Magyar Parnasszus - Bemutatkozás

Álláspontunk szerint az esztétikai érték nem előzmények és fokozatok nélkül keletkezik a semmiből. Az odavezető úton megjelennek az esztétikai érték előjelei, korlátozott mivoltában a még nem teljes értékű mű képes az emberi lényeg nem teljes értékű kifejezésére, és ebben a formájában akár esztétikai örömöt is szerezhet.

Az amatőr költészet számos darabja áll ezen a szinten, arról nem is beszélve, hogy nézetünk szerint bármelyik amatőr költő képes valódi érték létrehozására akkor is, ha a költeményeinek többsége egyelőre még nem minősülhet értékesnek. Az irodalomtörténet is arról tanúskodik, hogy számos másod- és harmadrendű költő is képes volt időnként kiemelkedő értékű művet alkotni.

Nézetünk szerint akár egy gyermek is írhat alkalomadtán jelentős értékű lírai művet, aminek akkor is a legjobbak között a helye, ha a szerző többi verseiben egyelőre nem képes tartani az itt elért színvonalat.

Álláspontunk szerint elkoptatott és közhelyes tartalmak, szó- vagy szószerkezet-használatok, banális kifejezések, édeskés jelzőhasználatok, modoros és rossz nyelvi megoldások minden korban akadnak, elkoptatott és közhelyes lírai témák azonban nincsenek. Az emberi lényeg minden korban ugyanazon érzelmi és erkölcsi tényezők alapján áll, fejlődése fokozatos, és nem egyes lelki tényezők „túlhaladása”, hanem azok mélyülése, bővülése mentén halad. Az emberré válás folyamata még korántsem fejeződött be, de az emberi közösség alapjai:

  • szerelem
  • szeretet
  • család
  • szülői érzelmek
  • gyermeki érzelmek
  • barátság
  • öröm
  • ünnepnapokhoz való viszony
  • bánathoz való viszony
  • félelemhez való viszony
  • halálhoz való viszony
  • hazaszeretet
  • nemzeti hagyományok tisztelete
  • regionális hagyományok tisztelete
  • valamint a világ soha meg nem oldható, nagy kérdései

egyszóval az emberiség olyan sajátos tulajdonai, amelyek az embert minden korban elkísérik. Ezek a líra örök témái, amelyeket minden korban újra meg kell a líra nyelvén fogalmazni, szinte újra kell definiálni.

A líra örök témái minden korban aktuálisak maradnak, ami változik: a kornak megfelelő kifejezésmód. Utóbbi azonban nem divat és nem egyedül egyéni újítás kérdése, hanem a közönséggel folytatott kommunikáció során lépésről lépésre kialakuló kommunikációs modell.

Amatőr és dilettáns költészet egybemosása súlyos fogalomzavart takar, mert a két fogalom korántsem fedi egymást. Nem is egy dimenzióhoz tartoznak: az egyik státusz, a másik szemléletmód. Mindenféle egybemosásukat, vagy ennek kísérletét manipulációs törekvésnek tekintjük, és elutasítjuk.

Az amatőr költészet az irodalmi élet hagyományos és minden korban megbecsült formája, ez képezi a költészet első vonalai mögött a tartalékot, illetve a költészet hátországát.

Nem hisszük, hogy az amatőr költészet ne hordozna semmiféle esztétikai értéket. Viszont biztosak vagyunk abban, hogy a dilettáns költészet teljes mértékben értékhiányos.

Az amatőr költészettel szemben a dilettáns költészet értéktelen, öncélú és veszélyes. Dilettáns költészeten azt értjük, amelyben az alább felsorolt jellemzők bármelyike, illetve ezek bármilyen kombinációja megvalósul:

  • Alapvetően költészeten és irodalmon kívüli; anyagi, hatalmi vagy politikai célokat követ
  • A költészetet anyagi, hatalmi vagy politikai céloknak rendeli alá
  • Személyes és presztízsszempontokat akar érvényesíteni a költészet segítségével
  • Személyes és presztízsszempontokat akar érvényesíteni költészetének értékelését illetően
  • A költészetben irodalmon kívüli célok és törekvések vezérlik
  • Költészetének általános és érvényes üzenete nincs, vagy csupán hézagos és töredékes
  • Verstani és irodalmi fogyatékosságait a társadalmi hierarchia felhasználásával véli kiegyenlíteni
  • Költészete agresszív, uszító, vagy a nemzeti érdekeinket semmibe vevő ideológia szolgálatában áll, írásai jelentős részben ennek kifejtését szolgálják

Általában véve dilettánsnak tekinthetjük azt, aki valódi emberi érzések kifejezése helyett irodalmon kívüli szempontok érvényesítésére törekedve, vagy irodalmon kívüli jelenségekre és intézményekre támaszkodva próbálja a maga érdekében befolyásolni vagy felhasználni az irodalmi értékrendet.

Az amatőr költészetet a nemzeti költészet részének, a dilettáns költészetet azonban minden tekintetben esztétikán kívüli jelenségnek tekintjük.

A dilettáns költészet hosszú története azt bizonyítja, hogy – a tiszta és valódi amatőr költészettel ellentétben – a dilettáns költészet jelentős hatalmat birtokolhat, káros befolyását viszonylag hosszan és tartósan érvényesítheti, irodalmon és társadalmon belül hatalmi helyzetbe juthat, elismeréseket zsebelhet be, jelentős díjakat kaparinthat meg. Ezért ezek egyikét sem tekinthetjük az esztétikai értékelést befolyásoló jelenségnek.

Az amatőr költészetre minden korban szükség van.

Az amatőr költők nem, vagy csak igen ritkán tévesztik össze magukat a költészet óriásaival. Ha beilleszkednek az irodalmi életbe, annak hasznos és nélkülözhetetlen tagjaivá válhatnak; ahogy a magyar irodalom eddigi története is mutatja.

Az amatőr költők jogos és lényeges igényt elégítenek ki. Versre, az érzelmek kötött szöveggel megformált, tömör összegzésére minden korban, mindenkinek szüksége van. Ezt régen a népdalok és a falusi meg kisvárosi fűzfapoéták töltötték be. Régebben sokkal több helyzetben volt igény verses szövegre, ezért még sok helyen a középiskolák is rendelkeztek úgynevezett poétikai osztályokkal.

Manapság a társadalom gyakran híjával van a versnek, és ezt onnan elégíti ki, ahonnan tudja: dalszövegekből, reklámversikékből, és hasonlóan kétes eredetű, zömmel a költészeten kívüli célokat követő szövegművekből.

Ezért úgy érezzük, érdemes felkarolni az amatőr költészetet, ahová a szárnyaikat próbálgató fiatal költők és verseket író gyermekek zöme is sorolható.

Ezért létrehozzuk az amatőr költészet számára a Magyar Parnasszust, ami hat lépcsőből álló, az ókori keleti toronytemplomokhoz hasonló épület.



Szerkesztőség