Tanács 1949-ben

Lelkemben búsan úgy követ telet tél,
mint hogyha nyár nem lenne soha többé,
mert képem benned finom, őszi köddé,
halvány párává foszlott: elfeledtél!
Lásd, bennem a tiéd minden felett él.
Szépségekké és fájó gyönyörökké
álmodott lelked itt kisért örökké
égőn, mióta bennem megszülettél.
És itt kisért sötét szemednek lángja.
Hajadnak édes ámbraillata
belibben ablakomon át szobámba,
színét megadja a hold fátyola.
Hideg szobám megtöltöd így meleggel,
de jaj kisért a hangod is: "Feledj el!"

Reflexio 1. (2O12-ben)

E Tanács több, mint hatvan éve történt.
Nem feledtem s ő sem emlékezett.
Ma is látom a bakfis, kis süvölvényt,
ki akkor ifjan megigézhetett.
A nap ma már fehér hajunkra tör fényt.
Akit a sorsa ilyen messze vet,
az megtanul kerülni minden örvényt,
mit szélvész hajt vagy átkos emberek.
Ápolja inkább létünket gyönyörként
magas korunk, mely egymásért remeg.
Csak elmúlás ülhet felettünk törvényt,
mi bármikor egymástól elvehet.
Testünk fagy eggyé majd a nagy hideggel,
hol nem kell többé intés, hogy: "Feledj el!"

Reflexio 2. (2O12-ben)

A Tanács több, mint hatvan éve kelt.
Mint forradalom- s veszély-űzte vándor
túl messze robbantam kicsiny hazámtól,
hogy látogatni húsz év is letelt.
A jó szerencsémért a sors felelt:
kiebrudalt a kellemes magányból
és én a végzet bűbájára jámbor,
feleségül kaptam, ki nem felejt,
de bakfiskorban felejtésre int.
Eltelt azóta jó pár évtized:
Az otthonunk e kettős, kis sziget.
A legjobb család-fogalmak szerint
barát, házastárs, szerető anya
velem Új Zéland lett az otthona!