Magyar komédia 3. fejezet

  3. KUTYA VAN A KERTBEN

Idősebb Barna Lajosnál alkalmasabb embert nem találhattak volna a somfalvi kisgazdák, hogy a tejcsarnokot kezelje. Jószágaiknak nagyobb volt a tejhozama, mint a családi szükségletük, a fölös mennyiség pedig korlátlanul talált vevőre a nemrég államosított láposföldi sajtüzemben. A szépen csordogáló tejpatakok oda torkolltak minden nap a teherautóra felrakott, huszonöt literes kannákból. A somfalvi csarnokos hamar barátságot kötött a sofőrrel, gyakran elbeszélgettek.

- Hogyan készül hát a sajt?

Az új barát szépen elmagyarázta, idősebb Barna pedig kitűnő tanuló volt. Eszközeit a házi készletből válogatta, ha kellett, alakította, a máskor csak disznóvágás idején használt nagy üstben fertőtlenített, erjesztett, sózott, darabolt, érlelt, mígnem elkészültek az első, családi kóstolónak szánt darabok. Hamarosan a szomszédok is jöttek kóstolni, nem tellett sok időbe, megindult, majd virágzásba szökkent a sajtüzlet, a kuncsaftok szívesen fizettek is érte, s eme forintjaik szépen a csarnokos zsebébe vándoroltak. Nem is lett volna semmi baj, ha valakinek nem szúrt volna szemet a dolog furcsasága. Ugyan miféle tejből készíti Lajos bátyánk a sajtot? A gyár kocsija mindig mindent elszállít, mi marad akkor, és hogy marad? A beszolgáltatott tejnek megvolt a literenkénti ára, a csarnokos úr saját könyvelőfüzetében jegyezte, ki, mikor, hány litert hozott, s a literek havi összesített száma volt a fizetés alapja. Mindenki megbízott benne, saját könyvelést nem vezettek. A csalást sejtő kisgazdák megkeresték hát a vezérüket, Balla Dénest, nézne már utána a dolognak. Balla, hogy társai gyanúját ellenőrizze, nemcsak a panaszosokat, Sörös Lajost, Balla Imrét, Járik Gyulát, hanem asszonyát, Iduskát is utasította csendben, vezessenek ők is külön listát a naponta átadott tej literjeiről. Könyvelésük a hónap végén jelentős hiányt mutatott, öt, hat, nyolc liter árát nem kapták meg.

- No, hát akkor nézzünk utána!

Másnap reggel mind a négyen megjelentek a tejcsarnokban. Orrukat azonnal megütötte a friss tej, a túró, a vaj, a sajt, a savó szagának elegye.

- Lajos bátyám, miféle tejből készíti hát a sajtot? – kérdezi a vezér, Balla Dénes.

- A saját teheneim tejéből – hangzik az előre kész válasz.

- De hiszen ismerjük a teheneit. Mind a kettő vemhes, tejet csak az ellés után adnak. Hogyan tölthették meg a saját tejükkel ezt az ötven literes üstöt?

- Hát abból, ami megmarad.

- Értjük. A sajtüzem hagy itt magának maradékot. Aztán mennyivel részesedik a gyár a Somfalván gyártott Barna féle sajt árából? Láthatnánk a könyvelést? Mert nekünk is van ám könyvelésünk.

„Lajos bátyám” nagy szemeket meresztett, mint aki csak most döbbent rá, hogy meg kell védenie magát valamiféle váddal szemben, amiről maga is tudja, hogy nem alaptalan. Amikor a terv megfogalmazódott benne, ő a butaságot sejtette szövetségesének, nem gondolta, hogy akadnak okos emberek, akik majd a körmére néznek. Egy percnyi csend után oldódott a zavara, az ártatlanok enyhe felháborodásával szólalt meg.

- Kutya van a kertben, én úgy látom, emberek.

- Mink is úgy látjuk. Idegen kutya van ott, és a veteményeinken hagyja a piszkát.

Ezzel otthagyták. Másnap Balla Dénes tanácskozásra hívta össze az aktív tejtermelő kisgazdákat. Elmondta nekik, mit tapasztaltak, hogy nézzék csak meg, havonta több liter tejjel kevesebbért kapják meg a pénzüket, az így ellopott tejből készült sajtért pedig még fizetniük is kell, javasolta, hogy kezdeményezzék a tejcsarnokos leváltását. A többség nem értette meg a vezér logikus fejtegetéseit. Nem tudtak számolni. Nem voltak tisztában az ifjú, alig kétéves forint fillérjeinek valódi értékével azok, akik nemrég még millpengővel fizettek egyetlen darab szögért, amelyet az istálló falába vertek, hogy felakaszthassák rá ott használatos eszközeiket.

