Jelenlegi hely

Az 57. nyáron

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, július 29 - 13:49

Annyi volt az egész, mint egy nagy sóhajtás;

mint egy hosszú, hosszú, méla szempillantás -

ha magamba nézek, ugyan mennyit látok?

Jaj, áldás voltam-e vagy borzasztó átok?

.....

Elvarratlan szálak, félbetépett szavak...

tobzódó érzelmek - gyűrődött az anyag -

közhely-e a jóság, s egyértelmű vajon?

Aki bennem lakik, azt én megcsalhatom?

Ha szerettek tegnap, holnap felednek-e?

Mekkora a szívünk emlék (mű) szeglete?

Befér abba minden vagy az agy szelektál?

Ahol ő főnök lett, ott érzést nem herdál?

(Méltánytalan lélek bizonytalan, torpan...

ahol eddig ivott, most pusztulhat szomjan -

nem tudja mit tegyen, hosszú volt az útja...

s talán vége is lesz, mielőtt ocsúdna.)

Mindenütt gondolat, szédül a fej tőle,

néhány hitvány mondat kisül majd belőle -

hiszen a száj mozog, fecseg össze-vissza;

még akkor is beszél, amikor nincs nyitva.

.....

Annyi volt az egész, mint egy nagy sóhajtás;

mint egy hosszú, hosszú, méla szempillantás -

magam köré nézve, ugyan mennyit látok?

Halld, áldást pengetnek húrtalan gitárok.

(2017. július)

Haász Irén

2017, július 29 - 17:06

Gratulálok, Évi, nagyon tetszett a versed.

Sztancsik Éva

2017, augusztus 4 - 18:42

Nagyon szépen köszönöm, Irénkém, hogy itt voltál. Szeretettel láttalak most is.