Nézd a kertem

Nézd a kertem -
mint a lelkem,
virágaim fénnyel fonva,
hatvan évem leng a légben
nap csókolta illatokba’.
Gyermekbölcsős rózsaszirmok
lehullnak, ha jő az alkony,
majd szép lassan elszáradnak
megterített földdamaszton.
Nézd a kertem,
nézd a lelkem,
nincsen benne semmi csalfa,
csak az égnek azúr kékje,
áldott harmat csókos ajka.
Pajkos szellő kacsintása,
első táncát tőlem kérte,
botladozó lépésemet
hajbókolva megdicsérte.
Nézd a kertem,
nézd a lelkem,
rozsdás farkú nekem illeg,
gerlepár a kerítésen,
turbékolnak ; nem csak díszlet.
Sombokornak piros selyme
pókfonálból hálót ringat,
buksi fejű napraforgó
nyárutónak búcsút ingat.
Nézd a kertem -
mint a lelkem,
virágaim fénnyel fonva,
ujjaimra ima simul,
tiszta hittel van bevonva.