- De hát miért? A Barna féle sajt ízletes, egészséges, miért vonnánk azt meg a magunk és családunk szájától? Aztán meg kit tehetnénk a helyébe, aki ugyanolyan finom sajtot tudna készíteni?

Amikor Balla szavazásra szólította fel a társaságot, csak ők, négyen emelték fel a kezüket. A vereség keserű ízével a szájában tért haza. Próféta a saját hazájában? Hát ez a sorsa. Hogy megszégyenítik a sajátjai.

- Egyszer majd az ellenségeid lesznek – figyelmeztette Ida.

- Azok már így is vannak elegen – sóhajtott a férje, s az ágy melletti járókából rámosolygó, másfél éves kisfiát kiemelte, karjára vette, s amikor az két kis karocskájával átölelte a nyakát, fejét, selymes haját az arcához dörzsölte, könnyeivel küszködve lelte meg benne a megnyugvást. – Nektek másféle sorsot szánok, kedveseim.

Ettől fogva Ida asszony, meg a többi ellenőr könyvelése nem mutatott eltérést. Barna Lajos sajtüzlete ugyanakkor még jobban felvirágzott. Ha Balla késő délután a somhegyi szőlejéből hazafelé tartva két beszélgető asszonnyal találkozott, és jó napot köszönt nekik, egyikük szavát felemelve újságolta a másiknak, mennyi finom sajt van éppen a szatyrában. Tudta, micsoda tőrt forgat meg ezzel „a Dénes” szívében.

- Mit akarsz még, te bolond? – kérdezte csak úgy magában, önmagától. Nyisd ki értük a szádat, és pofon csapnak. Annyiban is maradt volna a dolog, ha nem kezdett volna fújni az új szél. Hazatért az addig eltűntnek hitt Bapczi Kálmán, és néhány nap alatt „tieszcsét” alapított. A tejcsarnokot áttelepítették a birtokukból kiebrudalt Dombai házaspár háza mögötti gazdasági épületbe, ezzel az elnök felügyelete alá rendelték, s a közösség tizenegy tehenének a tejét is ide szállították. Barna Lajos sajtüzeme így már a szövetkezet könyvelését, jövedelmét is veszélyeztette.

Az elnök nem foglalkozott a tej és a sajt ügyével. Az idősebb Barna a testvérhúgának apósa volt, a fiatal leány még az ő távollétében állt oltár elé az ifjabb Barna Lajossal. Jó oka volt tehát a dolgok fölött szemet hunyni, amíg a veszély éles fénnyel a szemébe nem tűzött. A veszély Balla Dénes személyében öltött emberi alakot. Csak egyszer döccent meg a szívverése, amikor az elkobzott Dombai féle házban berendezett elnöki irodájának ajtaján hallott kopogásra válaszolt, és a tessék szóra maga a veszély lépett be hozzá, ama józsaházi jelenetnek szem- és fültanúja. Balla határozottsága, magabiztossága zavarta is, meg nem is. Mégiscsak ő itt a hatalom várományosa, Rákosi elvtárs lelkes frontkatonája, a majdani nagy szövetkezet legfőbb vezére, hát mitől féljen. Kedélyesen üdvözölte.

- Jó napot, Dénes bátyám!

- Szerbusz, Kálmán – s hogy Balla még kezet is nyújtott, hát az elnök megszorította azt.

- Szeretne talán belépni a szövetkezetünkbe? Mert most még szabad, aztán később majd kötelező lesz – mondta a jövő emberének enyhe gőgjével. – Új szelek fújnak, tudja.

- Igen, tudom. A régi társaid közül már sokat felakasztottak. Most meg a saját elvtársukat, a belügyminisztert fogták perbe. Lehet, neki is az lesz a sorsa.

Bapczi Kálmánt megcsípte a szó. Gyomra kissé emelkedni kezdett, ahogy ráemelte tekintetét a vendégre. Miért jött hát? Fenyegetni? Zsarolni? Balla jól látta az elnök arcán a kínos zavart, igyekezett gyorsan megnyugtatni.

- Nem magamért jöttem, és nem is miattad. Ne félj tőlem, Kálmán, tedd a dolgodat, ha Rákosinak így megfelelsz, hát lelke rajta. Csak figyelmeztetni akarlak, könnyen visszájára fordulhat az ügy, ha nem intézkedsz végre egy dologban. Mert bizony kutya van ám a kertben. Vagyis a tejcsarnokban.

- Lajos bátyám?

