Április, az idő-gyerek,
Tél, s Tavasz benne küzdenek.
Hozhat havat
Hozhat jeget,
Hozhat napsütést, meleget.
Kétfelé áll a kalapja,
A döntést másokra hagyja.
Április, az idő-gyerek...
Idegen hadak küzdenek,
Ő meg tátott szájjal nézi,
Dolgát hanyagul intézi.
Az eredmény: idő-rumli;
Bolondnak nézi mindenki.
Április, az idő-gyerek
Nem örvend,
Nem is kesereg.
Mindegy neki, rosszat, jót ád,
Fújja az erősebb nótát,
Hun kopog a Múlt ajtaján,
Bebocsátjuk végre talán?
Lélektelen elméletek
Tagadták, amíg lehetett.
Egy ideje retirálnak,
Új múltakat retusálnak.
Hun kopog a Múlt ajtaján;
Igazságot keres csupán.
Még mindig a hazugságok
Irányítják a világot.
Hogyha a Múlt sínre kerül,
Tán a Jövő is felderül.
Hun kopog a Múlt ajtaján...
Be kéne engedni talán.
Most is vannak, akik egyre
Acsarkodnak még ellene,
(A hírre, hogy kirúgták németországi állásából Petry Zsoltot, amiért bátran elmondta az ott divatozó doktrínákkal ellentétes véleményét.)
Huszonegyedik évszázad,
Meddig megy fel még a lázad?
Rózsaszín elnöki vigyor
Szólásszabadságon tipor.
"Demokratikus" igények
Az egységes "vélemények",
S a kakukktojás-gondolat
Berlinben még ma sem divat.
Klubelnöki cinizmusok
Mögött ma is a múlt susog.
A drill régi fővárosa
Bőrét le nem vedli soha.
Idő-parti pillanatok;
Perc csillámlik,
Óra csorog.
Minden kanyar külön világ;
Mind azt hiszi, hogy van tovább,
De a folyam sziklába mar,
S már hasad az újabb kanyar.
Idő-parti pillanatok;
A friss múlt hiába zokog.
Idő-örökotthonokat
Legfeljebb régész tapogat.
Lombjukat vesztett erkölcsök
Ágait gyűjti a hörcsög.
Idő-parti pillanatok;
A távolban por kavarog.
Elnémult panaszos ének,
Homokba fúlt fejlődések,
Locsoljuk meg Kedvesünket,
Hervadás ne érje,
Életét a Szerelmünkben
Még sokáig élje!
Locsoljuk meg Lányainkat,
Szeretettel,
Szépen,
Unokát nevelhessenek
Boldog békességben.
Locsoljuk meg a világot
Vígan,
Mosolyogva,
Gyengéd kézzel, mert a szegény
Meg van háborodva...
Lélekkereszt...
A Mindenség Szívében,
Világít
Végtelen nagy semmi-éjben..
Entrópiát repeszt...
Lélekkereszt...
A kereszt ősrégi,
Titokzatos jelkép,
A világnak minden táján viselték,
Az Időt az emberrel együtt rótta,
Itt van velünk
Az ősi vadásztörzsek óta.
Jelent
Világot,
Csillagot,
Napot;
Jelent
Időt,
Végtelent,
Meg teret...
A világot,
S benne
Az Életet.
Profán világban,
Anyag-formát lelve,
Nagyszombati verőfényben
Virágba szökken az ág,
Húsvét örömünnepére
Vár a keresztény világ.
Nagyszombati verőfényben
Fényeskedik Kikelet,
Megbocsátó-kéket öltött
Az Ég a világ felett.
Nagyszombati verőfényben
Száll a Remény szerteszét;
Egyszer ott is felvirrad majd,
Ahol még nagy a sötét.
Uram,
Az
Örök,
Szent
Fájdalom
Napja van.
Profán lármában sír
A tiszta
Hang,
Ma nem szól a harang,
Talmi özönben fuldoklik
A Lélek...
Segíts,
Hogy megmaradjunk
Mégis
Kereszténynek.
Vadságból a barbárságba...
Kúszik a doktrína járda,
Az elmélet-mozgólépcső,
S - papírrá lesz, ami élő...
Őserdőből - pusztaságba...
Vadságból a barbárságba...
Valamikor,
Nagyon régen...
Másképpen történt egészen...
Vadságból a barbárságba,
Ködszürke tézis-világba.
Jelen ideológiák
Szabják át a históriát.
Bolondgomba ül a tálba...
Vadságból a barbárságba...
Valamikor,
Nagyon régen...
Idő-parti Tavasz-öböl;
Anyag a Szellemmel pöröl.
Atlantisz műkörmösök
Hangos nyelve fürgén pörög,
S Bizáncból jött szerzetesek
Dicsérik a görögtüzet.
Idő-parti Tavasz-öböl;
Téves jóslat jövőt pörköl,
S Múltakból jött sokadalom
Hullámzik egy széles falon.
