Blogok

Demeter Szilárd: Ki a magyar író?


Demeter Szilárd: Ki a magyar író?

 
 

2020.02.24. 12:19


A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, Demeter Szilárd a témáról a Mandinerben fejtette ki véleményét. Szerinte inkább azokat az írókat érdemes támogatni, akik „magyarhírűek" akarnak lenni – és amennyiben világhírűekké válnak, akkor is büszke magyarok maradnak, ellentétben azokkal, akik teherként élik meg magyarságukat, amitől minél hamarabb „szabadulni" akarnak.


A PIM főigazgatója azt állítja: magyar író az, aki magyarul ír magyar olvasónak, és azt akarja, hogy száz év múlva is magyarok olvassák.

Mit jelent a szó: Líra?

 
Mit jelent a szó: Líra ?
 
Értelmét a görög líra, a lant szó adja meg. A vers a legrégibb időkben ének volt, a görögöknél az éneket lanttal, vagy fuvolával kisérték.
A költők mindmáig ritka esetekben térnek el a vers énekelhető formájától. A költeményeket gyakran szokták megzenésíteni. A költő nemegyszer mondja magáról, hogy énekel. Közkeletű kifejezés: megénekelni valakit, vagy valamit.

Világvégi éjszakában

Világvégi éjszakában

Térdel a Múlt egymagában,

 

Vállán hosszú, kopott kabát;

A Jelenért suttog imát.

 

Vén doktrína-kísértetek

Sötét ködben örvénylenek.

 

Megbomlott a "fent" és a "lent",

Bőg a profán,

Hallgat a Szent.

 

Térdel a Múlt egymagában;

Világvégi éjszakában.

Jégbe dermedt vágy szorong

Fellegek tolonganak az ég alatt,
fönt az éji fénybrokát tán szétszakadt.
Hull a hó, gyengéden ejti tollait,
hogy ne törje össze lelkünk tornyait.
 
Kínzó fagyban szívek moccanása zeng,
Holdanyánk ma álmos arccal elmereng.
Jégbe dermedt vágy szorong, a szél tarol,
nézd, a télnek vad kutyája kint csahol. 
 

Havat hord a januári szél

Havat hord a januári szél;

Érzelgős kis dallamokon

Pityereg

A Tél.

 

A végzet hamisan hegedül;

Az Ember csak

Isten nélkül

Lehet egyedül.

 

Havat hord a januári szél;

Nem a tudomány éltet,

Hanem

A szenvedély.

 

Havat hord a januári szél;

Az Ember nem képletekben,

Rubrikákban él.

 

Ház előtt seperjük a havat;

Nem tudja a statisztika,

Hogy milyen a 

Boldog Pillanat.

 

Isten nem röpcédulát dobál;

Örökzöld

- Van, hogy lombhullató, máskor meg örökzöld -
így szólt a tölgy hozzám, később rám könyökölt,
vagy inkább én őrá, mert ő volt az asztal,
mellette a székek beterítve gazzal.
 
Nem ült rajtuk senki - hej, biz régóta már,
utoljára akkor, mikor élt nagyapám,
- emlékszem a kertre - folytatja beszédjét,
- a zsivaj, a nyüzsgés átszőtte zenéjét.
 
- Vidáman fütyörész, rá most is emlékszem -
sok megsárgult emlék, párat megőriztem,
meggyújtja pipáját, egyet-kettőt szippant,
közben elbóbiskol, már-már alig pislant.
 

A néhai jégkorszakok

A hajdani jégkorszakok

Árnya múlt-kapuban kopog.

 

A szörny csak látszólag hátrál,

Régen új jég-jövőre vár.

 

A Múlt jégkorszakot okád,

Még nem is sejtjük az okát...

 

Milankovics- teória?

Pár tonna borsó a falra...

 

A hajdani jégkorszakok

Éhes gyomra újra korog.

 

Miféle törvényszerűség

Kulcsolja álszent tenyerét?

 

Vagy talán a véletlenek

Rozsdás lasszója tekereg?

 

Ha egyik sem?

Milyen alak

Áll lesben a kertek alatt?

Remény, remény!

Remény, remény! Te nagy bűvész,
csak állsz az élet színpadán,
hol ember gondja ködbe vész,
s biztatod azt, ki rád talál.
 
Ígérsz neki egy szebb jövőt,
s a kalapból fehér nyulat,
s míg eljátszod a cselszövőt,
derűsebb lesz a hangulat.
 
Lelki táplálék vagy, támasz,
a minden jóknak hírnöke,
de tudják, hogy olykor ártasz:
rajtad a mámor köntöse.
 
Az időt is te mozgatod,
néha úgy látszik, helyben áll,
ígérgetsz neki szebb napot,
s már nem is tudja, mire vár.
 
