Magyar komédia 17. (utolsó) fejezet

17. MEMENTÓ

E történet szereplői, barátok és ellenségek mind megbékéltek már egymással a Somhegy déli lábánál, a templom melletti sírjaikban. Ármányaik és harcaik velük együtt nyugszanak, csak utódaikban él még valami homályos emlék például valami Balla Dénesről, aki a falu lakosságát akasztófával, kötéllel akarta megtizedelni. 2006 októberében az egyik halk, de a háttérben tevékeny, a történetben is szereplő házaspár legifjabb fia – a valóságos történések idején mindössze hároméves volt – éppen Somfalva nyugdíjasainak tartott „történelmi” előadást arról, mi is történt valójában velük, az ő ifjúkoruk idején. Előadását büszkén hallgatta az akkor még élő, idős édesanyja. Általa él tovább a családi legendárium. Valójában a feljelentők ennek az asszonynak a fivérei voltak, őket kímélte meg a súlyos börtönbüntetéstől a statáriális vérbíróság által Regéczi Sándor párttitkár tanúvallomása alapján felmentett Balla Dénes azzal, hogy nem élt a felkínált, magánvádlói jogával. A régi sérelem, amelyet ezzel megtorolni akartak, olvasható a harmadik fejezetben.

Regéczi (Rimóczi) Sándor a vérbírósági tárgyalást követő éjszakán örökre eltűnt Somfalváról. Csak egyszer hallatott még magáról, 1957 decemberében Koffán Dániel „a fennálló rend elleni izgatás” vádjával perbe fogott, volt nemzeti bizottsági elnök megyei bírósági tárgyalásán tett korrekt, a vádlott ítéletét illetően közömbös tanúvallomást. Későbbi sorsa ismeretlen. Abonyban élnek még leszármazottjai, egyikük éppen az ő nevét viseli.

Perjés, valódi nevén Pörneczi Istvánt is elérte Balla Dénes sorsa. 1957 októberében idézték be a megyei rendőrkapitányságra, hogy veréssel, fenyegetéssel Koffán Dánielre terhelő vallomást csikarjanak ki tőle. Erre azonban „a hátán zuhogó gumibot ellenére” nem volt hajlandó, szigorúan ragaszkodott az igazsághoz. Nyomozói kérdés: „Milyen tevékenységet fejtett ki a nemzeti bizottság működése idején, és milyen tevékenységei voltak Koffánnak?” Felelet: „Semmilyen atrocitásra nem került sor, állandóan a nyugalom és a rend megszilárdítása volt a cél. Ha valaki felvetette a téeszkérdést, lehangolták azzal, hogy mindent csak az utasításnak megfelelően fogunk cselekedni. Koffánnak különösebb tevékenységei nem voltak sem a párttagokkal, sem a téesszel kapcsolatban. Annyit hallottam tőle, hogy neki csak annyi föld kell vissza a téeszből, amit két kezével meg tud művelni. Ettől függetlenül nem zaklatta a téeszt, hogy adja vissza neki a földet. Ezzel megvárta a felsőbb döntést, tehát várakozó álláspontra helyezkedett.”

Ezen a tárgyaláson Stettner István őt is megvádolta izgatással, olyan szavakat adott a szájába, amelyek soha nem hangzottak el az emlékezetes októberi beszédében. A tárgyalás jegyzőkönyve csak egy eredménytelen szembesítésről számol be, Pörneczi István később a családjának mondta el, milyen szembesítés történt akkor a bíróságon közte és a tanácselnök között. A kántortanító később visszakerült a szülőföldjére, kórust alakított, kulturális rendezvényeket szervezett irigységtől, gáncsoskodástól körülvéve. Nem érte meg a nyugdíjazását. Két és fél hónappal a hatvanadik születésnapja előtt, 1980. április 4-én meghalt.

