Szilágyi Ferenc Hubart:

MÁJUS

Virágaim, ti földi csillagok,
ha szűzi szirmotokra fény ragyog,
varázslat az, betölti lelkemet,
s a tisztulás ölébe eltemet.

Akár rovarra záruló kehely,
szent oltalom tanyája itt e hely.
Poétaszívem, ó, e vén platán
kihajt e fess virágok illatán.

Ragyogó vers! Múlt, jelen, a jövő reménye és a személyes érdekeltség nyolc tömör sorban.

A februári versek közül az alábbi " fájdalmasan szép" lírai alkotást emelném ki:

Januárban is sok jó vers született, de nálam ezennel Bódai-Soós Judit alkotása tette fel a pontot az i-re kölönleges  hangulatával, játékosságával, bravúros nyelvi megoldásaival. 

BÓDAI-SOÓS JUDIT:

PONT

Itt áll a kurd,
nadrágja kord,
kezében kard,
s azt mondja, kérd
e régi tőrt,
mit kézben tart,
mert szíve tárt,
s régóta tűrt,
de sosem kért,
és nem tett kárt.
Túlélt sok kórt,
szánalmas kort,
s ha harsant kürt,
lendített kart,
de lelke kert,
amelybe kört
a bánat mart,
mert egy kis mórt,
ki mosolyt mért,
szeretni mert
megtöltve űrt.
Levelet írt,
de mit sem ért,
a mór nő árt,
dobott rá sárt,
mely lelket sért,
s a kurd csak sírt
egy búcsú-sort,
nem kavart port,
vagy röpke pírt,
és nem nyert pert,
maradt a part,
ám arca ráng,
mert várja ring,
hol padló reng,
s eldől a rang.
Senkit se bánt,
törvényt se bont,
de szíve bent
nem tűr több bűnt,
vad kardja hánt,
vért, s könnyet hint,
feledve hont
borul rá hant.

Beszélgetés Dvariecki Bálinttal, a Helma kiadó tulajdonosával

Súlyosan látássérült ember, aki „nulláról” indulva teremtett magának igen komoly egzisztenciát. Mai panaszkodó, hisztériás világunkban igen szokatlan jelenség. Nagy jövő előtt áll.

Sikeres informatikai céget alapított. Létrehozott egy kiadót. Digitális újságterjesztő szolgáltatást. Olvasást segítő eszközöket forgalmaz, és minden Tőle telhető módon segíti a látássérült emberek integrációját.

Árad Belőle az energia.

Ha egy kortárs „Ki kicsoda” kiadványhoz kérnének Tőled ötsoros bemutatkozást, mit írnál Magadról?

Dvariecki Bálintnak hívnak, 1976 márciusában születtem. Felnőtté válásomig számos egészségügyi nehézségen mentem keresztül, a látásom minimálisra (hozzávetőlegesen 2%-ra) csökkent. Ennek köszönhetően viszont mindig bizonyítási késztetésem volt, és van a mai napig is, hogy amit eltervezek, meg is valósítsam. Az évek során voltam már alkalmazott, „kisfőnök”, és vállalkozó. Mindig újabb és újabb ötleteim voltak, hogy mivel tudom – kezdetben a saját – majd a hasonló problémákkal küzdő embertársaim életét megkönnyíteni. Ezért is maradtam meg a sok nehézségen túl is a vállalkozói létben.

***

A magánéleti költészet remek példája az alábbi vers. A szerző mesteri módon tömöríti nyolc sorba a lírai ént foglalkoztató gondolatokat. A vers a szeretetre szenvedélyesen vágyó ember magára maradásának aggodalmát fogalmazza meg, hisz ilyenkor, amikor a táj is őszbe fordul, az egyedüllét is jobban fájhat.  Ám pislog még a reménység parazsa a hamu alatt, hiszen „szerelmet bonthat bent az új tavasz.” A keresztrímes, jambikus sorok is ennek a reménynek a szívverését sugallják.

NAGYGYÖRGY ERZSÉBET: TE ÉDES, SZENT LIDÉRC

Amikor a következő verssel találkoztam, átgondoltam igazát. Témája minden időszakban aktuális, hiszen megmutatja, hogy aki tollat ragad, milyen érzésekkel és elhivatottsággal tegye.
Mondanivalója széles teret kap – mindazokhoz szól, akik közeli kapcsolatban állnak a költészettel, verseket írnak. Ez a mű példát mutat formai szempontból is.
Örök üzenete: a költészet szent dolog. Ez a jól kihallható üzenet segített, amikor sor került arra, hogy kiválasszam augusztus hónap versét. Szeretettel gratulálok!

