Atlantisz ül Idő-ágon;
Fáradt, vén köd a világon.
Múlt és Jelen lombja a fán;
Felül a Szent, lent a profán.
Az anyag átlátszó, csontos;
Titok minden, ami fontos.
Atlantisz ül Idő-ágon,
Ahogy Remény minden Álmon.
Tagadott Múlt mindig kényes,
Feledni Isten sem képes.
Soha semmit "mindenáron"...
Atlantisz ül Idő-ágon.
Mesebeli éjszakában
Tündérálom - lombruhában.
Lelkiismeret válogat
Suhogó, vad rémálmokat.
A szent és profán határán
Lesben áll az éber sátán.
Mesebeli éjszakában
Múlt és Jövő - álruhában.
Igazi, ártatlan vágyak
Valódi mesékre várnak.
Isten minden igaz vágyban;
Mesebeli éjszakában.
Nyereség-háttérhatalom
Terpeszkedik az Álmokon.
Túl határon,
Parlamenten
Lakozik a profit-isten.
Pofáját csuklya takarja -
Akaratunkat akarja.
Nyereség-háttérhatalom;
A profán ördöggel rokon.
Pöffeszkedik végtelenbe,
Minden lelkiséggel szembe...
Hogyan lehet megfékezni?
A csuklyáját kell letépni!
Atlantiszban egy rossz napon
A Hagyományt verték agyon.
Kodifikáltak rossz elvet,
Piacosított szerelmet.
Üldözött lett minden nemtő,
Széppé vált az undort keltő.
Atlantiszban egy rossz napon
Gond gubbasztott nyári fagyon.
Profán gőg szentélyre feszült;
A hitványa felül került...
Ha a baj emiatt érte
Atlantiszt...
Tán - nem kár érte...
Borongós késő tavasz idején
Melegszünk érzelmeink rejtekén.
Érezzük abszurd profán viharát;
Megvéd a Múlt - a régi jó kabát.
Kerülhet aranytrónra hintaló;
Az Üdvösség sosem lesz eladó.
Együtt létezhet
Közösség,
Egyén;
Borongós késő tavasz idején...
Vacak május az idei,
Kötelességét nem teszi.
A vén égi lajt kirepedt,
S önt ránk selejt özönvizet.
Őszben ázik a Kikelet;
Nem feledhetjük a telet.
A sár álmainkat veri;
Vacak május az idei.
Talán nem is Afrikában
Született az Ember,
A Történelem doktora
Más pirulát rendel.
Talán más földön nyílhatott
A Szentlélek rése,
Szemünk elé hályogot von
Darwin tévedése.
Nem baj, ha a hivatali
Történelem ránk ront,
El kell talán feledni az
"Afrikai" kánont.
Talán nem is Afrikában
Ütött az ős-óra,
Talán hallgatnunk kéne a
Bennünk élő szóra.
Hidegfrontok jönnek-mennek,
Viharkodnak, kardot fennek.
Semmiből jégeső máris;
Május humora - brutális...
Május a világ adósa,
Tavasz nincs, de van sok - tócsa.
Hidegfrontok jönnek-mennek;
Híre sincs
Tavasznak,
Rendnek....
Májusi november-napon
Tócsa morog a flaszteron.
Szomorú eső szemereg,
Mocsárrá vénül a berek.
A világba vetett profán
Ócska jóslat lépcsőfokán...
Vén kapzsiság glédába áll,
Önjelölt végzet prédikál.
Májusi november-napon
Szomorú az isten nagyon.
Csak itt szól - legbelül.
Nem ócsárol,
Nem szónokol,
Nem gúnyol,
Nem hevül...
Felesleges vitákba nem merül.
Tud várni,
Mert a végén
Mindig Ő marad
Felül...
Isten hangja nem a pusztába szól,
Ő most is velünk érez
Valahol...
Kint kocsmazaj,
Tömegzsivaj,
Meg harsány, ordenáré média...
Itt legbelül meg
Isten szelíd
Egyszerű szava...
Csak itt szól - legbelül.
Egy szót sem mond soha véletlenül,
S ha testünk
Lelkünk
Gondoktól feszül,
Sosem hagy minket
Május hideg és goromba;
Harapunk tavasz-citromba...
Szél kavarta eső-tenger,
Mint a zsémbes, vén november...
Komor, sötét fellegsereg
Gubbaszt fenn a világ felett.
Az eső rojtosra áztat;
Tavasz ez, vagy csupán látszat?
Tavasz-dogmák dőlnek romba...
Május hideg és goromba.
Európa nem is sejti:
Smaragdzölddé vált - a betli.
Piros várat tökség kifoszt;
A piros ász többé nem oszt.
Makk passz, tök passz - zöld passz végre;
Vékony ujj nyúlik az égre...
Nincs hetes,
Nincs piros ulti;
Ellopta a háttér-multi.
Negyven-száz nincs nagyon régen;
Négy-ász a kibic kezében.
Európa - vén fuszekli...
Vár rá a nagy-nagy zöld betli...