Világfa ágai között
Isten egy szál rózsát őrzött.
Ahányszor a rózsa virul,
Új Ég, új Föld, új Út indul.
Susog ma is - csodát várva
A világfa minden ága.
Világfa ágai alatt
Friss Jövendő mindig akad.
Ami Élő - élő marad;
Világfa ágai alatt.
Isten velünk sose pöröl;
Nyár ablakán kikönyököl.
Látja, ha a folyam árad,
Hallja a rossz doktrínákat,
Vágyunkat nem igazgatja,
Csak a vállát vonogatja.
Isten velünk sose pöröl;
Nem gyógyít és nem öldököl.
Vétkeinkre rá nem legyint,
A nászágyunkba sem tekint.
Bottal, lángpallossal nem ver -
Isten dogmákat nem ismer.
Nincs benne sértődés, harag;
Hisz bennünk a Vén Hallgatag.
Perverzitások korában
"Elit" - rózsaszín masszában.
"Színesül" az oldott kéve;
Omlik a pénz fenekébe.
Civilizáció-tábor
Kifordulna önmagából.
Perverzitások korában,
Pénz-ördög profán poklában...
Parttalan "emberi jogok"
Mögött "Allah akbar!" kopog.
Hibbant Európa néni
A Koránt receptnek nézi.
Perverzitások korában,
Pénz vigyorog - álruhában.
Párhuzamos társadalom
Mögött sunyi pénzhatalom.
Profán - önmaga markában...
Perverzitások korában...
Mint bolond ember szörnyű vízesésbe,
Ugrottunk mélybe,
Mélyek mélyébe,
Nem is egyszer...
Kétszer...
Kerge, részeg parti,
Szedett-vedett talon...
Két világháború
A német oldalon...
Kétszer tűntünk el odalent...
Kétszer adtunk Jövőt,
Jelent...
Mint bolond a vízesésbe,
Zuhantunk a vérfürdőbe
Halál-ékül,
Golyó-fékül,
Minden értelmes cél nélkül...
Mindent elvesztettünk
Végül...
Kráterek
Fetrengenek
Virágos rét helyén,
Részeg a győztes túlerő,
Szegény Medárd - citerázik;
Negyven napig ázik-fázik.
Szürke égbolt dörög-morog,
Esőfelhő-raj gomolyog.
Fellegben eső-barbárok;
Jeget zúdít légi átok...
Szegény Medárd..
Egykor régen
Püspök volt - még életében...
Holta után lett belőle
Időjárás védőszentje.
Negyvennapos por-elverő
Nyár eleji Medárd-eső...
Posztumusz szent-kultusz megárt..
Tán már tudja
Szegény
Medárd...
26. Rész
A császárság nem tudta maga alá gyűrni a német államokat, de ehhez még a kontinens legerősebb hatalmának, Franciaországnak is ringbe kellett szállnia. Megtörtént a látszólag lehetetlen: egy katolikusok és protestánsok közt zajló „vallásháborúba” a katolikus Franciaország, amelyet ráadásul egy bíboros, Richelieu irányított, a protestánsok oldalán lépett be.
Amíg a végzet nem múlt ki -
Tart az Időn túli ulti.
A félelem szakadt varsa,
Indul a pénz tök durchmarsa.
A fátum kártyáját rázza,
Csupán az Élet kontrázza.
Hogyha a durchmars sikerül -
Atlantisz nyugdíjba kerül.
Tán már gyermekre se futja;
Buktassa el, aki tudja...
26. Rész
A lírai mű alkotója abban a szent pillanatban, amikor személyisége mintegy örök időkre „belekövül” a versbe, nem sérülékeny, nem esendő, nem téved, nem hibás, nem bűnös. Akkor sem, ha a verse éppen ilyesmiről, sérülékenységről, esendőségről, tévedésről, hibáról, bűnről szól. Mindig tiszta emberi érzéseket közvetít, éppen saját tiszta emberi érzéseit önti szavakba, rendezi ritmusba.
Amíg ebédünkhöz kondul,
Sorsunk rosszabbra nem fordul.
Okát sokan nem is sejtik,
Az ostobák - elfelejtik.
Évszázadok óta kondul,
A megszokás rá se mordul...
Valamikor nagyon régen
Fellegek jártak az égen.
Magyarország vaskapuján
Dörömböl a török szultán.
Vele "az iszlám serege",
Országot foglalna vele...
Ördög már a táncát ropja,
Véres Duna, Száva habja.
Kékek a távoli hegyek,
Bécsben kamasz király remeg.
Kapisztrán - egykori zsoldos,
A vers személyes, a propaganda pedig mindig személytelen. Utóbbi az esetek többségében kiindulópontjául olyan gólyaperspektívát választ, ahonnan látszólagos igazságait kinyilatkoztathatja. Az igazán erős propaganda ebből a nézőpontból szemlélve általában igazsághalmaznak tűnik. Hazug mivolta csak akkor lepleződik le, amikor a hétköznapi élet konkrét és valóságos tényeivel, történéseivel egybevetjük.
Ötvenhatodik nyaram
Teljesedni készül,
Ötvenöt a tarsolyomban
Soha el nem évül.
Terveim lábasában
Friss Remények főnek,
Van még elég üzemanyag
A múló Időnek.
Megújuló tavaszi Remények,
Napsugárban zuhanyzik a Lélek.
Ahogy csendül a Kikelet húrja,
Belevágunk évről évre - újra.
Minden vérmes Remény újra éled,
Kikeletkor mindig szép az Élet.
Megújuló tavaszi Remények,
Nem bocsát el egykönnyen az Élet.