Blogok

Gyötrelme édes

 
Egy kellemes nyáreste a szabadban,
hűs fű, s harsány nevetésed felvidít -
karodból úgy buggyan ki az ölelés,
hogy fészkére térő lelkemen simít.
 
Gyújtósként hat rám réveteg nézésed, 
szemed szikra, mellyel szítod a tüzet -
szívem máris rőt lángok mardossák,
vérem izzik és bőrt szánt a hevület.
 
Kóstolgatunk...ajkunkat kínálgatva,
kecses bájjal szed ízekre a gyönyör -
főfogás a vágyunk, s közös köretek, 

Ézsaiás

 
Azóta hívsz és emlékszel nevemre,
mikor még jó anyámnak méhe ringatott.
Nem volt, ki Tőled vissza- s elperelne,
neked születtem. Féltem, vágytam is karod.
 
Megtisztítottál, s mint parázs az ajkon,
szavam pirít, ítéleted zsong nyelvemen:
nem engedem, hogy népem megtagadjon,
pusztuljatok, ha pártot üttök ellenem!
 
Nyilam legyél, igazság hordozója,
megromlott szíveteknek férgét tépve ki!
Mosdj meg, sietve menj a nagy folyóra

SZENT JÁTÉK VAGY PROFÁN JÁTSZADOZÁS? (Mi a líra és van-e feladata?) - 11.

A szabad akarat

 

Láthattuk tehát, mi nem tartozik a szabad akarathoz, és milyen cselekvéseket nem tekinthetünk szabad választáson alapuló emberi cselekvésnek. Most meg kell vizsgálnunk, mi is a szabad akarat.

 

A szabad emberi cselekvés lehetősége vagy lehetetlensége nagyon fontos témája a mindenkori lírának, voltaképpen ettől függ a líra értelmezése.

 

Fagy vigyorog a képünkbe

Fagy vigyorog a képünkbe,
Rossz jövő fejünkre ülne.

Családgyilkos gender-tanok
Rongyjövő-arca kavarog.

Birodalmi lázálmokat
Hozna ránk migráns-áradat.

Fagy vigyorog a képünkbe
Múltunk - Jelenünkre hűlve...

Távolban fellegek gyűlnek,
Megtévesztettek örülnek.

Rossz jövő fejünkre ülne;
Fagy vigyorog a képünkbe...

Anya, hallod?

Jeges a szél, ajkam ma megküzd e faggyal, 
csúf pengeszilánkkal döfköd meg a sátán. 
Nélküled elbotlom az időnek rácsán,                     
tudom őrzöl onnan, féltőn, mint egy angyal.
 
Utam szegélyezted kedves mosolyoddal, 
a lant pengetése lett az én végzetem. 
Rezzen a bánatos húr, immár féktelen. 
- Anya, hallod?- neked szól e szomorú dal. 
 
 
 
 

 

Február

 
A kertek alja gyapjas,
megduzzadt hógolyó,
pacsirta áll egy ágon,
jövőnket jósoló.
 
A csőre összefagyva, 
úgy alszik, szinte fél,
hogy nem virrad fel újra,
utolsó lesz e tél.
 
Ritkábban szólok én is,
hangomban nincs szigor,
ritkábban, csendesebben,
s meggondolom, mikor.
 
Mint vendég, hogyha indul,
szemem már messze néz;
hogy elkísérj daloddal,
ébredj, kicsiny zenész!

Shakespeare: XXVIII. szonett

(fordítás)

Hogyan lelem meg újra nyugtomat,
ha már dugába dől az alkalom,
ha nappalomra enyhet éj nem ad,
s az éjjelemre nyugtot nappalom!?

Habár egymásnak ellenében áll,
de meggyötörni engem… összefog,
emez zavarni kész, amaz szekál,
tetőled egyre távolabb jutok.

A napra párafolt homálya hull,
te átragyogsz a szürke fellegen,
ha mord egén a csillag elfakul,
az éjszakába fényt ragyogsz nekem.

De napról napra kínosabb napom,
és éjről éjre nő a bánatom.

 

És az eredeti: 

XXVIII

Tévhit

 
a fürtjeidben 
bujdosó
vadóc kóc 
- szél szerelmese -
angyalhajat 
irigyelt meg 
és szemez vele
vágya tárgya
aranysárga
szikrázó fejék 
átköltözne
mihamarabb
- csábít messzeség -
fejhez ragadt
vasmarkolat
nem engedi el
segítséget 
szerelmétől
kér szépszerivel
ám a szélfi 
önző
konok
nem adja tovább -
így azt hiszi

A testvéri szeretet

A testvéri szeretet
 
A testvéri szeretet,
Földről égbe emelget!
 
Kell ez, mint kis mustármag,
Elvetnek, ha találnak!
 
Pillantás, ha helyre rak, 
a mennyben is tapsolnak!
 
Tőle a rossz elperel,
Belőle majd jót kever.
 
Ha nincs anya, - helyettes.
Csínytevést is helyre tesz.
 
Apáért is kárpótol.
Van ki néha megcsókol.
 
Nagyon jó, ha testvér vagy...

Abu, a kecske

Nem oly régen egy-két éve
kecske állt a házunkhoz.
- Tejéből lesz sajt és szappan -
gondoltam, majd ámultok. 
 
Elhoztuk hát a kis gidát,
neve is volt már neki.
- Abu! - hívtam, de ő szaladt,
árkon-bokron ugrani. 
 
Makraméból pórázt fontam,
nyakörvet is kötöttem.
Abu kecskénk virgonc gida,
így pórázon vezettem. 
 
A kis kecske hamar megnőtt,
sokszor bizony felöklelt.
Húztam-vontam a pórázon,

Oldalak