A hattyú/ Léda

A hattyú dúlt, és Léda vár.

Csak jön, csak jön a nagy madár,

a föld is döng, homok repül,

ahogy közelg szünetlenül.

Tán isten ő, hogy ekkora…?

Kitárt szárnya két kupola,

térül-fordul, körülveszi,

elfutni nem, nem engedi,

lenyűgöző csábtáncot lejt…

Szégyent, zavart, mindent felejt,

reszket Léda, irul-pirul,

pelyhek selyme, hogy rásimul,

birtokló vágy öleli át

dús csipejét, szép vádliját.

Elbájolja Szépség, Erő,

nem áll ellen, végtére nő,

kinek gyönyör a csábító

gyengédség, báj; vérforraló

az álruhás, a szép csaló,

míg testébe bepréseli

magát lassan, hogy rései

eksztázisba ringanak át,

ölel minden kis hajlatát,

s ha már a vágy beteljesül,

felhők közé rebben, megül.

Következmény el nem marad,

okot követ az okozat;

a szép csaló, s Léda násza

négy gyermeket szült világra.

Léda – tudjuk hallomásból –

ikerpárt tojt – két tojásból…