Blogok

16. Rész

Ha egy kissé nagyobb távlatból nézzük a helyzetet, sajnos meg kell állapítanunk, hogy a baj csaknem elkerülhetetlen volt. Csáktornya áttekinthetetlen vendégserege, a „nagy palotában” tanyázó tömeg puszta léte eleve alkalmat adott a gazemberek megjelenésére, akaratlanul is fedezte őket, megadta nekik az elvegyülés lehetőségét. A várkapitány akkor sem tudta őket ellenőrizni, ha akarta.

Áldott esti szent Nyugalom;
Isten és Szerelem - rokon.

Odakint a profán szenved
Ezer céltalan küzdelmet.

Doktrínát gyártó pénz-vigéc
Tükrében ön-istenre néz...

Áldott esti szent Nyugalom
Alkonyi élet-partokon...

Otthon, a Szeretet helye,
Mindig a világ közepe.

Míg a Szentség szét nem széled,
Addig van emberi Élet.

Áldott esti szent Nyugalom;
Isten és Szerelem - rokon.

"A civilizáció alkonya, - e kijelentés pesszimizmusa csak viszonylagos pesszimizmus. Az alkony az éjszaka hírnöke ugyan, de maga az éjszaka a nap közeli eljöttét jelenti. Így van ez az emberi történelemben is: gyakran előfordul, hogy az estébe hajló alkonyt már a reggeli szürkület első fényei színezik. Úgy gondolom, hogy azok a megpróbáltatások, melyek ma a civilizációra zúdulnak, egy új humanizmustól, mely ma már elkezdődött és egyúttal kezdetét jelenti a civilizáció megújhodásának is."[1]

Holle Anyó elnézte a naptárt,
Dunnát márciusban rázogat,
Talán sárból építünk majd hóembert
A jövőben,
Hóból pedig nyulat?

A megunt Tél visszajönne,
A nyakunkra ülne,
Láttunk elég havat, fagyot,
Nem kérünk belőle!

Széllel-faggyal a világot
Bőszen megijeszti,
Talán úgy az emberiség
A reményét veszti.

Márciusi pesszimizmust,
Fagy-attakot hozna,
Azt hiszi, a tavasz-reményt
Belepte a rozsda.

Itt lejárt az ideje, de
Nem sejti a dőre,
Pár hónapot sem maradhat -
Legfeljebb jövőre.

Fáj az élő Földnek a márciusi hó,
gyámoltalanok még a hó alól síró
gyönge tulipánok, friss, leveles sarjak,
fagyos szél cibálja a rügyező gallyat,
a rózsatő reszket, szinte földig bókol,
s nem látni a járdát a patyolat hótól.

Arcomon könnycseppé válnak a hópelyhek,
s feltámadást vágyó szívem beledermed,
amint egyik télből másik télbe érve,
mintha a zimankó véget sose érne,
lépegetek lassan, halálból halálba,
örök túlélőként tavaszcsodát várva.

(fordítás)
 

Ha majdan, túl a boldogult napon,
midőn reám terült a föld pora,
kezedbe vett szerény füzetlapon
fakul barátod egyszerű sora:

az újjal vesd azt össze! Változott
a kor zenéje, túlhaladt azon,
de tartsd meg értem, bár a rím kopott,
tudom, legyőzi azt az új fazon.

De tisztelettel ejtse majd a szád:
„Talán, ha jó barátom élne még,
a múzsacsókra nem hagyná alább,
és büszke lenne rá e nemzedék!

Emez ma új zenével ad gyönyört,
amaz szavával rég szívembe tört.”


És az eredeti: 

Vak kulissza-márciusban
Jelen, Jövő összeloccsan.

Szomorú hangszer hegedül,
Tócsák vize patakba gyűl.

Tél erőlködését látjuk,
Csendben pokolba kívánjuk.

Vak kulissza-márciusban
Világ pancsol a tilosban.

Pillantások kővé váltak,
Jogok tótágasra álltak.

Pénz törekszik hatalomra,
Vele a kánon - a lomha.

Vak kulissza-márciusban
A hitünk össze nem roppan.

Vissza akar jönni a tél,
Dühöng, zúg, támad, nem henyél.

Régebben volt bajunk vele,

Utópiák vicsorognak
Jöttét lesve rossz napoknak.

Hagyomány testébe marnak;
Új Világrendet akarnak.

Ha papírról létre kelnek,
Orwell-nótát énekelnek.

Utópiák vicsorognak;
Varjú-felhők kavarognak.

Profán-globál pénzhalmazok
Fölött a Jövendő zokog.

Doktrína,
Világrend,
Kvóta...
Mindig csak a régi nóta...

Utópiák vicsorognak;
Fészke legyen a kakukknak...

Platón Állama - álmatlan;
Ezekhez képest - ártatlan...

A mai globál rémálma

Erre nincsenek ünneplők
és ál-ünneplők, nincsenek
hangzatos szavak, pátoszok,
szabadság-igés istenek.

Nincs lökdösődés, nyomasztó
törtetés; tömeg, mely árad,
túlárad, zsémbel gáttalan...
és nagykutya sem hajt nyájat.  

Itt csak idilli, egyszerű,
nyílt-színi esti koncertet
szervez fenyőfám tetején
néhány madárpár, s lop csendet.


(Lenyűgözve hallgatjuk
a szomszéd macskával.) 

- 2018 március 15. -

"Az ágy közös a párna nem"
Te itt vagy és nem élvezem,
az éj idéz egy illatot,
fagyott a szív, mely elhagyott.

Kora tavaszi napon
Napsugár az ablakon;
Szent Öröm egyensúlyozik
Néma sóhajon.

Márciusi reggelen
Ezer gondolat terem;
Megnyugodva ölelkezik
A Hit meg a Sejtelem.

Új Tavasznak hajnalán
Élni kéne szaporán;
Boldogságunkkal most teszünk
Jövőt
Jövővé
Talán...

Most először kabát nélkül;
Tavaszunk tétován épül.

Sóhajt az otthon-házikó,
Elolvadt a múlt heti hó.

Ifjú Remény lóra pattan
Szent tavaszi hangulatban.

Jövendőnk Jelenné szépül;
Most először kabát nélkül.