Blogok

Csak állok a parton

"Versbarát"
 
Kedves Költőtársamat, Jóna Dávidot, megihlette a versem. Így már nem csak egy „lányos”, de egy „fiús” változata is van. Köszönöm, kedves Dávid. :)
Íme: 
 
Jóna Dávid
Csak állok a parton
 
Csak állok a parton, csak állok a csendben,
hömpölygő vízben fodroz a múlt,
tükörképem áll velem szemben,
a valóságtól megszabadult.
 
Jelezni próbál, beszélni hozzám,

Szegény profán!

Szegény profán!
Csak topog,
Mint a vén harkály
Öreg tölgyek
Odvas derekán...

Mert neki, szegénynek
Semmi se szent,
Nincs
Se fent,
Se lent;
Felszínesség köti,
Mint a kővé vált
Cement...

Szegény profán!
Mennyországot lát -
Az uborkafán...

Mint ócska rajzlapra karcolt levél;
Csak egyetlen dimenzióban él...

A végzet rángatja ide, s tova,
Csak szexet ismer,
Szerelmet soha.

Csak lóg az Élet
Agyag-tomporán...
Szegény profán...

Shakespeare: XLIV. szonett

(fordítás)

Nehéz e test; bár volna könnyű szellem,
mert elriaszt a messzeség ma még,
se tér, se buktató nem állna ellen,
ha álmodón tehozzád szállanék.

Világhatáron győz a gyönge ember,
ha szárnyain repíti képzelet,
megadja úgy magát a föld, a tenger,
és ott a vágy csodája nyer teret.

Megölni kész a gondolat, hogy mégse,
repülni én magam biz nem fogok,
e test a földi pornak, víznek része,
s amíg a perc hoz új vigaszt, zokog.

E két silány elemből áll e lét,
együtt adják a bánatom jelét.

Körtefa árnyéka alatt

Körtefa árnyéka alatt
A világ épségben marad.

Doktrína-had nem jön ide,
Elűzi a szél messzire.

Öltönyök nem itt pihegnek;
Öltöny-díjakért lihegnek.

Körtefa árnyéka alatt
Jelen Jövő felé halad.

Idő őröl a malomban,
Szunnyad a Múlt félálomban.

Isten áldása támogat
Békés, boldog családokat.

Körtefa árnyéka alatt
A Pillanat sose szalad.

Kint a profán gyomra korog:
Pénzek, tárgyak, ingatlanok...

Körtefa árnyéka alatt
A világ épségben marad.

A Remény éltetői

(Az Ápolók Nemzetközi Napjára)

Istenhez talán a legközelebb,
A könnyű élettől legtávolabb...

Amikor még a hozzátartozók is
Reszketve,
Félve,
Sírva távolodnak;
Az ő munkájuk ott kezdődik el
Ott lépnek színre Ők,
Az Ápolók,
A Remény éltetői...

Istenhez talán a legközelebb,
A könnyű élettől legtávolabb...

Ha baleset történik,
Láz gyötör,
Ha sírsz,
Ha vérzik
Ha szenvedsz,
Ha fáj,
Ha a közelben kószál a halál;
Ha végzet tör ránk,
Szembe ki szegül?

Légvár alatt

 
Fáj már szorítani azt, ami nem enyém,
sajog a tenyerem, zsibbadnak ujjaim -
engedlek, légy szabad múltidő kebelén,
bár, pengethetsz kicsit érzésem húrjain.
 
Játszd el búcsúzóul kedves, szép dalomat,
amelyre hosszasan, ölelőn táncoltunk -
(most újból éjfél van, emléked csalogat)
reggelre azonban el fog fogyni Holdunk.
 
Lezuhan, mint akkor... elgurul távolra...
egymásé mi ketten nem lehettünk soha.
Életet próbáltunk, s míg a Sors cáfolta -

A Boldogság hivatalból sose adatik

A Boldogság hivatalból
Sose adatik,
Nem is a vagyon teremti -
Bár sokan hiszik.

Nem hozza létre származás,
Vagy a szavazat,
Nem igényel testőrséget,
Se betonfalat.

Nem hozza el harci siker,
Ágyú, dinamit,
Nem adja se kitüntetés,
Sem extra profit.

A Boldogság hivatalból
Sose adatik,
Őt a sült profán vidéken
Nem is ismerik.

A Boldogság nem portyázik
Lenn a végeken,
Egydimenziós világban
Mindig névtelen.

A Boldogság fanyar viccen
Soha nem nevet,

Május áldott délutánján

Május áldott délutánján
Mosoly ül az Isten arcán.

Nap koronázza az eget;
Fennen ragyog a Kikelet.

Jövő útja gombolyodik,
A Remény fiatalodik.

Május áldott délutánján
Jelen ül a Múltak hátán.

Párhuzamos világokat
Teremt, aki Múltat tagad...

Sátán gubbaszt semmi ágán;
Május áldott délutánján.

Itt, az Érmelléken

Itt születtem én a
lápos Érmelléken,
megélek a  jégen,
halászva a léken.

Kitartóan olykor
csak a botom fogom,
bár nevet pár rokon
a biztos partokon.

Ha horogra harap
néhány félszeg keszeg,
barátságos leszek,
s a többire teszek.

És ha verskedvelő
hallgatóság akad,
nincs a számon lakat,
kedvem dalra fakad.

Nagyokat nevetünk
sok régi emléken –
legyél a vendégem,
itt, az Érmelléken!

Valahol nagy vihar készül

Valahol nagy vihar készül;
Telik az Idő - nem évül...

Múlt sírboltján függöny remeg;
Vad fellegek sötétlenek.

Messze túl a jövő-gyermek
Rémálmok között didereg.

Valahol nagy vihar készül;
A Tisztesség holttá vénül.

Hazug álmok profán papja
Krisztust is zálogba csapja.

Média süket csendjében
Pénz küzd a Hit ellenében.

Érv dogmával ki nem békül;
Valahol nagy vihar készül.

 

50 éves érettségi találkozónk elé

Diákévek bennünk élnek,
szép emlékké szelídülnek.
Szívünkben mint évelő fák,
mindegyike virágzó ág.
Néhanapján elrévedve,
Nosztalgiázni szeretne...
Mint májusfán díszkelléke,
Olyan lett öt évtizede!
Szivárvány lett láthatára,
Messze ringó édes bája.
 
Fiú , leány kéz a kézben,
Kacagott a napba nézve,
A tanórák zsivajában
Könnyű percek szigorával,
A lexika ingoványa,
Nem lett senki ártalmára.
Lilla néni iránytűje,
Terelgetett, ha tehette.
Az irodalom jó mentora,
A tudását ránk ruházta.

Resti

 
Az abroszon, s a szék alatt
pár morzsa, lusta kávéfoltok,
egy ember még, ki itt maradt, 
nevet, talán azt játssza: boldog.
 
Feláll és éppen szólna át,
kinyitja száját, aztán mégse…,
elnyomja félkész mondatát
a ventilátor kerregése. 
 
Megindul petyhüdt-álmatag,
a termen átlép imbolyogva,
a szürke fény úgy rátapad,
egész az ajtóig sodorja.
 
Lomhán kilép, nem nézve szét,

Oldalak