Lélektani folyamatok

 

Mikor első nap rózsát léptem,

lábam elé borult a férjem.

 

Másnap mondta, dolgozni fáradt,

és dicsekedett fűnek-fának.

 

Hogy ő nyerjen, ne az enyészet,

piacra vitte az egészet.

 

Én nyűvődtem az utat járván,

ő palotát emelt az árán.  

 

Végül, hogy több rózsát nem léptem,

ő lépett le jutalomképpen…

 

Hozzászólások

Bieber Mária képe

GRATULÁLOK, kedves Irénke! Remek verset írtál: néhány sorban egy egész történet, a rózsát lépés szimbolikája kifejezetten tetszik. És még csattanóra is maradt figyelmed az utolsó sorban. Kevéssel sokat mondtál, nagyon tetszik.

 

Bieber Mária

(Hespera)

Haász Irén képe

Köszönöm szépen, kedves Mária.

hubart képe

Sajnos, nem tudom, mit jelent rózsát lépni, próbáltam utánanlézni a neten, de nem találtam magyarázatot. Valami népszokás lenne? 

Haász Irén képe

Ferikém, a magyar népmese, népdal gyakori szereplője a rózsát, virágot lépő lány. Pl. Benedek Eleknél.

Itt, a versben igyekeztem kicsit felfrissíteni, modernizálni az alakot, és a történettől is eltértem, általánosítottam, egy bizonyos, gyakori sorsot, felfogást, esetet ábrázoltam.

A rózsát lépő lány a kiemelkedő tettet, nagy, elismerésre méltó dolgot, nem mindennapiságot szimbolizálja.

hubart képe

Így már értem, Irénkém, köszönöm szépen a magyarázatot. Hej, pedig de sok mesét olvastam gyerekkoromban Elek apótól! Hiába, felejt az ember!  Jó ötlet volt ezt  népköltészeti elemet feleleveníteni, beépíteni, mert erős szimbolikája van. Ha tényleg úgy történtek a dolgok, ahogy a versedben írod, hát az nem egy szívderítő dolog! A versed viszont remek: tömör, szép líra. Gratulálok hozzá. 

Csilla képe

Tényleg egy egész történet belefért pár sorba, gratulálok hozzá! 

Eddig úgy hallottam a szólást, hogy: olyan szép, rózsát lép

Haász Irén képe

Tudtommal nem csak a szépségre vonatkozik, kedves Csilla. 

Köszönöm az olvasást, véleményt!

hzsike képe

Nagyon tetszett  a versed, Irénkém.

Én is gazdagabb lettem ma egy kis tudással, ugyanis én sem hallottam még a "rózsát lépő" lányról, pedig Benedek Elek mesekönyve most is itt sorakozik a többi könyv között a polcon, és nagyon sokat olvastam belőle nemcsak a gyermekeimnek, de az unokáimnak is.

Viszont annyira megtetszett ez a kifejezés, hogy valószínű, hogy felhasználom majd egy versemben.

Ölellek.

Zsike :)