Bécsi képeslap
Szivárvány színéből
csak a zöldet látom,
többit meg se nézem,
zöld az én világom.
Tűnnek a fellegek,
nem esik az eső,
a soproniaknak
kirándulóidő.
"Bécsnek büszke vára"
magasra törekszik,
Mátyás elfoglalta,
s "nyögték" egy ideig.
Schönbrunba megyünk,
gyakran látogatjuk,
az úrnak köszönjük,
hogy megcsodálhatjuk.
Épületek szépek,
és tiszták az utcák,
tágasak a terek,
ott hegedül Mozart.
Kiváló zenészek
a Johann Straussok,
hallgatom zenéjük,
és polkát táncolok.
Sziszi jut eszembe,
az egyetlen szépség,
Ferenc megszerette,
s felességül vette.
Magyarok védence,
gyönyörű királynő,
András gróf figyelte,
ő nem lett szerető.
Ferencet tisztelte
az osztrák népesség,
minden arról beszélt:
illő, hogy szeressék.
Tőlük elköszönünk,
megyünk a Dunára,
Budapest felé tart,
ott az Országháza.
Bécs s idős Budapest
összemelegedett,
mára széjjelváltak,
s függetlenül élnek.
Ide hozott utunk,
még tovább maradunk,
bejárjuk a várost:
műemléket látunk.
Fényképet készítünk
az épületekről,
én meg verset írok
a bécsi szemléről.
Ifjú Albert herceg
múzeumot nyitott,
Albertina nevű:
oda látogatok.
Szín és forma vegyes,
korukat tükrözik,
megállok előttük:
a nép szemlélődik.
A Dómot figyelem,
a Stefans remeket,
többször körüljárom,
aztán továbbmegyek.
Megyek, megyek tovább,
Hundertwasser fele,
csodálom a parkot,
Stadtpark az ő neve.
Operaház terme
telve szilveszterkor,
Strauss-keringőket
játszanak olyankor.
Ráfigyel a világ,
dirigensek jönnek,
s zenekarral együtt,
mind jól szerepelnek.
Parkokból van bőven,
pihen ott sok sógor,
Bécs a fővárosuk,
elmereng a múltról.
A jelen fényesebb,
csönd van körülöttük,
jól érezzük magunk,
de már hazamegyünk.