SZILÁGYI FERENC HUBART

Ha verset írsz

Ha verset írsz, csak úgy leszel szabad!
Fülünkbe cseng sziporka szép szavad;
azok valók a szádra, szent imák,
siránkozás helyett örömvirág!

Ha verset írsz, nem él meg itt a bú.
Pogány szeánsz a rím tüzén? Tabu!
Ki könyvet éget, arra, mondd, mi vár?
A megvetés. A lelke oly sivár!

Nincs ihleted, tévútra vitt eszed,
de egyre mást okolsz. Miért teszed?
S ha összeállnak itt a részhibák,
a líra is silány penészvirág!

Ha verset írsz, mögötte szív legyen!
Örömmel osztozunk a hív kegyen,
hisz írni jó, megélni élvezet,
s velünk marad, ki már megérkezett.

Ezúttal nekem jutott az a cseppet sem könnyű feladat, hogy kiválasszam a Hónap Versét. Szerencsére, júliusban is születtek remek alkotások, sőt van olyan alkotónk, akinek több verse is esélyes volt a végső győzelemre. Végül egy olyan alkotást részesítettem előnyben, amelyik az aktuális tartalom és a megérintő költői képei mellett formai bravúrt is hozott, ritmusa szimultán tesz eleget a felező nyolcas és a páros chorijambus követelményeinek. Szeretettel gratulálok!

HORÁK ANDREA KANKALIN

Satnyár
 

Gyilkos a nyár. Satnya vidék,
nap heve fűt, mint a kazán,
izzik az ég. Benti magány,
hűs szoba zár, néma igék.

Víz sem elég, porzik a föld,
kellene bő záporeső,
életerő, nem temető –
nincs, ami hajt, nincs, ami tölt.

Perzsel a nyár. Jaj, ha kiég
bennem a vágy, nincs szerető,
mert ha csalárd, elfeled ő –
kell az erő, kell kicsi még!

Hogyha az Úr hallana fönt,
könnyes esőt sírna ma rám,
zengne az ég bősz viharán,
mert öl a nyár, s fölfal a csönd.

Minden hasonó kiemelés merőben szubjektív. Ez is.

Kezdettől nem hagy nyugodni ez a vers. Pazar létösszegzés, és éppen annyira személyes, amennyire a személyesség jó lehet. Ez nem szerepvers; a lírai Én vitathatatlanul azonos a Szerzővel.

A Költő végigtekint életpályáján, a világon, Önmagán. Nem adja fel. Soha nem adja fel.

Gratulálok, Feri!

"a lázam est tüzében ég,
de új kalandra vár a part!"

Szilágyi Ferenc Hubart -

"Az Értől az óceánig"

Kis sajka ring az Ér vizén,
a róna lápja rém sivár;
kalóz leszek, de még idén –
egy álom újra élni vár. 

Az óceán de messze még,
a csónakom ma arra tart,
a lázam est tüzében ég,
de új kalandra vár a part!

A szél süvít, kemény a pad,
lapátra hát, öreg betyár!
A sár piócaként tapad,
s a csábutak szirénje vár.

A gólya messze költözött,
halott sirályok árnya leng.
Aranysakál a nád között,
a víz fölött lidérc dereng.

 Evezz, ameddig van remény,
a terv merész, a cél nemes,
a küzdelem konok, kemény,
kikötni még nem érdemes!

Haász Irén

A Gazda dolgai

A cipők megsüppedve állnak,
nem hajók már két vizes lábnak.

Kérgüket többé már a Gazda
nem törheti, nem tiporhatja.

A szürke zoknik, ingek sorban,
fiókban fekve kérdik, hol van?

Tanácstalan a bot, a párna,
kinti fogason nagykabátja,

hogy visszafordítható tény-e
a péntek éji eltűnése,

mikor kéken villogó lámpás
kocsi vitte el, s egy kiáltás,

egy szó sem hangzott fel az éjben,
s ők még nem féltek akkor, még nem.

De éjre éj szállt, s pirkadatra
jajszó kúszott fel a falakra.

Gazdáné keze simít néha
csak rajtuk, s hallgat, mint a néma.

Nem csak a tárgyaknak van lelke?
A hiány őt is megviselte?

S mi, a Gazda dolgai, kezdjük
sejteni, többé nem feresztjük,

nem fésüljük, nem fedjük testét,
sorsában sorsunk hordja vesztét,

nem beretváljuk habot húzva
többé… S hogy útja mindőnk útja.