Irodalmi művek elemzése a Magyar Parnasszuson 2. - Vers, költemény, ritmus

Nem vagyok irodalomtudós, sőt még irodalom-ismerőnek sem mondhatnám magam. Mégis vannak kialakult elképzeléseim - jók vagy kevésbé jók - arról, hogy mi a jó vers, mint ahogyan többségünknek vannak.

A versek két fő összetevője: a tartalom és a forma nyilván egységet kell alkosson ahhoz, hogy megragadja az embert. A magyar nyelv a rímes-ritmusos, vagy rímtelen-ritmustalan, "költői" - azaz egyrészt választékos szóhasználattal, másrészt általában a köznapi beszédtől eltérő, "megemelt" nyelvezettel rendelkező - alkotások egy érzéssel jól körülhatárolható, de szigorúan mégsem megfogható részére két szót használ: a költeményt, és a vers - a latin verse szóból származó szót.

Úgy vélem, a költemény a "megemelt", a köznapi beszédtől eltérő szöveg, amely költői eszközöket alkalmaz a jobb befogadhatóság és az esztétikum elérése érdekében.

A verse magyarul szakaszt jelent. Ezek szerint a vers szakaszokra osztott szöveg, és való igaz: a Biblia számozott szakaszait mind a mai napig versnek nevezik, holott a magyar fordítások sem nem rímesek, sem nem ritmusosak. Szakaszokra tagolt voltuk adja a szövegek vers-voltát. Mai fogalmaink - és az én magán-használatú vers-fogalmam - szerint azonban mégsem minden szakaszokra tagolt szöveg tekinthető versnek:

Nem vers általában egy termelési tanácskozás, vagy egy politikai naggyűlés szónoka által elmondott felszólalás, noha többnyire az is szakaszokra van tagolva. Nem vers a fejezetekből álló regény, a tudományos értekezés, noha szakaszok mindegyikükben lehetnek: fejezetek, bekezdések teszik olvashatóvá a szöveget.
A vers a számomra a ritmus. Ha a versszakokra tagolás ennek a ritmusnak a megvalósítása, és más ritmikai elem nincs is egy versben, az a tény, hogy a szakaszokra bontottság  ritmust ad a szövegnek, már magában verssé teheti a azt.

Közismert (vicces) definíciója a versnek: olyan szöveg, aminek sorai nem érnek ki a lap széléig (margóig). Ez a definíció pontosan olyan jó, mint bármi más, amellett, hogy benne rejlik a fenti vers-fogalom egy tulajdonsága: A sorokra tördelés - akár tudatosan, akár ösztönösen történik - azt a célt szolgálja, hogy ritmust adjon a szövegnek: hogy tagolja azt, kiemeljen, hangsúlyozzon gondolatokat azáltal, hogy új sor elejére illeszti, vagy azáltal, hogy sor végére helyezi őket.

Érdekes, hogy bár a makáma (rímes, és sokszor belső ritmust is tartalmazó, de sortörések nélküli szöveg) nem illik a (rövid) sorokra tagolt szöveg kategóriájába, mégis versként kezelhető, hiszen éppen belső ritmusa jellemzi.

A költemények mindegyike nem követeli meg a ritmus meglétét, a versek azonban igen: valamiféle ritmus nélkül véleményem szerint nem is beszélhetünk versről.

Sokféle ritmus létezik. Ritmust alkot a szöveg sorokra tördelése. Tudatos versíró esetében nem mindegy, hol kezdődik az új sor, ösztönös versíró pedig jól-rosszul ráérez a sorok végére.  A sorokra tagolásnak akkor és azokon a helyeken van jogosultsága, ahol a sortörés valamiféle ritmust képes kialakítani. A ritmust további jegyek erősítik: az egyik ilyen ritmus erősítő elem a rím. Miért? Hogyan gondolom, hogy a rím valójában ritmikai elem?

A ritmus alapvető jellegzetessége a visszatérés, ismétlődés. Ebből a szempontból majdnem mindegy, hogy a szöveg hosszabban vagy rövidebben ejtett részeinek ritmikája tér vissza valami felismerhető(!) rendszer szerint, vagy hangzásbeli hasonlóságok térnek vissza rendszeresen. A versekben néha az egyik, néha a másik, néha pedig mindkét ritmusképző elem előfordul. A hangzásbeli hasonlóságok hagyományosan a sorok végén térnek vissza, bár ettől eltérő megoldások is léteznek: vannak olyan versek, amelyekben a sorok kezdete cseng össze, ezek hangzásbeli visszatérése adja a ritmust.