- Az.

- Mi a baj vele?

- Nem tudod? Rokonod, ugye? Rokonod, aki lopja a tejet a kisgazdáktól, sajtot készít belőle, az árát pedig a saját zsebébe teszi. Mi lesz, ha a láposföldiek közül valaki ezt kiszagolja, szól valakinek odafönt, és rátok küldik a hatóságot? Láthatod, hogy folyik a nagy vadászat, kémekről, szabotőrökről, harácsolókról szólnak a hírek. Te elhiszed a belügyminiszterről, hogy kém volt? Az unokatestvéremet, aki önként ajánlotta fel a birtokát az új, szocialista államnak, magas rangú katonaként évekig szolgálta az új hadsereget, már elfogták, senki se tudja, miért. Ha megkérdeznek, mivel bizonyítod, hogy nem tudtál a rokonod sajtüzletéről?

Bapczi Kálmánnak ez eddig tényleg nem jutott eszébe. Balla Dénesnek sem, hogy miközben barátként jelentkezett nála, annál ádázabb ellenségévé tette. Kényszerítette egy lépésre a nagy politikai sakkjátszmában, amelyben ő csak egy gyalog, az elnök pedig a futó, aki most az ő ütősíkjába került. Bapczi tudta, hogy ezt a kényszerű lépést meg kell tennie. A szíve meglódult, s amint Balla elköszönt tőle a kicsikart ígérettel, elhagyta az irodát, és hazaszaladt.

- Maga mindig okos volt, apám, hát akkor most is adjon tanácsot!

És az idősebb Bapczi Kálmán megint okos volt. Elindult az alvégre, belépett az öreg Barna Lajos, meg Irma lánya és annak férje, Zsámbor István portájára, s összeült a családi tanács. Nagy a gond, már megint a Balla Dénes. Nem nyugszik hát ez az ember.

- A felesége a sógornőm, kedves rokon. Hát ez a rokoni szeretet? – tűnődött el Zsámbor István, Irma asszony meg helyeslően bólogatott rá.

- Az a sofőr soha nem jön be a csarnokba, a teli kannákat mindig kirakom az ajtó elé. Honnan tudhatna meg bárki bármit Láposföldön? – szólalt meg a csarnokos.

- Hát a Balla Dénestől, nászuram – súgta az elnök apja szinte egészen közel hajolva a kérdező füléhez. – Amíg ez az ember itt jár-kel közöttünk, mind veszélyben vagyunk. Rákosi elvtársunk odafönt már a saját testvéreit falja, ha megtudja, hogy a fiam… Hát bele se merek gondolni.

Az idősebb Barna már jól látta, hogy a csillaga leáldozott. Miután megszületett a családi határozat, forrni kezdett benne a gyűlölet, és valami homályos terv a majdani bosszúról. Megállj csak, Balla Dénes! A jó rokon, akit a Pista nővére még a Bapczi családhoz is rokonként fűzi.

- Nászuram tehát ne menjen többet a csarnokba, adja át a helyét a Karcsi fiának. A sajtüzemet azonnal meg kell szüntetni. Ezzel betömjük a Dénes száját. – Aztán búcsúzott, hogy elinduljon a kilométeres főutcán a falu felső vége felé, ott építették új házukat a Barna fivérek egymás szomszédságában, apjuk pénzbeli támogatásával. Hányszor hangzott el újra Balla Dénes neve, hányszor forrt fel a düh a két Barnában és asszonyaikban, mert kiapadt az építkezés pénzforrása! Senki sem tudja.

Másnap reggel, a hajnali fejés után már Barna Károly fogadta a gazdaasszonyokat tejeskannáikkal. Hiába kérdezték az apja felől, csak motyogott valamit arról, hogy nyugdíjba ment, hogy sajt nem lesz többé, azt már világosan látták, kérdezés nélkül is. Nincs ott az üst, nincs egyetlen darab eladó sajt sem. Károly nem árulta el Balla Dénest, de a bosszú terve, hogy így elbántak az apjával, no meg vele, benne is munkált, csak az alkalmat várta. Évekig. Irma asszony pedig szó nélkül vonult el Balláék előtt, nem köszönt át a túlsó sorról hangosan a kapu előtt szemlélődő Idának, ha a vegyesboltba tartott bevásárolni.

Balla Dénes úgy érezte, falujában helyre állt végre a rend. Hogy egyre többen gyűlölik, köszöntéssel sem tisztelik meg az utcán? Hát az idő során majd csak megbékélnek. Csendben művelte a földjét tovább, esti örömét pedig minden nap megtalálta egyre szaporodó családjában.