Közhelybúcsúztató
Derűs őszi
Béke;
Igaz szavakkal maradhat
Csak a világ
Élve.
Jelképselejtezés
Lesz majd napirenden,
Aki eddig folyton beszélt,
Az maradjon
Csendben.
Globalizáció...
Bűzlik a kanális...
Nem lesz baj, csak
A Lokális
Maradjon
Normális!
Egyszer nyugodtabban
Nézünk majd
Az Égre;
Közhelyeket búcsúztató
Derűs
Őszi
Béke.
Ősz érkezett - fanfár nélkül,
Az összes Nyár ide vénül.
Új házat kap régi
Álmunk,
Valóság nyergébe váltunk.
Hétköznapi gond-hadsereg
Felett szürkülnek az egek.
Emit éltünk,
El nem évül.
Ősz érkezett
Fanfár nélkül.
Váltásponton -
Szeptemberben
Kényszer-ifjodik az ember.
Vén változás-csap csepereg;
Vagy könnyebb lesz,
Vagy nehezebb...
Őszi napéjegyenlőség
Mond fehér-fekete misét;
Kinek sötét, kinek fehér,
Az aggodalom mit sem ér,
Hadd várjon az égi véső -
Feladni sohasem késő.
Áll, aki csügged, vagy mulat;
Isten mindig
Újat mutat -
Hiába semmit sem rendel...
Váltásponton -
Szeptemberben.
Amíg fogjuk egymás kezét,
Mindig van tovább,
Együtt sétálunk
Éveken és
Léten át,
Bármilyen körülöttünk a világ,
Akármi hullik, robban szerteszét,
Az életnek van értelme még,
Amíg fogjuk egymás kezét.
Uram,
Akármi vész el,
Akármi marad,
Állom a sarat.
Garázdálkodhat a fátum,
Kifordulhat sarkából
A Humánum,
És szenvedhet
Az Akarat
Állni fogom a sarat.
Utamba akármi akad,
Állom a sarat,
Uram, már elég idős vagyok hozzá,
Hogy végig álljam
A sarat,
Én
Mindvégig
Állom a sarat.
Buta ideológiák
A Jövő gyökerét rágják,
Indáznak keresztül-kasul,
A profán ész nem igazul,
Lélekké magától nem lesz,
Csak új hazugságot keres,
Hogy az iszapban mászhasson,
Üdvösséget ne láthasson,
S találjon mérgezett kutat,
Izzadságos tévutakat...
Sohasem okul a világ;
Buta ideológiák...
Csikicsuki hatvan felett;
Unatkozva nem élhetek.
Óráról óra,
Napra nap;
Nem pihen a bűvészkalap.
Az Őszelő komikuma;
Hullámvasút - egykapura.
Romantika - pengeélen;
A végén akár -
Túlélem...
Hol kisüt,
Hol meg elered;
Csikicsuki
Hatvan felett.
Ősz-ladikon, új vizeken
Sok új lehetőség terem.
Hogyha egy korszak lezárul,
Valahol új ajtó tárul.
Ami orozva múlik el,
Sajnálatot nem érdemel.
Ami elmúlt, tovalibben;
Anikómmal,
Holtig,
Ketten....
A láthatár most se pihen;
Ősz-ladikon,
Új vizeken.
Új világkorszak küszöbén
Sír az öszvér,
Bőg a tehén.
Igazi, járható utat
Kelet vagy nyugat nem mutat.
Ragacsos, makacs, viszketeg
Utópiákban fürdenek,
Köztük könyörtelen harag;
Mint anyag,
Meg antianyag.
Fellegek a Jövő egén;
Új világkorszak küszöbén...
Évfordulós napsütésben
Közös Múltunkat szemlélem.
Drága Kicsi
Feleségem!
Együtt -
Akár a mesében.
Bő harminc évünk elszaladt...
De jó, hogy megtaláltalak!
