"Szerelmi lírám"

Ritkán írok/írtam szerelmes verset, s ha ezt megtettem, az sem volt az a klasszikus fajta. Íme, az utóbbi néhány év termése:

Ölelés-dal

Türkiz szemedben óceánok végtelenje,
távolba, mélybe révedő világ.
És mégis, mint búvó kispatak
a barlang-mélyi tóra,
csendes magányban elmerülve,
én így találtam rád.
Karodban bízva megpihentem,
mert benned tisztán fénylett
a ringató ígéret,
hogy szeretni tudsz még akkor is,
ha nem vagyok több,
mint egy lágy tenyérbe burkolózó élet.

Est-ikon
(Balázs Lászlóval közösen írt vers)

Ha nem simogatnám
Esti szél játéka lenne a hajad
Ha nem őrizném
Elragadná pillantásod az alkonyat
S úgy siklana tova a sóhajod
Ha lélegzetembe nem rejteném
Mint angyal-röptű álom
Az ébrenlét egén.

Szelíden vigyázlak

Selyemmé simult sóhajok
kócos álmok
mosolyba halkuló szavak.
Így kaptalak.
S míg bánat színű csend ül arcodon,
karomban tartalak.

Szerelem-szirmok

Még a holnapé szerelmünk,
de már érzem
az első csók ígéretének ízét ajkamon.

*

Oly mélyen néztem a szemedbe, hogy a lelkedig láttam,
s lásd, szemed színét mégsem tudom.

*

Ölelésedben harmattá válnék,
hogy bőröd pórusain át
részeddé ívódjak
egészen.

*

Szemed simogatása
hűs holdfény, szellő-selyem,
sóhajod érintése
a legszebb emlék nekem.

*

Szerelmem szirmait lépteid elé szórom,
majd összeszedem őket, mint lábnyomaidat.

*

Mint árny, suhan a vágy,
repül a nagy hegyek fölött.
Egy érzés, mely édes és lágy,
szívembe költözött.

Némaságban fénylesz

A tőledtelenségből jövök
hiányod lüktet bennem -
csenddé váltál
s én megsüketülök e csendben.
A kis fehér virág bimbóját
lepréselem szívemben.

Fejfáddá leszek

Vigyél
magaddal,
s én majd
markodba kucorodva
apró szilvamagként alszom kedvesem,
s ha végül ernyedten nyílik szét kezed,
a föld mélyére
is veled megyek,
és belőled nőve,
téged oltalmazó
erős fává ébredek.

Az érzés dala

Voltam már lüktető fájdalom,
és voltam sápatag magány,
voltam sikoltó üresség,
és magába záródott talány,
de aranyszárnyú szerelem
talán még nem voltam sosem...
de aranyszárnyú szerelem
még nem voltam sosem.

Egy hét a szerelem

Vasárnap virággal vártál.
Hétfőn házadba hívtál.
Kedden kezemet kérted.
Szerdán szárnyamat szegted.
Csütörtökön: csend.
Péntekünk percei puha porrá porladtak.
Szerelmünk szombatra szertehullt.

Érintenélek

Mögém lopódzott árnyék ölel;
karjában sóhajjá válok
s vágyat olt belém,
szorít amint
szívemben rád találok.
Érintenélek,
de tompa ujjaimmal
reményem harmatfátyolát
átszakítva
a semmit markolom.
Hiába küldted hozzám ölelésed árnyát
én csupán fagyos hiányodat tapinthatom.