Koffán, valódi nevén Koppányi Dániel története a fentiek szerint folyt. Birtokának nagy részét maga ajánlotta fel az államnak, mégis kuláknak bélyegezték, később a megmaradt birtokát is elkobozták, somfalvi életét lehetetlenné tették. Az 1957. decemberi bűnvádi tárgyalása ítélet nélkül ért véget, miután Balla Dénes és a többi, itt meg nem nevezett tanú is visszavonta a rendőrségen tett, a kihallgató tisztek által diktált, a gumibot árnyékában aláírt tanúvallomását. Fél év múltán mégiscsak ítélkeztek felette, megkapta azt a tíz hónapi börtönbüntetést, amelyet akkor már letöltött a kistarcsai gyűjtőtáborban. Ehhez azonban egy másik bíróságot kellett felállítani, amely újabb tárgyalás nélkül hozott ítéletet, s amelynek valami homályos indoklással „figyelmen kívül kellett hagyni” Balla Dénes valódi, a bíróságon tett, már vállalt tanúvallomását, amint az ítélet indoklásában olvasható.. Mezőgazdasági szaktudására később sem tartottak igényt, maradt a szénbánya vájára, s e munkába hamar belerokkant, hirtelen ment el 1977. március 27-én, ötvennegyedik születésnapját sem érte meg.

Mester (Kardos) János pár nappal Koppányi Dániel után szabadult Kistarcsáról. Bírósági eljárás nem indult ellene, még csak bocsánatot sem kértek tőle az ártatlanul fogva tartásáért. Ő viszont elérkezettnek látta az időt, hogy bosszúterveit végrehajtsa. Heteken át titokban figyelte Bapczi Kálmánt, mígnem egy este, amikor az elnök sokáig bent maradt az irodájában, megvárta odakint. Bapczi sokszor gyönyörködött a saját hamis fütyölésében, azon az estén is elfújta volna a maga dalocskáját, ha kilépve a kapun egy irdatlan ökölcsapás nem tette volna tönkre a hangszerét. Amint megtántorodott, már zuhogtak rá az újabb ökölcsapások, támadója egyetlen hangot sem adott, csak ütötte kegyetlenül.

Aztán elbujdosott. A rendőrök többször keresték, de csak asszonyát és nevelt lányát találták, akik „nem tudták”, hol van. Egyszer a nyomozók karjai közül szabadult ki, az esti sötétben azonban hiába forgatták fel a kukoricaszárból kötött kévék kertek alatti kúpjait, nem lelték. Aztán nem is jelentkezett többé, pár hét múltán az asszony és a leány is eltűnt Somfalváról. A rendőrök a testvérhúgát kényszerítették, hogy elárulja bátyja hollétét, így fogták el, és ítélték több éves börtönbüntetésre.

Évtizedekkel később Balla Tamás egy balatoni nyaralásakor az ábrahámhegyi postán futott össze az akkor már felnőtt, családos Rózsikával, azonnal megismerték egymást, a fiatalasszony meghívta nevelőszüleihez, s ennek a meghívásnak Tamás másnap eleget is tett. A Balaton partjától mintegy három kilométerre lévő, a völgyben fekvő kis településen, Salföldön vásárolt házuk verandáján kedélyesen borozgatva órákat töltött el az idősödő, sorsával már megbékélt házaspárral. Nem találkozott velük többé.

Balla Dénes a statárium szorításából való szabadulása után még közel három évig gazdálkodott a maga birtokán. Koppányi Dániel bírósági tárgyalásán elmondta, hogy a rendőrégi tanúvallomást milyen körülmények között írta alá, a tárgyalás eredeti jegyzőkönyvének tanúsága szerint eközben „folyamatosan izzadt, és dadogva beszélt”. Igen, mert közben felfedezte, hogy volt kihallgatója ott ül a teremben, s amikor ütlegelésére, fenyegetettségére utalt, megszólalt a pribék.

- És ki volt az?

Balla Dénes feléje fordult, a szeme közé nézett, és a képébe ordított.

- Ön! – „A tanú ezután összeesett, és a teremből kivitték, a tanácsvezető a tárgyalást a rosszullét idejére felfüggesztette.” Csak fél óra elteltével tudták folytatni.

1959 őszén újabb csapás érte magángazdaságát. Törzskönyvezett tehene a szocialista tervgazdálkodás áldozata lett. Az állatok felügyeletével megbízott állami alkalmazott – ugyanaz az ember, aki évekkel korábban a kisfiú Balla Tamás balesetének is tanúja volt – tanácsait követve, (négyezer liter tejet adott, csináljunk belőle ötezer litereset) a negyedik vemhesség alatt túlabrakoltatta, magzatát az állat kétszeres születési súllyal nem tudta világra hozni, az ellésbe borjával együtt belepusztult.

