Szent István király ünnepén
Állunk a Múlt épületén.
Parádé,
Karnevál,
Torták;
Szépen ünnepel az ország.
A Nyár még utolsót lobban,
Holnap már nyárutó koppan.
Szent István király ünnepén
Fénylő nap az Isten egén.
Fogyatkozva, meg-megtépve,
Él még István király népe.
Szent István király ünnepén
Állunk a Múlt épületén.
Augusztus még tartja magát,
Felforralja az éjszakát.
Ilonaságos szép napon
Az égen pamacs sem oson.
Áldott Nyár ideje pörög,
Augusztusi por gőzölög.
Augusztus még tartja magát;
Éljük a késő Nyár javát.
Áldott verőfény, buja fű,
Jövőnket építő derű.
Készül téli remény-kabát;
Augusztus még tartja magát.
Az Idő széles, vén folyó,
Hátán siklik egy kis hajó.
Szeretet a vitorlája,
Se szél, se hullám nem bántja.
Nem termetes, nem is cifra,
Vígan simul a habokra.
Idő hátán boldog Hajó;
Szelíd, de sebes a folyó.
Másutt pökhendi fregattok
Ágyúfedélzete kattog.
Szélen hatalmas gőzösök
Füsttel hajtott vasteste nyög.
Idő hátán boldog Hajó;
Lágyan sodorja a folyó...
Előzget számtalan botor,
Várja tán a halotti tor.
Őrült álmú motorcsónak
Üzen hadat a valónak.
Kifelé megyünk a Nyárból;
Erdő látszik már a fától.
Szemlélődni kezd a Lélek,
Fáradtabbak a Remények.
Megszokás pörölye kopog,
Készülnek a hétköznapok.
Kifelé megyünk a Nyárból;
A Jövő homlokot ráncol.
Fényes Nyár-világok helyett
Szürke őszök,
Szürke telek.
Közelebb kerül a távol...
Kifelé megyünk a Nyárból.
Ősi regék igazsága
Nincs a lexikonba zárva.
Nem a hivatal tartja meg,
Nem is tudós lábjegyzetek.
Az egyszerű ember regél,
A Nép addig él,
Míg mesél.
Ősi regék igazsága
A Magyarnak nagyon drága.
Pénz, hatalom ellenére
Őrizzük már ezer éve.
Benne van a napsugárban,
Magyar Hitben,
Magyar Nyárban...
Csak a hivatal izgága,
Nem a regék igazsága.
Magyar nép messzi Múltjáról
Oszladozni kezd a fátyol.
Sértődött akadémiák
Mellett elhalad a világ.
Önfeladó elméletek
Felett az enyészet lebeg.
Magyar nép messzi Múltjáról
Sok jel beszél - szinte bárhol.
Süket, vak dogmák nem hagyják,
Hogy beszélhessenek hozzánk.
Állunk Múltból maradt kincsen,
S azt keressük - ami nincsen.
Magyar nép messzi Múltjáról
Szakad a műszálas fátyol.
"Tudományunk" köti magát,
S lenulláz minden krónikát.
Tákolmányos teóriák
Be kéne főzni a nyarat
A fagy idejére,
Most tikkadunk a melegtől,
Bezzeg akkor kéne.
A nyári hangulatot is
Konzerválni kéne,
Lenne vidámság-tartalék
Kamránkban a télre.
A nyár-befőtt tél idején
Milyen jól jöhetne...
A téli depressziónak
Gyógyszere lehetne.
Be kéne főzni a nyarat -
Meg az ifjúságot -
Meg türelmesebbé tenni
Az egész világot.
A szent dolgok - jól befőzve -
Épen maradnának;
Mesterkélt dogmák, erőszak -
Mind elrohadnának.
Tél idején minden ember
Rekkenő hőség idején
Tikkad a vén felhő-tehén.
Foszló gulyája szótlanul
A horizont felé vonul.
Felhőn nyugtatva a fejét
Szürkén szunnyad a messzeség...
Rekkenő hőség idején
Napkalap a világ fején.
Hőség repeszt vén falakat,
Perzselődik az Akarat.
Álmosító kánikula
A helyzet pislogó ura.
Rekkenő hőség idején,
Atlantisz az idők mélyén.
Higgadt Jövendő emleget
Elfeledett emlékeket.
A Jelen - kivénhedt akol...
Nagyon fáj a Múlt valahol...
Az Idő gyorsul,
Lelassul az Élet;
Meghittebb lesz
A régi Lobogás,
És napról napra, óráról órára
Erősödik
Az Összetartozás.
Életünk javát már
Egymással éltük...
Együtt láttuk az
Élet színét, fonákját,
Együtt ettük meg kenyerünk javát..
És
Együtt fogunk élni
Ezután is...
Augusztusi éjszakában
Mereng a Hold egymagában...
Kósza sötétség imbolyog,
Belevesztek a csillagok.
Felleg se mozdul az égen,
A meleg még mindig ébren.
Hallgatag baráti lombok
Mögé húzódnak a gondok.
Alattuk tücsökszerenád
Kíván nekünk jó éjszakát.
A jó Vers - fenséges Béke;
Egy Pillanat örökléte.
Ami változik, halandó,
A Vers örök, hát
Állandó.
Mindörökre fenn a Hegyen;
Néhány strófányi végtelen...
A Költő önmaga marad;
Verse - végtelenbe szakad.
A szerző - ha tehetséges -
Más versben is Költővé lesz.
A Vers: szimbólum és pecsét -
Éli önálló életét.
Pillanat örök értéke;
A jó Vers
Fenséges
Béke.
Csak előre - mindhalálig!
Egyszer úgyis jóra válik...
Másként nem jutunk a hegynek;
A falak is öregednek.
Míg ember él a világon,
Sohasem örök a kánon.
Csak előre - mindhalálig;
Végig kitartani,
Váltig...
Isten gyertyája szikrázik.
Csak előre,
Mindhalálig.
Régi Nyarak emlékképe
Sose fér a szuterénbe.
Bennünk él ezer emlékünk;
Amíg élnek,
Mi is élünk.
Életet ad - örök jogon;
A szép emlék: lelki otthon.
Régi Nyarak emlékképe;
Valami Nagy Álom kéne...
Huszonkilencedik rész
Sajnos ma még lehetetlen pontosan definiálni a „költő” fogalmát, ahogy lényegében a „belső emberi tartalom”, vagy az ennél sokkal egyszerűbbnek látszó „sírás”, „nevetés” is definiálhatatlan. A tudományos kísérletek egyoldalúak és sikertelenek.