Leszakadás
Beküldte Sztancsik Éva - 2016, július 2 - 14:29
Annyira erősen markoltam a levegőt,
ami körülvette emléked auráját, hogy
kicsiny izzadságcseppek formájában
gördültél le gondolataim grádicsán,
eláztatva magad körül azt az egyetlen
érfalat, amely még úgy-ahogy tartotta
a benne csordogáló, téged hűen őrző
múltsejtek szedett-vedett vércsokrait.
Ám egyszer csak kibuggyantál azon a
meggyöngült gáton, amely a legutolsó
lehetséges út volt a felszínre jutáshoz.
Mégpedig szemem csücskének mély,
elvékonyodott medréből törtél föl,
sodorva magaddal óvatos, tétova léptű
táncokat, tetem-érintéseket, sétákat,
melyek mozdulatlanná hűltek és nászt,
a plátói tengerbe fulladtat ....sorsot,
ami sorsára hagyta szilaj-hamar életed;
én meg könnyeket nyelek, sósan édeset.
(2016. június)
Hozzászólások
Mysty Kata
2016, július 3 - 12:52
Permalink
Mély érzéseink így törnek a
Mély érzéseink így törnek a felszínre...Örömmel merülök föl-le hasonlókkal!
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
Sztancsik Éva
2016, július 3 - 15:22
Permalink
Köszönöm szépen, kedves
Köszönöm szépen, kedves Katám, hogy erre-jártál. Ez egy ilyen "szabálytalan" monológ, vetemedek néha ilyesmire. :) Szeretettel. Éva