Blogok

Jövő

 
Megalkotlak, mint új-magam,
jövő, te folyton változó,
halált vagy ősi lázt hozó,
formállak, gyúrlak untalan.
 
Kemény anyaggal dolgozom,
álmokat vések, mélyítek,
vállamon napfény, éj piheg,
s dalok lobognak torkomon.
 
Vigyázlak, van rá jó okom,
kezembe veszlek, s lelkemet
 – amíg életre keltelek  –,
beléd simítom, csókolom.
 
Mozdulsz, szemedben tűzjelek, 
az ég mosollyal ránk tekint,

December

H.Gábor Erzsébet
December
 
December van. A hó pihéz,
bennem egy boldog dalt idéz; 
valami, vérben áradó,
lágyan, szelíden ringató
érzés sodor, és nem tudom
mi ez, de pillám rácsukom
szememre csendben, s halk imám
készteti szóra most a szám.
 
Hála mit érzek - azt hiszem,
hűséges társam szent hitem,
velem van most is - nem hagy el,
s akár egy óvó, furcsa jel,
fülembe súgja; higgy, remélj,

Ádvent szürke ege alatt

Ádvent szürke ege alatt
Kopaszak a fák,
Szürke csendbe kapaszkodik
A szürke világ.

Néhány kókadt levél zörög
A vén körtefán,
Már a vén Idő is vágyik
Karácsony után.

A vén Nap ma délben is csak
Lustán szendereg,
Kabátunkat gúnyolódva
Nézi a hideg.

Ádvent szürke ege alatt
Remény-sokaság;
Szent Karácsony jöttére vár
A fáradt világ.

Ádvent szürke ege alatt
Az Isten vezet;
Ádvent szürke ege alatt
Fogom a Kezed.

Év végi záróakkord

Az ősz, mint egy kutyakölyök
lábainknál hempereg,
egy fuvallat áthömpölyög:
jönnek a zord „emberek”.

Szeptember sok esőt hozott,
s mert a lomb már rossz kóber,
amit a szűcs nem foltozott,
hát megázott október!

November dúlt dideregve,
ám december jó ember,
azt fütyöli a berekbe’:
nem fázik a hóember! 

SZENT JÁTÉK VAGY PROFÁN JÁTSZADOZÁS? (Mi a líra és van-e feladata?) - 3.

Baj van a kánonnal?

 

A fenti tünetcsoport láttán óhatatlanul felmerül bennünk, nincs-e valami igen súlyos probléma a „hivatalos” irodalmi értékítélettel. Miféle kánon van érvényben? Valóban olyan abszurd helyzetről beszélhetünk, hogy ugyanaz a mű, ha brancsbeli írja, irodalmi érték, ha meg brancson kívüli, alkotja meg, dilettáns fércmű?

 

Lehet értékmérő egy ilyen szemlélet? Lehet bármit is valódi értékké kanonizálni ilyen alapokról? Miféle teória áll mögötte?

 

Ahogy az évek szaladnak

Ahogy az évek szaladnak,
Egyre szebbet, többet adnak.

Test öregszik,
Lélek éled;
Évről évre szebb az Élet.

Múlt ölében ül a Jelen,
Jövő növekszik szüntelen.

Ahogy az évek szaladnak,
Rossz félelmek elmaradnak.

A becsvágynak bealkonyul,
Végleg nyugalomba vonul.

A fényes ballaszt esendő;
Elviszi mindet az Idő.

Ahogy az évek szaladnak,
Múlik heve a haragnak.

Fiatal türelmetlenségek
Szép, türelmes véget érnek.

Ahogy az évek szaladnak,

Szerencsés nap

A benti fény szatén,
de már nem álmodom
lidércnyomásra rosszat én,
ma félni sincs okom.

Kitárom ablakom,
akár a Bibliát,
a testi-lelki abrakon
nyerek szentenciát.

A nap nevetve süt,
az arca oly vidám,
a szürke földre hint derűt
az égi szőrszitán.

Ma csak szerencse ér,
az élet oly csodás,
a munkakedv a szent kenyér,
a fény az áldomás.

A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 3.

Mi is történt Zrínyivel?

 

Nézzük a “hivatalos” álláspontot:

 

Perjés Géza:

 

“Halálának körülményeit elég pontosan ismerjük…. A történeti kutatás… mind a mai napig semmi olyan adatot nem talált, amely akár csak valószínűsíthetné ezt a feltevést (mármint, hogy Zrínyi gyilkosság áldozata lett).

 

A tudomány valóban  semmi olyan adatot nem talált? Ezt másképp tudom, de haladjunk sorjában.

 

Negyven

 
Papírra fény hasít utat, fölöttünk
tömény hideg kering, de mégis érzem,
erős szövetségünket, mit kötöttük,
nem marja szét, ne félj, már semmiképpen.
 
Csak tél van és, tudod, megint az álom
ereszkedett alá nehéz burokban,
megláttam benne eljövő halálom,
s hogy életem felén már túljutottam.
 
Ijeszt kicsit, de szívem hálatelten
most verset ír, s a csókod íze rajta,
s az éveim – nevessem? -, mind a negyven

Jégrózsa

Jégrózsa
 
Fagyott világ a hóban,
megdermedt, hűlt tavasz,
rügyekben jeges szólam,
jégcsappá vált panasz,
feszül a köd palástja,
recseg a csont faág,
fekete szárnyon járva,
károgó szolgaság
 
foltokat ejt a dombon,
patakra árny hajol,
hogy szélből rózsát fonjon,
jégcsaptól fényt rabol,
rideg közönnyel lépdel,
szívét fagyba rejti,
fehér mezőn letérdel,
rózsáját elejti.
 

Hétköznapi esti csendben

Hétköznapi esti csendben
Tél szakálla halkan serken.

Alkony fején sötét kendő;
Öregedik az esztendő.

Lombjai javát megette;
Eljárt az Idő felette.

Hétköznapi esti csendben;
Mindig a Jövővel szemben.

Hétköznapi esti csendben
Anikóm keze kezemben.

Istennek szeme se rebben;
Hétköznapi esti csendben...

A fesztivál

 
Fények cikáznak fel-le,
zihál a város keble,
dohos bűzt ventilál
a fesztivál.
 
Temérdek sör, rekeszben,
rikácsol, zúg rekedten
pár zöldfülű, belőtt,
éjfél előtt.
 
Kidől az egyik végül,
az utcakőre szédül,
négykézláb rátapad,
akár a vad.
 
Hány báb emberhuzatban!
Röhögnek öntudatlan,
bőrük festék, üröm
a képükön.
 
Elér az éj dohogva

Szent karácsonyt várva, Ádvent idején

Szent karácsonyt várva
Ádvent idején,
Karácsonyi lélektüzem
Élesztgetem én.

Hátam mögött szorgos
Kályha duruzsol,
Kint az anyag ordít. Isten
Hallgat valahol.

Jövő alszik titkos
Jászol rejtekén,
Szent karácsonyt várva
Ádvent idején.

A sziget

 
Itt már nem hallja senki, hogyha fáj,
amott a lankán kóbor birkanyáj
figyel fel néha, mélán méreget,
ki fújja és miért az éneket.
 
Hínárba botlik, szélbe vész a szó,
a folyton éhes, szépre szomjazó.
Öledbe vettél, s érzem mily sekély
a lét, ha dalra, csókra nincs esély.
 
Te óceán vagy, benned én: sziget,
táplál és koptat hűvös, sós vized,
zúgásod bánt, mélységed rám omol, 
hullámaiddal összenyaldosol.
 

Oldalak