Azok a versek, amelyek a sorvégei csengenek össze a hasonló magánhangzók használata miatt, a rímes versek, az összecsengés a rím. A rímet többnyire a magánhangzók (és a mássalhangzók) összecsengése adja, de vannak olyan rímek, amelyekben kifejezetten a mássalhangzók ismétlődnek, a magánhangzók eltérőek (kalncsal rím).

Léteznek olyan versek, amelyekben nincs rím, ám a rövid- és hosszú magánhangzók szabályos váltakozása a szövegben, valamint az ehhez társuló mássalhangzó-torlódások adnak ritmust a szövegnek. A hagyományos görög versek ritmusa ezen alapul. Ha a hosszú és rövid szótagok rendje egyfajta rendszer szerint zenei ütemekbe (verslábakba) foglalható, időmértékes versről beszélünk:

"Férfiuról szólj nékem Múzsa, ki sokfele bolygott."

(Homérosz: Odüsszeia)

Másfajta verselést jelent a magyar nyelv azon tulajdonságán alapuló ritmizálás, hogy nálunk a szavak első szótagja a hangsúlyos. A magyar beszélt nyelv mondataiban a szavak mindegyikének hangsúlyos az első szótagja, ám a mondat értelmi-érzelmi tagolása az ezekre a szókezdő szótagokra eső hangsúlyok között is különbséget tesz. A kiemelt hangsúlyok rendszeres visszatérése ad ritmust a hangsúlyos (magyaros) verselésnek. Ha az első szótagok hangsúlyára ügyelve szedegetjük össze a szavakat, és rakjuk őket egymásutánba, népdalainkhoz hasonló hangsúlyos versekhez juthatunk:

" Este van, este van, de nem minden lánynak.
Csak annak a lánynak, kihez sokan járnak.
Hozzám nem jár senki, nekem nincs is este:
nekem minden este gyászosra van festve."

(széki népdal)

A kiemelt hangsúlyú szótagok, és a szöveg értelmező felmondása során tartott szünetek együttesen ütemekre bontják a sorokat. A fenti, Szék községből gyűjtött népdal szövegrészletben minden sor hat szótagból áll. Minden sor alapvetően négy ütemre oszlik:

" Este van, / este van, / de nem minden / lánynak. //"
Csak annak a/ lánynak, / kihez  /sokan járnak.//
Hozzám nem jár/ senki,/ nekem nincs is / este://
nekem minden / este / gyászosra van / festve."//

A szövegben a soronkénti 4 hangsúlyos szó által tagolt 4 ütemen kívül egy nagyobb tagolás is rejlik, a sormetszet: A vers mondásakor (és éneklésekor is) kis szünetet tartunk a félsorok után. Ezeket a szüneteket sokszor írásjel (vessző) is jelzi:

Este van, este van, / de nem minden lánynak.

Még az utolsó sorban is benne van ez a sormetszet, ahol egyébként nem jelzi írásjel:

nekem minden este / gyászosra van festve.

Ráadásul a szótagszám nem csak azonos, hanem a félsorok ritmusa is kapcsolódik az előző sor azonos félsorához:

de nem minden lánynak
kihez sokan járnak.

Itt nem csak a lánynak-járnak rímpár magánhangzói csengenek össze, hanem a hosszú-rövid szótagok ritmusa is (persze ez adódik az á-a sorrendből).

Azt gondolom, hogy a magyar hangsúlyos vers a magyar népdal szövegeiből alakult ki, így természetes, hogy annak a ritmusát próbálja követni, illetve attól próbál a későbbiekben tudatosan elszakadni.

A hangsúlyos verselés visszatérő ritmusa megkívánja a szótagok ritmikájának a hasonlóságát az egymással párba kerülő sorokban. Mindegy, hogy milyen a rímelés: páros, kereszt rímes vagy más: célszerű, ha a sorvégi összecsengésen túl az alapvetően hangsúlyosnak szánt versben a sorok ritmikája is válaszol:

"Nem tudom űz-e vagy / hívogat a holnap!
De közeled s távolod   /  mint gyertya elolvad."

Az fenti sorpárban a második félsorok rímelnek, és ritmusuk is egybevethető:

hívogata / holnap
mintgyertyael/ olvad.   

Itt szándékosan egybe írtam az egy ütemre eső szótagokat, hiszen kissé összeszedettebben is szavaljuk a külön ütemekbe tartozó szótagokat, és a szavak közti szakadásokat is enyhébbnek vesszük versmondáskor. Közbevetőleg: a fenti versmondás mechanikus, rossz versmondás. A hangsúlyos versek ütemezését nem szabad mechanikusan alkalmazni, amennyiben az ütemhatárok szót törnének el, a szó elejére tesszük az ütemhatárt versmondáskor, azaz:

hívogat a / holnap
mintgyertya / elolvad.     

