Pikáns Párizs

 
 
A Szajna-parton csendesen 
bolyong egy bús madám, 
ki sóhajtozva elmereng 
a sors fordulatán.
„Az arcra ráncot váj a kor 
szempillantás alatt, 
s olyanná válsz, akár a holt 
gyökér a föld alatt.
Hiába volt a rózsa szép, 
ha hamvát vesztve rút, 
és aszfaltos a sztrádavég, 
ha röggé vált az út.
Kiittam minden telt pohár 
pezsgőt, amit fizet 
egy gáláns úr; s nem kaptam már, 
csupán csak csapvizet.
Minden akartam lenni, hisz 
semmi voltam, s vagyok, 
hittem, naggyá válhat kicsi, 
s kicsinnyé a nagyok.
És mindkettő beteljesült! 
S most, hol a part szakad, 
beugrom én! A sors legyűrt, 
a párkák alszanak.”
Ekkor borízű hang röppen 
egy uszályról felé: 
„Hahó, nagysád! Érted jöttem,
bár húsz év telt belé.
- Későn jöttél, már nem visznek 
táncba  a pasasok –
 kiált a nő – de mondd, ki vagy?
- A régi lakatos!
Mindent megtettem volna én
egy kulcsodért, szívem, 
de te nyolcvanat rendeltél, 
s ez túl sok volt nekem.
Tudod, ma más a helyzetem, 
ezért hát kivártam,
amíg már csak a türelem 
terem rózsát nálam!
 

Hozzászólások

Mysty Kata képe

Szenzációs!!Kalapom le!Viszlek .....!!

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

Haász Irén képe

Köszönöm, drága Kata! Kis, könnyed nyári grimasz...:))))

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Irénke!

Itt is remek, olvastam már a neten is, köszönöm.

Erzsike

Haász Irén képe

Köszönöm, Erzsikém!

Csatlakozom Katához: Szenzációs!

Haász Irén képe

Kedves István, örültem!

lnpeters képe

Bűbájos! Nagyon szeretem!!

Pete László Miklós (L. N. Peters)