Túlparti csendélet
Beküldte Sztancsik Éva - 2016, február 11 - 18:28
Nincs már min búsulni,
elmúltak a ködök... -
miért hát mégis, hogy
könnyekkel küszködök?
Tán a Nap ereje...
abban támadt hiba -
gyengesége révén
dúl bennem galiba.
Kevés lett itt a fény,
nem látok magamban -
lelkem csak botladoz
feldúltan, zavartan.
Kifújt innen a szél
virtust és ragyogást -
széthordta messzire,
hol rájuk Vadon várt.
Átadta a nyárnak
a világ túlvégén... -
egy lány a tengerben
úsztatja a békém.
(2016. február)
Hozzászólások
Bieber Mária
2016, február 12 - 12:18
Permalink
Kedves Éva! Érdeklődéssel
Kedves Éva! Érdeklődéssel többször is elolvastam versedet. Nagyon tetszik az alaphelyzet: itt ködös idő, gyenge napfény, a túlparton ragyogás, béke, idill. A túlpart lehet nosztalgikusan az ifjúság is, hisz fiatal lány úsztatja a békédet. ezért valahogy úgy érzem, nem amott is jól lásd, hanem amott jobban lásd, de lehet, hogy nincs igazam. Mindenképpen megfogott ez az érdekes gondolatmenet.
Bieber Mária
(Hespera)
Sztancsik Éva
2016, február 12 - 21:37
Permalink
Kedves Mária! De mennyire,
Kedves Mária!
De mennyire, hogy igazad van. Most látom csak, hogy így említed. S gyötröm is magam rajta, hogy jobb megoldást találjak, bár... a Tiéd sem teljesen elvetendő. Ha esetleg kaphatnék még némi segítséget... azért igen hálás lennék. :) Köszönöm szépen értő olvasásodat, tetszésedet. Szeretettel. Éva
(Valahogy úgy képzelem, hogy elhagyom a "hogy"-ot és "hol/ahol"-ra cserélem. Ám lehet, hogy beletörik a bicskám.)
Sztancsik Éva
2016, február 12 - 21:45
Permalink
Kifújt innen a szél virtust
Sztancsik Éva
2016, február 12 - 23:25
Permalink
Kifújt innen a szél virtust