Napok ostora

Még nem boldogtalan, de sejti már, 
s ordít a gyermek, mert nem kaphatott
meg valamit… kicsiny tragédiák.
Kis ember, kis hiány a bánatod.
Ahogy a futó évek szaporodnak,
úgy duzzad apró hiány nagyobbá,
és úgy találod egyre fontosabbnak,
ha újabb rétegeit rakod rá.

Egy pillanat még nem ad rá okot,
de a hiány, a vágy szülte elem,
sokasulva már sorozatot ad,
nem elégül ki, mardos szüntelen.
A boldogtalanság gyötrő napok
ostora. Lázadhatsz te, hiába,
jogos, vagy jogtalan, kínod és bánatod
a nem teljesült vágyálmok hiánya.

S falat kenyér az éhezőnek semmi,
csak mint lángnak a rizsszalma szála,
ha minden nap egy kilót tudna enni…
ó, hogy tömné, habzsolná a szája…!
Keserves hiány elorzott vagyon,
megkopott, vagy el nem hált szerelem,
siker, béke, a négy fal, nyugalom,
szépség, szabadság, kért veszedelem.

De később, jaj! - hogy kopik a szövétnek,
s a második gyermekkor  is múlik,
a sok hiány mind, mind  sovány, sötét lesz,
s egy urna szürke porába bújik.