Virágzik sok korhadt faág,
Elpihennek régi viták.
Idő-parti Tavasz-öböl;
Ablakban Isten könyököl.
Ünneplőben a táncterem,
Éled a régi Szerelem.
Fehér virágú szilvafák;
Örök átmenet a világ.
Tavaszt öltve megszületünk,
Élet-télben tova megyünk.
Ha némi gyümölcsöt hagyunk,
Talán nem hiába vagyunk.
Fehér virágú szilvafák,
Látjátok az évek sorát.
Paraszti ész ellen lázad
A huszonegyedik század...
Rózsaszínű tévutakra
Vezényel a profán csakra.
Fehér virágú szilvafák;
Jár a Tavasz korokon át.
Télből mindig újra éled,
Tavasszal újul az Élet.
Lábunk alatt pannon titkok,
Fejünk felett kék egek,
Mögöttünk Múlt,
Szemben Jövő,
Körülöttünk:
Kikelet.
Küldetésünk:
Szent Jövendő;
A jelen bármit hadar,
Életre és
Szeretetre
Rendeltetett
A Magyar.
Múltat,
Jövőt
Köd-kosárban
Rejteget
A Messzeség;
Lábunk alatt pannon titkok,
Fejünk felett
Kék
Az Ég
Megint óra állítgatás...
A vasárnap szeme csipás.
Elképzelt milliárdokat
Rak élére dollár-rovat.
A pénz áll mindenek felett,
S a limbikus rendszereket
Évente kétszer rengeti;
Az Élet mit sem ér neki.
Megint óra állítgatás...
Kósza szél,
Rekedt ugatás,
S egy rosszkedvű alig-tavasz
Kezében ismét a ravasz.
Kísérletezni nem kéne...
Lesz-e már valaha vége?
A vasárnap szeme csipás;
Megint óra-állítgatás...
Az első igazi
Tavaszi nap,
Az ember végre
Új erőre kap.
Eltakarodott
Már a fagy-tatár,
Az ember újra
Szép Jövőre vár.
Felszáradt már a
Sár az udvaron,
A satnya fűben
Friss Remény oson.
Az ember jókedve
Markába csap,
Az első igazi
Tavaszi nap.
Hatvan felé haladtomban
Kacag a szél - alattomban:
"Akárhogy nézel magadra,
Rajtad is van idő-zabla.
Lustaság,
Vagy igyekezet,
Végül - ugyanoda vezet."
Isten leül egy vén padra,
Néz rá,
Én meg önmagamra.
Kacag a szél alattomban,
Hatvan felé haladtomban.
Nem a propaganda
Hozza a Tavaszt,
Pénz,
Vagy Média
Sziklából
Vizet nem fakaszt.
Nem azért borulnak
Virágba a fák,
Mert parancsba adta nekik
Multi uraság.
Nem kamatból épül
A szent napsugár,
Nem az IMF hitelből
Jön majd el
A Nyár.
Nem a propaganda
Hozza a Tavaszt;
Sose terraformál jövőt
Műanyag haraszt.
Hamu alatt néha
Izzik a parázs,
Nem propaganda dönti el,
Mi a
Haladás.
Istennek nincs titulusa,
Kitüntetést sem hord soha.
Piár-pezsgőt nem osztogat,
Díjat soha el nem fogad.
Nem vitázik a pénztárnál,
Nyereséget sose számlál.
Sosem volt áru a Csoda;
Istennek nincs titulusa.
Covid-verte hétköznapok
Szájmaszkos hada vánszorog.
Szezonja van sóhajoknak,
Vakcinákat csócsálgatnak.
Ki lelkes,
Ki ironizál,
Az ostoba meg - kritizál.
Karanténban a Tegnapok;
Covid-verte hétköznapok.
A Hit az Élet alapja.
Az Ember Istentől kapja,
De maga szab neki formát,
Viszi a Lét ormain át.
Reggel érdemes felkelnem,
Érdemes levegőt vennem,
Mindig, mindig
Tovább
Mennem...
Minden percben ott van velem,
Akkor is, hogyha nem érzem,
Ha nem értem.
Maga a Rész,
Meg az
Egész,
Minden percben szemembe néz,
Fenyegessen bármilyen vész,
Legyek merész,
Életre kész.
A Hit az Élet alapja,
Életkedvünk édesapja...
Jégkorszakok emléktára
Ráfér a Föld homlokára.
Hómezővé vált a berek,
Jéggé dermedtek a hegyek,
S a hallgatag világ felett
Fehér halál terpeszkedett.
Jégkorszakok emléktára
Felvésve idő-táblára...
A nyár szele volt a bóra,
S a Föld - Isten hógolyója...
Egész évben csak december...
Akkor született az Ember...
Jégkorszakok emléktára;
A Titok oda van zárva...
Akkor jöttünk..
Vajon honnan?
Állatvilágból?