(P)ad acta

Beküldte kingfisher - 2012, június 1 - 17:48

Piros ruhájában büszke daccal állt,
kecses külleme csábítóan vonzott
éltes aggastyánt, ábrándos ifjoncot,
és hallgatott némán oly sok vallomást.

Az első csókokra szendén elpirult
nyári esték andalító, lágy ölén,
s könny barázdálta megfakult köntösét,
midőn a végső, vak remény is kihunyt.

Így élt számtalan évet mozdulatlan,
s bár állta az idő vasfogát a léc,
hajlott gerincét rút rozsda rágta szét.

Egy éjen, halk sóhajjal összeroskadt;
semmivé lett vésett deszkáin a múlt,
míg  a ma zsebébe féltett titka bújt;

mely gyöngéden most is kezemhez simul.

Hozzászólások

Toma

2012, június 1 - 17:58

Nagyon jó vers, gratulálok hozzá! A címért külön!


Weinberger

2012, június 1 - 18:34

Jól döntöttél, hogy végre átvágtad a blogod szalagját - és meglehetősen magas mércét szabtál az itt debütáló verseddel. Tudom, hogy van ennek a versformának - amikor a szonetthez hozzátesz a szerző egy további sort - egy bevett elnevezése, talán a "rácsapó sor" lehet az (vagy mágsem). Az ötlet brilliáns, a megvalósítás nagyon jó. Annyit tanácsolnék, hogy vedd ki a vesszőt az "éjen" és a "gyöngéden" szavak mögül.

kingfisher

2012, június 1 - 19:12

Kedves István és Miklós, köszönöm szépen biztató szavaitokat. Sokáig vajúdtam azon, vajon van-e megfelelő kompetenciám arra, hogy mint szerkesztőségi tag, itt publikáljam szerzeményeimet.  Eddig úgy gondoltam, hogy inkább nem, hiszen nálam sokkal jobb szerzőket kell (kellene) naponta bírálnom. S ez a két dolog számomra eddig összeegyeztethetetlen volt. Most mégis úgy döntöttem, hogy "átszakítom ezt a korlátot", és engedek a lehetőségnek. Köszönöm a biztatást, és a hálás fogadtatást. Kedves Miklós, a javításra tett javaslatodon, én is valóban sokat gondolkodtam, százszor elismételtem magamban a sorokat vesszővel és anélkül. Az "egy éjen" után szerintem - az én olvasatom szerint kell a vessző, a másik után 50-50%. Javaslatodra  hajlok a vessző nélküli változatra, valóban mintha jobb, gördülékenyebb lenne a befejező sor, amit valóban ráütő sornak hívnak, mint a rímet. Az olasz neve, mert onnan terjedt el: coda.  Még egyszer köszönöm megtisztelő véleményeteket.

kingfisher
Mysty Kata képe

Mysty Kata

2012, június 1 - 21:24

 Gratulálok nagy örömmel szép teljesítményedhez!

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

ermi-enigma

2012, június 1 - 22:12

Úgy ránézésre nem lenne rossz szonett...de ha már a petrarcai formát választottad akkor néhány dologra bizony figyelni kellene........a jambikus % arány kiváló....azonban az első quadrina rímképlete az ABBA helyett ABBC.....egyetlen magánhangzót írtál azonosan az 1. és 4. sor végén..az pedig édeskevés..pláne úgy, hogy az ölelkező rímnél nagyon erősen kell kapcsolódnia a rímelésnek...nem elég egyetlen szótaggal összekapcsolni őket (itt még az sincs meg) hanem illő azonos szótagszámú és azonos morákból álló szavakat használni....a másodiknál már jó az ölelkező rímelés..de nagyon vékony...egyetlen hangzóra épül az is csak...
....a második tercina hasonló hibát tartalmaz....a rímképlete ABC..tehát nincs rímelés.....
..nem értem a befejező sort....az hogy kerül oda?....így már nem is szonett...
máskor ezekre figyelj oda..
remélem nem haragszol, hogy őszintén írtam és nem a szokásos "nyalakodás" stílusban
Üdv
Imre

