Az 57. nyáron

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, július 29 - 13:49
 
Annyi volt az egész, mint egy nagy sóhajtás;
mint egy hosszú, hosszú, méla szempillantás -
ha magamba nézek, ugyan mennyit látok?
Jaj, áldás voltam-e vagy borzasztó átok?
 
.....
 
Elvarratlan szálak, félbetépett szavak...
tobzódó érzelmek - gyűrődött az anyag -
közhely-e a jóság, s egyértelmű vajon?
Aki bennem lakik, azt én megcsalhatom?
 
Ha szerettek tegnap, holnap felednek-e?
Mekkora a szívünk emlék (mű) szeglete?
Befér abba minden vagy az agy szelektál?
Ahol ő főnök lett, ott érzést nem herdál?
 
(Méltánytalan lélek bizonytalan, torpan...
ahol eddig ivott, most pusztulhat szomjan -
nem tudja mit tegyen, hosszú volt az útja...
s talán vége is lesz, mielőtt ocsúdna.)
 
Mindenütt gondolat, szédül a fej tőle,
néhány hitvány mondat kisül majd belőle -
hiszen a száj mozog, fecseg össze-vissza;
még akkor is beszél, amikor nincs nyitva.
 
 
.....
 
Annyi volt az egész, mint egy nagy sóhajtás;
mint egy hosszú, hosszú, méla szempillantás -
magam köré nézve, ugyan mennyit látok?
Halld, áldást pengetnek húrtalan gitárok.
 
(2017. július)

Hozzászólások

Haász Irén képe

Haász Irén

2017, július 29 - 17:06

Gratulálok, Évi, nagyon tetszett a versed.

Sztancsik Éva képe

Sztancsik Éva

2017, augusztus 4 - 18:42

Nagyon szépen köszönöm, Irénkém, hogy itt voltál. Szeretettel láttalak most is.