Vallomás
Beküldte kolevandras - 2015, április 15 - 16:59
Gyújtottam nagy tüzet, s a vérnarancs lángok
harapták mohón a megrettent eget.
Szétszaladt bárányok rétje parázslott,
s nyelték a mindent a szikratengerek.
Látványtól bódult álomba ájultam,
s ha megrázták vállam zúgó reggelek,
tegnapok hamvait kábán bámultam,
s értetlen néztem torz tükörképemet.
Jöttél, s árnyamból magamra döbbentem,
s Te mutattad egeim szemeden át.
Égető kínokat füstös fényekben
s a szénné lett szivárvány kormos porát.
Mert hittél bennem, elvezettél onnan.
Mára egymás mosolyából lett házunk.
Kályhánk a szeretet, a tűz bennünk van,
s a lángokra ketten, féltve vigyázunk.