Halványszürke téli égen
Közöny baljós szürkeségben.
Elnémult a jövő szava,
Napnak se híre, se hamva.
Credo-fogyatékos világ
Csócsálgatja a logikát,
És világvégéket imád
Az öncélú ostobaság.
Közöny ül a szürkeségen;
Halványszürke téli égen.
Se nem kelet, se nem nyugat;
A mi sorsunk mást tartogat.
Se nyegle liberalizmus,
Se keleti despotizmus.
Innen heréltszirén-dalok,
Onnét ördögi angyalok...
Bármit mondanak, akarnak;
Meg kell maradnunk
Magyarnak.
Isten adott saját
Utat;
Se nem kelet,
Se nem nyugat.
Avar futó a nagyátlón
Küzdelembe száll,
Strata Hungarorum felé
Sorompóba áll.
Sötét fantombástyák sora
Reszket valahány;
Hosszú sánccal próbálkozik
Még a tudomány.
A néhai szláv gyalogság
Csak lidérc-erő;
Egészen másképp fest már a
Hatvannégy mező.
Az Urálba párologtak
A szellem-lovak;
Félremagyarázott bábok
Hunnak látszanak...
Új partira készül most a
Világos király;
Avar futó a nagyátlón
Küzdelembe száll.
Hatvanon túl, Styxen innen;
A Lét még javamra billen.
Szerelmem impozáns védfal,
Bírom még erővel, céllal.
Csupán Istennek tartozok,
Amíg enged, élni fogok.
Vörösen izzik a vérem;
Van munkám és küldetésem.
Még akad mit tovább vinnem;
Hatvanon túl,
Styxen innen.
Amíg Anikó hazavár,
Amíg közös kis Otthonunkra
Hull eső,
Vagy napsugár;
Míg együtt öregszünk,
Együtt létezünk -
Addig Isten velünk,
S míg minden percünk
Közös mederbe ágyazva suhan;
Az életemnek még
Értelme van.
Versben van a Jövő dala,
Akárki meg is hallhatja,
Aki Embert, Létet tisztel,
Rossz szemellenzőt nem visel,
Füle nem a lárma foglya,
S nem vezeti félre dogma.
Versben van a Jövő dala,
De nincs előre megírva,
A Jövő nem sínen halad,
Végzetből soha nem fakad.
Versben van a Jövő dala,
De egyedi a dallama.
Nem politika-operett
Ritmusa szerint született,
Nem is gazdaság-opera
Száraz lapjaira írva,
Nem álművészet-dobszóló,
Nem háború-gyászinduló,
Nem is horror-paródia,
Sosem követelni -
Adni;
Csak élni
És élni hagyni
Sosem kérni,
Előbb adni;
Egymást mindig élni hagyni.
Világboldogító elvek
Oktatnak vagy menetelnek,
Nem csiszolnak,
Csak reszelnek,
Hamis pénzzel üzletelnek.
Nem zsákutcába "haladni";
Csak élni
És élni hagyni.
Vízöntőnek nincs dogmája.
Mások főztjét nem fújkálja,
Tudja, a fazékban mi fő.
Nincs egyedül üdvözítő
Pörkölt az erkölcs gyomrának;
Egyedül az Isten várhat.
Vízöntőnek nincs dogmája.
Vezérnek senki sem várja,
S vezérekre ő sem hallgat.
Nem ítélkezik -
Latolgat.
Vízöntőnek nincs dogmája,
Sem hivatal-aurája.
A felelősségét másra
Vízöntő sosem ruházza,
Akkor sem, ha van kire.
Jövő-parton Idő-katedrális...
Kicsi, kopott, alacsony, ovális...
Fenn kuporog egy kiálló szirten,
Csak egyetlen papja van,
Az Isten.
A liturgia nagyon egyszerű;
Szent az őszinte humor, s a derű.
Jövő-parton Idő-katedrális
Nem konzervatív,
Nem liberális;
Dogma-varázsszózatot nem ismer,
Csak egyetlen papja van,
Az Isten.
A szentélyben nincs jelen, csak
Jövő;
Oda sosem visz rosszat az Idő.
Jövő-parton Idő-katedrális,
Tana mindörökre aktuális;
Tiszta erkölcsben és
Az ég sötétben kuporog,
Rajta fáradt Hold imbolyog.
Nyűgös téli szél kavarog,
Ásítanak a csillagok.