kingfisher

2012, június 3 - 11:21

Kedves Imre, köszönöm hogy olvastad, mi több, véleményezted a versemet. Természetesen nem azért tettem fel a blogba, hogy már bocs, "nyalakodjanak" a te szóhasználatoddal élve. Véleményeket és kritikákat vártam, amit meg is kaptam, és egyáltalán nem veszem rossz néven Sőt! Inkább legyenek ilyen jobbító szándékú vélemények, mint a semmit sem jelentő, dörgölődző "nyalakodás" Tudom, hol a helyem a versírást illetően, és azt nem is kívánom elhagyni, hogy "nagy arcnak tűnjek" Én csak írok, ahogy tudok, és ahogy érzem a gondolatok egymás utániságát. Igazad van a rímekkel kapcsolatban, de mint egy hozzászólásában régebben  Ross Satyr ezt bővebben kifejtette: ne a verselemzőre hagyatkozz mindig, hanem a füledre. Tudom, hogy lehetne sokkal jobb is, de tőlem most ennyi telt. S az utolsó sor hogy került oda? Nem oda, hanem coda. Ez régebben használatos volt egyes olasz  szonetteknél, hogy a tizennegyedik sor után, mintegy rácsapóként, egy plusz sort írtak a szonett után. Ezt hívták coda-nak. Ettől a szonett még szonett maradt.  Visszatérve a rímekhez, ime egy Shakespere szonett Szabó Lőrinc fordításában. Gyönyörű szép. Kérdezlek: hol vannak itt az általad említett rímek?

"Számolva az óramondó időt

s látva,szép nagy rút éjbe hogy merűl,

hogy kókkad az ibolya nyár előtt,

s ezüst zúzt hogy kap a fekete fürt;

mely alatt nemrég tikkadt nyáj hüsölt,

s hogy vág kévék ravatalaira

a borzas-ősz szakállúnyári zöld,-

sorsodat nézem, a szépségedét:

útja a romboló időn visz át,

hisz mind bucsúzik az édes, a szép,

s hal oly gyorsan, ahogy mást nőni lát;

s csak gyermeked véd a kaszás Kor ellen,

hogy dacolj vele, mikor elvisz innen.

 

kingfisher

ermi-enigma

2012, június 3 - 11:37

Kedves Zsolt

Látod máris tanultam valami újat: a coda fogalmát. Bevallom még életemben nem hallottam róla, de tetszik és biztosan hasznosítani fogom a saját firkálmányimnál. Akkor ez visszavonva :)...

Abban is igazad van, hogy nem szabad a verselemzőre hagyatkozni, az max csak mankó lehet, megette a fene ha robot-módon írunk. Ne szerénykedj, olvasom a "dolgaidat" és ha számít valamit a véleményem akkor elmondom, hogy becsülöm is őket. Kicsit durcából írtam amit írtam, mert jó lenne az azonos mérce, de ez már más tészta. Maradjunk a verseknél.

Shakespeare szabadabban bánt a szonett formával mint pl Petrarca, de bizony én azt mondom, hogy a rímelés léte vagy hiánya leginkább a fordítón múlik. Nézd csak meg a leghíresebb szonettjét - szintén Szabó Lőrinc fordításában - és ugye érzed mennyivel szebb mint az általad hozott:

Shakespeare: LXXV. szonett

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;

Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;

Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

Köszönöm, hogy válaszra méltattál

barátsággal: Imre

 

 

 

Kőszeghy Miklós

2012, június 2 - 08:17

A vers tartalmát tekintve kiváló. Szeretem az ilyen verseket, ahol tárgyak, élőlények sorsán keresztül kisebb fajta "helyi történelem" bontakozik ki. 
Amire Imre rávilágított a gyenge rímekkel, azzal egyetértek. Itt valóban érdemes volna csiszolni a versen. Mondjuk én kevésbé érzem jambikus lejtésűnek, de ez nem baj.
A végén ez a "ma zsebébe bújt" az, ami számomra eléggé furcsa, de nem tudnám megmondani miért.

kingfisher

2012, június 3 - 14:12

Kedves Miklós, nagyon igazad van. Egy kicsit próbáltam javítani úgy a rímeken, hogy az jobb legyen, megőrizve a vers mondanivalóját. S hogy furcsa egy kicsit a "ma zsebe"? Örülök neki, hiszen meghökkentő, elgondolgodtató képnek szántam. természetesen átvitt értelemben.  S ha sokan elgongolkoznak azon, ez vajon mit is jelenthet, már megérte ezt írnom. Köszönöm megtisztelő véleményed, üdvözlettel: Zsolt

kingfisher
M. Karácsonyi Bea képe

M. Karácsonyi Bea

2012, június 4 - 18:52

Ez a vers gyönyörű.