Fényt áhító
Beküldte Vaskó Ági - 2014, november 24 - 18:26
Fényt áhító, dermedt éjszakáknak
rozsdás emléke, vérző fájdalom,
lelkem kertjében mély árkot ásnak,
a kegyetlen múlt tort ül vállamon.
S az idő, életét unta koldus,
perckönnyeket sír, lomhán vánszorog,
ütemét vesztette már a ritmus,
nézd, nyomorom ösvényén tántorog.
S hiába jön kacéran a hajnal,
hiába hinti csókkal homlokom,
gyér hajam szórhatja már arannyal,
ha nyirkos köd szitál csak csontomon.
Tudom, az idő sebeket gyógyít,
nem lázongok hát, várom a gyógyírt.