A végzet hiába morog,
Sötét-magányban andalog.
Jobb, ha gyorsan ágyba bújok,
Mert magam is fáradt vagyok.
Fagyra sár,,
Csak a hülyék tudnak mindent.
Ítélkeznek is vadul,
Rajtuk kívül mindenki más
Végső percéig tanul.
Az élet problémáitól
Minden ember feje fő,
Bezzeg a hülyék világa
Egyszerű és érthető.
Egydimenziós a világ,
Zöld a fű és kék az ég,
Mindenkinél mindig mindent
Jobban tudnak a hülyék.
Téli esti
Csend;
Ami
Fent, úgy
Lent...
Kint csontig hatoló hideg,
Bent a lélek szárnya lebeg,
Lehull profán kényszer járma,
Körön kívül minden lárma,
Ami fent,
Úgy lent;
Téli esti
Csend.
Hideg téli napsütésben
A majdani Tavaszt érzem.
Bár rajtam a nagykabátom,
Aki csak Telet lát, szánom.
Bús-magyar tél-komplexusok
Örökké vert hada nyafog,
Bújjunk alkuvás-kabátba,
Nagyhatalmak árnyékába.
Hideg téli napsütésben
Hazám reményeit féltem.
Jövendő borotvaélen;
Hideg téli napsütésben.
Isten, áldd meg a magyart
Hittel és erővel,
Hogy ne kelljen küzdenie
Többé ellenséggel.
Örökös balsors helyett
Hozz ránk víg esztendőt,
Adj nekünk szép, tisztességes,
Élhető jövendőt.
Plántálj végre szerencsét
Kárpát szent bércére,
Békét a Kárpát-medence
Mindegyik népére.
Kunságunk szép mezein
Ért kalászt lengessél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtessél.
Plántáld a magyar zászlót
Igazság sáncára,
Hogy összedőljön a világ
Összes dogmagyára.
Valahol túl a hidegen
Ül a Múlt vén kereveten,
A hátán viseltes kabát,
És magyarázza - önmagát.
Valahol túl a hidegen
Duzzog a végzet ridegen.
Idő-holtág habjainál
Korhadozó vén fája áll.
Valahol túl a hidegen
Mindig van élő
Szerelem.
Még nem fogta fel a világ,
Hogy a fejlődés -
Boldogság.
Helyette az ember kutat
Mindig újabb tévutakat.
Valahol túl a hidegen
Minden rossz dogma idegen.
Levitézlett eszmetömeg
Bohócsipkában fúj követ.
Rusnya, esős január,
Nagyon messze még a nyár.
Ködös, párás szemhatár,
Bús, ragacsos, lomha sár.
Viharfelhő lesbe áll,
Az öreg Hold szalutál,
Csupa lármát gyárt a gyár,
A Jövő meg csöndre vár...
Nagyon messze még a
Nyár;
Rusnya, esős január.
Valahol tiszta még az ég,
Valahol fényes gyertya ég;
Valahol
Békességre,
Alkotásra
Hív a messzeség.
Valahol Isten még felel,
Valahol semmi nem fut el,
Valahol
Szent Jövő
A Vágyainkra
Még most is figyel.
Valaki most is jót akar,
Valahol most is szól a dal,
A Ködön túl a tiszta lélek
Most is fiatal.
Holtfáradtan, de még élve;
Halkan szeretve és féltve,
Iszonyú kemény nap végén,
Téli Otthon kicsi mélyén,
Mikor a Béke kis patak;
Tudom, hogy látsz,
Vén Hallgatag.
Az Idő dereka sérves,
Minden profán bálvány vérmes,
Az értelmes jövő kétes,
A remény háromesélyes.
Állok kint az égre nézve;
Holtfáradtan,
De még élve.
Didergő téli napokon
Fenyeget a hó,
Csupa jég a parkolóban
A kis autó.
Didergő téli reggelen
Jegesek a fák,
Elmegyek. Búsan néznek rám
Bentről a kutyák.
Didergő téli délelőtt,
Csengő nyekereg,
Ül a padban a sok tiszta
Lelkű kisgyerek.
Didergő téli délután
Rossz, ónos eső,
Vénülő aggodalomnak
Jégszakálla nő.
Didergő téli estéken
Duruzsol a szél,
Isten csöndesen figyel, az
Idő mendegél.