A Tündérkert fölött
Beküldte hubart - 2019, február 11 - 06:28
Az ősi táj rögén a réti fű se nő,
a szél elül, fenyőfa ága sem remeg,
a sziklabérceken megáll a vén idő,
a szürke fellegek ma könnyet ejtenek.
Ott lenn, a völgy ölén sok ember ünnepel,
a Tündérkert fölött mint horda ül ma tort
ki ősi kultúrát buzogva tüntet el,
és mindent szétzilál, mi egykor egybeforrt.
Kis nemzetünk szelet vetett, s vihart kavart,
de úgy tekintik, mintha egyre vétene.
Igaztalan fenyít, mi már száz éve tart
a büszke nagyhatalmak ócska szégyene!
Ki még konok magyar, s a lelke felzokog,
a fájdalom reá ma eltaposni hág.
Az ördögökkel cimborálni nem fogok,
de tollhegyemre tűzlek én, bitang világ!
Hozzászólások
Nagygyörgy Erzsébet
2019, február 11 - 10:28
Permalink
Kedves Feri!
Kedves Feri!
Újabb remekedet örömmel olvastam, jól megírtad a lényeget.
Erzsike
hubart
2019, február 11 - 16:17
Permalink
Valakinek erről is szólni
Valakinek erről is szólni kell. Aki ezt szűkebb hazámban megtehetné, sunyit, mindenki tudja miért...
Köszönöm méltató szavaidat, kedves Erzsike! :)
Csilla
2019, február 11 - 12:48
Permalink
Örülök, hogy ismét olvashatom
Örülök, hogy ismét olvashatom! Nagyszerű vers, kedves Feri, szívből gratulálok!
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
hubart
2019, február 11 - 16:20
Permalink
Bár korábban időszerűbb volt,
Bár korábban időszerűbb volt, jobb későn, mint soha! :) Örülök szavaidnak, kedves Csilla, köszönöm a gratulációt! :)