Az újabb téeszszervezések idején többek között ő is bujkált a falut járó agitátorok elől, éjszakákat töltött el a szénapadláson, mígnem hírét vette, hogy a tehetetlenségükben felbőszült elvtársak micsoda tettre vetemedtek. A bujkáló Sörös Jenőt megtalálták, bevitték Bapczi Kálmán irodájába, és véresre verték. Ezek után már nincs kiút – sugdosták egymásnak az egyéni gazdák. Így lett Balla Dénes a Bapczi féle termelő szövetkezet odaadó állattenyésztési szakembere, amihez nyúlt, „arannyá változott”, dicshimnuszokat zengett róla a Népszabadság, a Kossuth Rádió, messze vidékekről csoportokban, autóbuszokkal jöttek a szakemberek, hogy tanulmányozzák az általa bevezetett új borjúnevelési módszert. Irigység és ármány kísérte munkáját akkor is, mint éppen tíz évvel korábban.

Négy év múlva aztán ágynak esett, súlyos tüdőbajából több mint egy évig gyógyult, de tüdőtágulás, szívnagyobbodás maradt vissza a betegségéből. Rokkantnyugdíjas lett, mellette éjjeli őr a borgátai fürdőfaluban, de múltja még itt is kísértette. A komplexum vezetője nem akarta kifizetni a munkabérét, döntőbizottság elé kellett vinni az ügyét. Miért nem fizetett? „Mert csak most tudtam meg, hogy milyen ember”, hangzott a hajdani borgátai kisgazda vezér védekezése. Ugyanaz az ember támadta hátba, aki a nevezetes rákosista „szalámiszeletelés” idején éppen Balla segítségét kérte, hogy pártszervezetét együtt tarthassa.

Balla Dénes utolsó esztendeit már csak a saját szőlejének szentelte, minőségi, zamatos borokat érlelt. Legbőszebb ellenségeivel békét kötött, de nem feledte szenvedéseit a családja. Idősebb lánya, Balla Jolán, már menyasszonykorban, egy napon, a Somhegy tetején lévő borospincéjükben kedélyes borozgatásban érte apját Stettner Istvánnal és ifjabb Barna Lajossal, egyik feljelentőjével. Az ifjú leány a vendégek jelenlétében szidta le apját.

- Úgy, úgy, édesapám! Itassa csak őket, majd megint az akasztófára táncolják!

A két vendég megszégyenülve, szemlesütve, szó nélkül távozott.

Szívós, kisportolt szervezete hetvennégy évig bírta. 1983. március 28-án, hétnapos haláltusa végén szabadult meg az élettől. Halála másnapján Balla Tamás a temetés intézése közben az utcán futott össze Bapczi Kálmánnal. Köszöntést váltottak. Tamás ekkor látta őt utoljára, évekkel később hallotta csak anyjától, hogy már rég nem él. Teljesen egyedül maradt, egyetlen asszony sem méltatta figyelmére utolsó éveiben. Néhány hónap alatt vitte el a rák.

Ida asszony tizenhét évvel élte túl a férjét. A rendszerváltás után Balla (Varga) Jolán és Balla (Varga) Géza, a két legidősebb gyermek, hallván az új törvényeket, kísérletet tettek, hogy apjuk 1954-es ítéletét hivatalosan semmissé tegyék. A megyei ügyészségen szóban közölték velük, hogy a rehabilitáció az iratok alapján lehetetlen, nincs értelme az eljárást megindítani. Kistarcsai fogva tartása nem tartott harminc napig, ez sem érdemel több szót. Így aztán Balla (Varga) Dénes, Balla (Varga) Imre, Sörös (Boros) Jenő, Sörös (Boros) Lajos és Járik (Király) Gyula, az öt becsületes parasztember ma is „köztörvényes bűnözőként” fekszik a somfalvi temetőben.

A Varga testvérek időről időre virágot, koszorút visznek a szülők sírjára. Sohasem találkoznak a Barnák, Bapczi Kálmán és Stettner István sírkövével. A temető egy másik fertályában háttal állnak Varga Dénes és Ida asszony síremlékének.

—————————————————————

KÖSZÖNETTEL TARTOZOM

Guzmics Sándorné Pörneczi Éva tanárnőnek, hogy levéltári kutatásainak adatait rendelkezésemre bocsátotta, saját kutatásaimhoz utat mutatott, személyes emlékeit velem megosztotta.

Somogyi Dezsőnének,

Krémer Andrásnénak (időközben elhunyt),

Özv. Koppányi Dánielnének (időközben elhunyt), hogy emlékeiket velem megosztották, segítettek a történet hitelességének, az igazsághoz való hűségének megőrzésében.

Varga Tibor