Vázlat egy adventi imához
Beküldte virginás - 2019, november 4 - 11:24Odakint december járja az utcákat,
a tájra havat hint,
igazi káprázat.
Csend van, a perc múlik, csillag ragyog távol,
öleli a fákat,
zúzmarát varázsol.
Bent a fenyőágból kis koszorú lészen,
várja már a család,
a négy gyertya égjen.
Szívüket az ünnep kisimítja szépre,
halkan imádkoznak:
ne vígy kísértésbe!
Kenyerünket add meg, jöjjön el országod,
legyen meg a földön
s mennyben akarásod.
A hagyomány nyomában
Beküldte Zagyi G. Ilona - 2019, április 15 - 12:00Örökségem pörge kalap,
vidám dísze tarka szalag.
Lajbizsebben fűzfabarka,
koppan régi csizma sarka.
Hallja leány, szüle, nénje,
talán várnak, menni kéne.
Pirkadattal, reggel korán,
öregapám lába nyomán.
Sikongatás, nagy a ricsaj,
kútnál zajló ihaj-csuhaj.
Jövőt áldjon múlt és jelen,
mint ez a víz, tiszta legyen.
Uram, a csended hallgatom
Beküldte zelgitta - 2019, március 6 - 18:13Istenem, még hadd maradjak,
szórjak hagyatékot magnak,
várjam a fényt, s ha rám zuhog,
őrt álljak itt, amíg tudok.
Álmom tar ágon koronát,
szívem őrizzen száz csodát,
angyalringató csillagéjt,
ezüstbe fürdő holdkaréjt,
hajat, ha fésül lenge szél,
partnak a hullám mit mesél,
s ahogy a zsenge ágra száll
épp most, egy apró kék madár.
Uram, a csended hallgatom,
messzeség nem vonz, se vagyon,
Tizenkét soros álom
Beküldte József - 2018, augusztus 21 - 16:48Csendes alkony, csendes remény,
ágyam alatt s párnám hegyén
szürke álmok sorakozva
nagy léptekkel jönnek felém.
Csendes alkony, néma öröm,
közétek én miért szököm?
A bánattal iszom a bort,
s hűségemet vérrel kötöm.
Elhal a csend, lelkem is fél,
lidérclány jön, hozza a szél,
vágyat, mámort csókol számra,
s eljövendő halált zenél...
Hűs patakra
Beküldte zelgitta - 2018, augusztus 17 - 12:48A Nap ma gyilkos tűzgolyó,
lángot okádva trónol ott,
ahol az ég penge-kékje
itt-ott felhővel foltozott.
Ömlik a hő, forr a katlan,
a fákon minden lomb szobor,
a rigódal, tegnap éke,
ronggyá foszolva haldokol.
A mérföldkő is izzadva
baktat, vele a gondolat,
valahol, egy régi nyárban
retusál halvány foltokat,
hol gyöngy-kövek a talp alatt,
a lélek hűs patakra jár,
forró könnyem a vízbe hull...
közben őrülten ég a nyár.
Bielefeld, 2018. július
Az egek fodrain
Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2018, július 26 - 11:11Ajkamon a Nap pirkadati csókját
estefelére kihűlni érzem én.
A titok-teli éj kötélhágcsóját,
Isten minden nap leereszti elém.
Ha úgy akarom felmászhatok rajta,
simítom felhők dús vattagömbjeit,
vagy belesek egy csodás csillagrajba,
amely millió szikrát a Földre hint.
A fényt követő, nagy utazó vagyok,
s ha a dalom már nem hallik odakinn,
tán elrepülök, mint a fehér sasok,
s a lelkem ott ring az egek fodrain.
Súlyos a lelkem
Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2018, július 16 - 19:56Fátyolos szemmel nézem a tájat,
nélküled oly rossz, kerül az álom.
Mélyül az éjjel, szorosan átfon:
- te tudtad, hogy ez ennyire fájhat?
Illata száll a repcevirágnak,
vonzalom őrli-őrli a szívem.
Szél viszi szét bús dalom a vízen,
súlyos a lelkem, nyomnak az árnyak.
Nézem a folyót, forog az örvény,
- merre vagy, édes? - zúgja a nádas.
Testem a vágytól szerelmi lázas,
Hol rejtőztök, fátyol-szavak?
Beküldte kobzos - 2018, július 10 - 20:25Hol rejtőztök, fátyol-szavak,
kérészszárnyat táncoltatók?
Sár bújtat el, sárga agyag
lárva-létbe zárta a szót.
Merre vagytok, fátyol-csodák,
kérészszárnyat nászröptetők?
Elnyeltek vak halkoponyák,
örvény-szájú idő-redők.
Jő-e még egy fátyol-óra,
lárva-létből szárnyra kelő?
Álmodik a vén folyóra
virágzást a Gondviselő?
Böjtelő havában
Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2018, július 10 - 20:09Havazik, s én kihűlt helyed nézem, apám.
Böjtelő havában hagytál itt, de végleg.
Fölöttem köröz a hollószemű magány,
már nem könnyezek, csak cseppenként elvérzek.
Úgy érzem, visszatérsz egyszer, megkönyörülsz
gyermeki lelkemen, mely várna még téged.
Azt képzelem, most is a foteledben ülsz,
s angyalod körötted lábujjhegyen lépked.