A lehetőség csak te vagy,

Sodródva

Úgy nincs kedvem nekem ma bölcset írni,
okoskodásra vágyam nem maradt,
szerelmesen szeretnék csak hevülni,
amíg megfogható a pillanat.
 
Ma nem szeretnék semmit elmesélni,
csupán a csöndben révedeznék én,
nem adnám meg magam ma holmi nyűgnek,
csak álmodoznék rólad könnyedén.
 
Ha nem motozna itt belül a bánat,
letenném súlyos hátizsákomat,
és énekelve ballagnék utánad,
mutass nekem követhető utat.
 

Januári kemény fagyok

Januári kemény fagyok;

A Tél hófehérben ragyog.

 

Holle anyó fürge karja

Abbahagyni se akarja,

 

És a bátor kicsi házak

Hófehér sisakban állnak.

 

Január jéghada fakó;

Jön a fagy-Covid rangadó.

 

Jövőnk vad ködben imbolyog;

Januári kemény fagyok.

Tudod, hogy mit fizetsz

Másulni akarunk,
míg beleszakadunk,
szemünk les, körbenéz,
sosem volt ily nehéz,
a nagy igyekezet
semmire nem vezet,
míg eredménye nincs: -
ábrándból font kilincs.
 
Változni kellene,
de tesznek ellene,
burokban tartanak
félsz-rettegés alatt,
maradj csak képtelen,
neved lesz névtelen,
sorsodba fojtanak,
rá áment mondanak.
 
Jobb lesz, ha elvegyülsz,
s a réginek örülsz,
mert az már megszokott,
tudod, hogy mit hozott,
két kezed mit kapar,
az íze mért fanyar,

Magánykirály

 
A téli csendek lámpafénybe folyva
zuhannak szét a dermedt városon,
ágak hegyén a csillagszőtte ponyva,
a hűvös ég lebegve átoson.
 
Földünk ilyenkor elveszettnek tűnik,
magány uralja, lelki tetszhalál,
királyi lépte döng a messzi űrig.
Ha félnél tőle, biztos megtalál. 
 
De nem hagyom, hogy lelked összegyűrje.
Lobbants tüzet, s én nem szégyelleném,
hogy zörgetek,  – ha száll a kémény füstje  –
egy új időnek fázós reggelén.

Emlékeim, az életem

A port letörlöm, borítója hajlott,
lapozgatom... míg évek tűnnek el...
benne van minden, ami eddig zajlott, -
mesélek még, ha tovább kérdezel.
 
Két perc között a messzi múlt csak rémlik,
régi minden, az emlék is kopott,
vigyorgó gyermek sarat gyúrna térdig,
nadrágján még a folt is foltozott.
 
De nagy dolog, ha visszanéz a múltra,
és mosolyában ott van az öröm,
ti is lássátok, rongylabdáját rúgja,
egy utolsót int, s végleg elköszön.

 

2020. október 27.

Isten téli köpenyében

Isten téli köpenyében

Sétál a fagyos sötétben.

 

Nézeget havas keresztet;

Teremtő tenyere reszket.

 

Sivár, fagyos jelen-kéreg

Alatt a halott remények,

 

S a be nem teljesült Hitek

Derékalja kopár hideg.

 

Hópehely a komor éjben;

Isten téli köpenyében.

Volán mögött, hóesésben

Volán mögött, hóesésben,

Egyre szigorodó Télben.

 

Ablaktörlők táncot ropnak,

Emlékek jelenné kopnak.

 

Közepén a ködtengernek

Idő-bolyhok ábort vernek.

 

Az éjszaka mind mostohább;

Van-e tovább?

Merre tovább?

 

Egyre szigorodó Télben,

Volán mögött...

Hóesésben...

Mögötted ég

Szenvedély száguld, vonat az éjben,
lehet, a búcsú nem végállomás,
ébred a sorsunk fájdalmas kéjben,
nem más, mint simán csak vállmegvonás.
 
Vágunk az útnak, hosszúra nyúlnak
beszélgetések, a Hold vigyáz ránk,
gyermek a lélek, fátylat a rútnak,
csend kell a létnek, de vádol a szánk.
 
Megannyi ember háttal a térnek,
magának való, a szeme is zöld,
kilépnek végleg, vissza sem néznek,
várják, míg belep a jéghideg föld.
 
Magadat nézed, fordul a sínpár,
vonatod száguld a holnap felé,

Sötét király áll a mattban

Sötét király áll a mattban;

Az utolsó gondolatban.

 

Fekete-fehér ég látott

Hosszúra nyúlt végjátékot,

 

És a pozíciós végzet

A partiban elenyészett.

 

Sötét király áll a mattban,

A sakkóra mozdulatlan,

 

És a távoli istenek

Elméletet frissítenek.

 

Fut az élet mattról mattra,

Változatról változatra,

 

Holt bakancsos talpra pattan;

Sötét király áll a mattban.

Oldalak