Ez az értelmező igény a verssorok ütemezést is kétértelművé teszi ebben az esetben:

hívogat / a holnap
mintgyertya / elolvad.     

Az első fele a soroknak azonban felborítja ezt a ritmus igényt:

a

Nem tudom,  / űz-e vagy
de közeled s / távolod                         első negyed sorának hívó 3 szótagjára válaszolni próbáló
                                                       harmadik negyed sor 4 szótagja minden ritmusból kibillen:

"Nem tudom / űz-e vagy // hívogat  / a holnap!              12 szótag
De közeled / s távolod   //  mint gyertya /  elolvad."       13 szótag

Ez olyan, mint amikor egy alapvetően páros ütemű dallamba becsúszik egy darab 3/4-es ütem, ami teljesen kizökkenti a hallgatót is, meg a zenészt is: megszegi a ritmus szabályát, hogy a feladott hívó ritmusra a  azonos ritmusban kell válaszolni ahhoz, hogy a hívó sor által keltett feszültség feloldódjon. Mivel itt a második sor egy szótaggal hosszabb, mint az első, ez a válasz nem történik meg, és nincs lezárás. Mivel ez a bicsaklás nem a sor végére esik, nehezebb észrevenni, de ott van.

Ugyanitt ugyanez a gond a következő két sor ritmusában:

"Tán most azt hiszed, ez / hiányodból röppen! /
Csak szárnyad alá bújtam,/ s tartalak röptödben! /"

Itt is a második sor első fele válaszol egy szótaggal hosszabban, mint kellene.
A következő két sorban ismét ez a ritmus döccenés van jelen:

Míg rád gondolok, / bennem béke pirkad,
s adom mit senki más: / szárnyat álmaidnak.

Ezen az első sorban könnyen lehetne segíteni, ha szerzője ráérezne a ritmusra, hiszen a Míg-ből könnyen lehet amíg-et csinálni, így mindkét sor azonos szótagszámú - és ami fontosabb: hasonló ritmusú lehet.

"Hiszem, hogy múlt s jövő / egybeforr majd mind,
s négy-szemünk majd közös / horizontra tekint."

Itt ugyanaz a helyzet, mint föntebb: az első 11 szótagos sorra válaszol a második 12 szótagos. Nem érezni a választ. A hívás egybeforr majd mind -jére próbál válaszolni az egy szótaggal hosszabb horizontra tekint.

Ennek a versnek - bár a szerkesztőség nem fogalmazta meg explicit módon, talán ezek a ritmustalanságok a legnagyobb hibái, amelyeken persze lehet javítani, megfelelő szócserével, vagy rövid, egytagú szó betoldásával.

Van, amikor a ritmust egészen nyilvánvalóra fokozza a szerző: a szöveg belső ritmusát nagyobb léptékben: a versszakokon keresztüli visszatéréssel erősíti. Ilyenek a refrének, az azonos szerkezetű versszakok, az azonos kezdetű versszakok és az azonos kezdetű sorok is. Ezek az ismétlések néhol egészen szabállyá válnak és egy-egy vers-típust jellemeznek, sokszor direkt kapcsolatban maradva e versek eredetével: az énekelt dallal. Erre a jelenségre tipikus példa a rondó forma, amelyben egész sorok ismétlődnek rendszeresen:

Urunk, adj neki békességet,
S a te örök világosságod!
Ő teli tálat sose látott:
Moslék alig jutott szegénynek;
Megkopasztották a pribékek,
Akár a retket a szakácsok
Urunk, adj neki békességet!

Száműzte őt kemény ítélet:
Úgy rúgták farba - meg sem állott.
Hiába mondta: "Appellálok!"
Bár ebből a bolond is érthet...
Urunk, adj neki békességet!

Villon verse: Imádság rondó formában, Mészöly Dezső fordítása.

Ebben a versben amellett, hogy az egyes sorok is ritmusosak, az egész versszerkezet is a visszatérésre épül: A nyitó sor nem csak rímel, hanem mintegy refrénként megjelenik a vers közepén és végén is. A formának egészen összetett szabályai vannak, amelyeknek fő célje a vers szerkezetében ezt a ritmust fönntartani.

Nem csak vers lehet ritmusos. Ritmuselemek a prózai szövegekben is megjelenhetnek stíluselemként: "Nincsen olyan híres akol, mint a brezinai akol..." (Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt)

Ugyan a gondolatritmus (gondolat alakzat - fajta) szigorúan talán nem a versek ritmusához tartozó verstani elem,  mégis megemlítem itt: Az óhéber verselésből származó formaelem a sorkezdésben megismétli az előző sor végén lévő szavakat, így kapcsolja egymáshoz a sorokat gondolatilag, és a visszatérés ily módon ad egyfajta ritmust is a szövegnek.