Élünk szerelmes
Békében;
Évfordulós napsütésben.
Borús szeptemberi napok,
Nyár emléke bennük sajog.
Evakuált a nagy meleg,
Siratják szürke fellegek.
Halál bizonytalansága
Ül a ködös láthatárra.
Őszi kiábrándulások
Sűrű varjúraja károg.
De a Lélek most is ragyog.
Borús szeptemberi napok.
Vízöntő az őszi égen,
Fellegek közt, ahogy régen.
Mára sem lett minden kerek;
Vénülnek az őszi egek.
Csak jó házi csillagképek
Között pihen meg a Lélek.
Kis örömök, nagy sikerek,
Míg szív dobog, bármi lehet.
Isten hallgat nagyon mélyen;
Vízöntő az őszi égen.
Bennünk és rajtunk kívül
Áll a Végtelen,
Bennünk és rajtunk kívül
Isten él;
Bennünk a kérdések,
S az összes válaszok
Minden
Titok,
Ami csak Létet ér.
Szép tudós őstörténetek
Fölött a Gyóntató lebeg.
Soha többé nem tévednek.
Lassan sírjukba révednek.
A logika már nem felel,
Most már csak halotti lepel
Kimúlt teóriák fölött;
Nem volt, és nem is lesz örök.
Szép tudós őstörténetek
Ál-múltja sosem kesereg,
Se régészeti tárgyakkal
Revízióról nem tárgyal,
Nem apad, és nem is árad,
Sosem élt, hát fel se támad.
Szép tudós őstörténetek
Felett az utolsó kenet.
Nyelvészeti történelem
Landol idő-illemhelyen,
Ősz-öböl homokos partján
Bogáncs virít, meg bojtorján.
Bíbor virágú szkepszisek
Altatnak örökre hitet,
Szőrös lapulevélen át
Oszlatnak élet-koronát,
S végül álnok entrópia
Száll az álmok poraira.
Nemhit szunnyad bozót alján;
Ősz-öböl homokos partján.
(Az egykori zentai csata 1697. szeptember 11-én)
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
Zenta mellett,
Szeptemberi napon,
Szavojai Jenő herceg
Elagyabugyálta a szultánt
Akkor
Nagyon.
Moháccsal indult,
Zenta lett a vége,
Oly állapotban volt akkor
Hazánk,
Hogy talán senki fel sem fogta akkor,
Hogy vége,
Hogy vége
Végre....
Mohácsnál minden odalett,
Vízöntő sohasem enged;
Éber Álmokat dédelget.
Csüggedés porát nem nyeli,
A horizontot kémleli.
Míg Ég a Földdel összeér,
Mindig szebbet, jobbat remél.
Rohannak a lomha évek,
Hull a levél,
Fogy az Élet.
Az ősz bánatos dalt penget;
Vízöntő sohasem enged.
Száll az Ősz zenéje újra;
Már a tücsök is ezt fújja.
Holdfény inog, levél rebben;
Ősz dalol a fellegekben.
Lombot tarkít őszi festék,
Keserédesek az esték.
Széllel zeng őszhárfa húrja,
Száll az Ősz zenéje újra.
Bőrömből ki nem léphetek,
Saját utamon lépdelek.
Idő szalad,
A Föld forog;
Mindig önmagam maradok.
Szép hatvan fölötti évek;
Magunk örömére
Élek.
Szürke kora őszi egek;
Bőrömből ki nem léphetek.
Ha túlerő morog,
Az egy dolog;
A Föld mégsem neki forog.
Halefet akárki élez,
Ember tervez,
Isten végez.
Egy csöpp élethez is kevés
Ezer méter fenyegetés...
Ha pénz gyomra korog,
Az egy dolog;
Számlákból Élet nem csorog.
Talmi nagyot Idő fékez,
Ember tervez,
Isten végez.
Doktrína csikorog?
Az egy dolog,
Dogmahegy mocorog?
Az egy dolog,