A líra az ember belső világának kifejeződése
Beküldte -admin- - 2018, május 7 - 18:19Cikkek:
(Beszélgetés Pődör György költővel)
Nem ritka eset a magyar lírában, hogy egy műszaki képzettségű ember költő (is) lesz. Hosszan sorolhatnánk az ilyeneket. Nem mindegyiknek sikerül azonban olyan markáns, ezerszínű, választékos, nagyon mélyen a hazai lírai hagyományokból táplálkozó lírát kialakítania, amilyen Pődör György költészete. Lírájában egyesül a gondolat és a költői mesterségbeli tudás mély igényessége.
Tavasz a télben
Beküldte Vaskó Ági - 2018, április 23 - 12:00Bágyatag hajnal gyöngyharmat könnye
dermedt levélen napfényre vár,
hintázó ágon gyönge verőfény -
a tavasz csókja, reménysugár.
Madártorokból hajlik az ének,
csupasz ágak közt tavaszt remél.
Picinyke teste melegre vágyik,
miközben lopva oson a tél.
Ahol a csend pihen (egy fénykép margójára a téli Hargitán)
Beküldte zelgitta - 2018, március 6 - 13:35Aki belenéz a szépség fényébe,
akit a varázsnyíl szíven talál,
ahol halk dallam a sejtés zenéje,
s békével bélelt takaró a táj,
ott érezni csak, mikor a csend pihen,
s a fehér alázat Istenig ér,
hogy valami nagy, óriás-végtelen,
örök őserő megtart s elkísér.
Pődör György, a Csarnok új tagja
Beküldte -admin- - 2018, március 5 - 09:01
Vasszilvágyon születtem 1948-ban. Tanulmányaimat műszaki pályán végeztem középiskolától az egyetemekig.Két év kitérőtől eltekintve Szombathelyen tanítottam a Savaria Szakközépiskolában. Mérnök-tanárként majd igazgatóként közel négy évtizedet töltöttem el egy munkahelyen.
Vasszécsenyben élek, mint aktív nyugdijas. Szabadidőmben geológiával is fogalkozom, saját ásványmúzeumot vezetek.
Szerelmet sző az éj
Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2017, december 7 - 21:20Szaténfényű álmom suhan ma odafent,
alatta elmereng oly zizzenőn a csend.
Fehérlő ködlepel gomolylik most alant,
a szél zenél a fák között, akár a lant.
Zsibong az őszi táj, madárkahang remeg,
szerelmet sző az éj, s a csillogó neszek.
Lelkem feléd terel, sajgó vágyam gyötör,
s szemedben látom én, ringat még szép gyönyör.
Sóhajom szállong
Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2017, november 25 - 17:18Szél susog most, lebben az este fátyla,
sóhajom szállong tefeléd oly égőn.
Méla lelkű kedvesem él e szívben,
őrzöm a báját.
Gyengeség húz, lanyhul a vágyam egyre,
s rám szitál a bús feledés sötétje.
Elhagyott immár az a pajkos énem,
ó, aki voltam.
Furcsa fényű csillagok itt bolyongnak
énfölöttem, nélküled árva lényem
zord homálya lephet el. Árnyak ülnek,
kínoz a bánat.
Illatod
Beküldte Zajácz Edina - 2017, október 28 - 15:47Siess, ha tudsz, amíg várlak,
s téged hívnak a hangszálak,
réztrónusú őszi napon
körbefonna lángalakom.
Fél álmomat, fél életem
hintáztatod bilincseken,
ha leülsz a közös padra,
ráismersz-e önmagadra?
Hordja már a szél
Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2017, október 3 - 18:55Szent Mihály havának hűvös könnyeit
hordja már a szél, kopott tetőkre hull
sóhajunk megannyi feslő éjszakán.
Zizzenő egekbe nyúltak vágyaink,
pisla csillagok közé emelt a kéj,
s ott bizsergett csontjainkban édesen.
Őzszemednek kis hajói még csendben
ringatóznak lelkem titkos öblein,
s én hagyom sodródni árva szívemig.
Tán egy őszi este erre jársz megint,
Ha szeretnél
Beküldte Zajácz Edina - 2017, október 3 - 18:35Ha szeretnél, ólomkatonám lennél.
Rendíthetetlen, akit csatornavíz
tőlem el nem mos, szám íve volna híd
minden telt meder fölött, míg nem lesz tél.
Ha szeretnél, ezüstöddel hullanál
rám, s én magamba szívnálak, mint jó mag,
hogy még tavasz előtt kivirágoztass
a felénk járónak. Volnék ingaszál,
karcsú derékkal fukar időnk végén
karodba szakadnék, te különc fémlény.
Ha szeretnél, benned lehetnék atom,
A hónap verse: 2017. szeptember
Beküldte Mysty Kata - 2017, szeptember 29 - 23:55Cikkek:
http://www.magyarparnasszus.hu/versek/suttog-az-avar-0Suttog az avar
Hasoló témájú, műfajú verseket össze lehet hasonlítani.
Boncolgatni, kiemelni a gyönyörködtető stílusképeket, illusztrációkat készíteni.
Megvilágítani azokat a szépségeket, amelyeket azok elénk tárnak.
Dörgő hajnal
Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2017, szeptember 3 - 19:19Gyenge lábbal jár a nyár a fák között,
most a csillagokba fénye felszökött.
Árnyas estnek ősi csendje bennem él,
fönn a menny is őszi dallamot zenél.
Álmaim a dörgő hajnal tépte szét,
elsodorta így a tündérszép mesét.
Felhőménes vágtat künn az ég alatt,
villám ága cikkan, s szerteszét szalad.
Százezer levélke búsan égbe vész,
hallgat már a fürge testű éjzenész.
Tűzszemű lovon majd elrepít a szél,