Egy, csak egy
Beküldte Schvalm Rózsa - 2013, március 3 - 16:37
Egy, csak egy
Egy, csak egy, Ki embernek született, s bűntelen,
Őreá, mint fehér galamb Isten lelke szállt .
Szelíd volt, a törvényt megélte hűségesen,
alázattal, szerényen, jó szolgaként helyt állt.
Gyógyítani jött testi – lelki sebeinket,
csillapítva sóvárgó lelkeknek ínségét.
Szabadulást hídetett, Isteni szót hintett,
erősítve gyengék, s a kicsik közösségét.
A megrepedt nádat megmenti, nem töri el,
nem oltja ki pislogó gyertya halvány fényét.
Akaratát nem minden áron, kényszerítve,
béke hírnökeként tölti be küldetését.
Schvalm Rózsa
(2013-02-24)
Hozzászólások
hzsike
2013, március 3 - 18:24
Permalink
Ez a vers is olyan, mint egy
Ez a vers is olyan, mint egy szép, békés "hírhozó"! Szeretettel olvastam.:)
Schvalm Rózsa
2013, március 3 - 19:19
Permalink
Köszönöm szépen kedves Zsike.
Köszönöm szépen kedves Zsike.
hubart
2013, március 3 - 19:31
Permalink
A tartalommal egyetértek.
A tartalommal egyetértek. Igen ritka a 13 szótagos versorokból álló vers. Talán azért is, mert hnem egyszerű az egyenletes és egységes ütemhangsúlyos betagolása. Sokkal könnyebb lett volna felező tizenketteseknen megjrni, azt az ember skandálva is érzi, utána sem kell számolni. A rímeken is lenne mit csiszolni.
Schvalm Rózsa
2013, március 3 - 19:49
Permalink
Nagyon köszönöm kedves Feri,
Nagyon köszönöm kedves Feri, Valahogy így sikerült és tényleg nem könnyű a 13-as szótagszámmal írni. Próbálok még csiszolni a rímeken.
Mysty Kata
2013, március 3 - 21:56
Permalink
Örömmel fogadtam be versed
Örömmel fogadtam be versed üzenetét!Ferenc nagyon jó tanácsokat ad, Tőle én is sokat szeretnék még tanulni!
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
Schvalm Rózsa
2013, március 3 - 22:09
Permalink
Köszönöm kedves Kata. A jó
Köszönöm kedves Kata. A jó tanácsokat Ferenctől szívesen fogadom és nagyon köszönöm. Amennyire tőlem telik igyekszem.
Nagygyörgy Erzsébet
2013, március 4 - 12:46
Permalink
Kedves Rózsa ! Szép szavakkal
Kedves Rózsa !
Szép szavakkal íródott versed tetszett.
Szeretettel Dyona
Schvalm Rózsa
2013, március 4 - 13:26
Permalink
Köszönöm kedves
Köszönöm kedves Dyona.
Szeretettel: Rózsa
M. Karácsonyi Bea
2013, március 5 - 13:57
Permalink
Valóban szép...olyan akár egy
Valóban szép...olyan akár egy hitgyülekezet mottója.
Schvalm Rózsa
2013, március 5 - 16:56
Permalink
Nagyon örülök, hogy teszik
Nagyon örülök, hogy teszik kedves Sea, köszönöm.