lnpeters blogja

TIZENHARMADIK RÉSZ

Bevezetek a parancsnok szobájába, ahol két álmos tiszt ült. Látszott rajtuk, hogy most ugrottak ki az ágyból. Az orruk elé dugtam a parancsot, és várakozásteljesen megálltam. Láttam, amint összevillan a szemük.

-         Nem – csóválta fejét a borzasabb. – Ez valódi. Látod? Őfelsége kézjegye.

-         Kételkedni merészeltek őfelsége parancsában? – kérdeztem kihívó hangon, és a kardomhoz kaptam. A mögöttem álló Banaka úgyszintén.

SZÁZNYOLCVANADIK RÉSZ

Most kell újra feltennem a kérdést:

v     Vajon minden, a közönséggel kommunikálni képtelen költőt meg nem értett zseninek kell tekintenünk? Meddig még? Örökre?

A válasz egyértelmű: Nem.

Vajon minden, a közönséggel kommunikálni képtelen költőt meg nem értett zseninek kell tekintenünk?

Nem árt tisztázni, hogy voltaképpen mit is jelent a „meg nem értett zseni”. Ebben a fogalomban két, egymástól merőben eltérő karakter mosódik egybe.

Aki elmegy, megsiratjuk,

De ha egyszer visszajön;

Felragyog az Otthon arca,

Árad a tisztes

Öröm.

Más meg végleges szándékkal

Búcsútlan világnak áll,

Pörét vesztve a világban

Meghalni

Hazatalál.

Aki örökre elmenne,

Ne tartóztassuk tovább,

Mi nem neveltük olyanná,

Hogy szeresse

A Hazát.

Ha egyszer csonttá fagy rajtunk

Az Idő, a vén kabát;

Gyermekeink,

Unokáink

Öröklik majd

A Hazát.

Nem keresünk ellenséget,

NEGYVENKILENCEDIK RÉSZ

Khadim Ali úgy gondolta, eljött ez ideje annak, hogy közvetlenül a várat is támadja. Ezért a török június 21-én, az ostrom tizenkettedik napján ágyútelep építésébe fogott a vízimalomnál, a vár délkeleti szögletbástyájával szemben. Eleve jól védett ütegállásnak készült, négy nagy kaliberű ostromágyút és három tarackot telepített belé a török tüzérség. Az egész ostrom folyamán ez lett a támadók legveszélyesebb ágyúállása.

Fülledt nagy melegben

Még szellő se rebben,

Hétköznapok fuldokolnak

Egyre nehezebben.

Torlódnak az évek,

Idő-tűzben égnek;

Emlékek áradatában

Úsznak a remények.

Ember néz az égre,

Reszket puha Béke,

Két szelet idő-kenyérnek

Nyár a tölteléke.

Fülledt, nagy melegben

Lét függönye lebben,

Izzad a kis gnóm Jövendő

Mind keservesebben.

Nem látszik a felleg,

Propaganda billeg,

Szétfőnek a liberális,

Globális idillek.

Egy választáson történt, az 1880-as évek közepén, valahol Magyarországon.

—-

A kormánypárti jelölt megtollasodott iparbáró volt, aki tényleges bárói címet is vásárolt magának a királytól. Tartott azonban ellenfelétől, a híres magyar tudóstól. Mindenképpen ő akart a képviselő lenni, és úgy gondolta, napnál világosabb, hogy erre csak ő alkalmas. De mi lesz, ha ezek a buta polgárok és még butább parasztok mégse rá szavaznak?

Valahogy meg kellene győzni őket! De mivel?

Valami kézzelfogható dologgal!

Panaszkodik, aki fél,

Butul, aki szesszel él;

Kisvilágát megszentelni

Csak az képes,

Aki igaz szívvel

Él.

Ricsajozik a profán,

Mászik az uborkafán;

Azt hiszi:

A több fogyasztás

Jobb életet ad

Talán.

Kapzsi háttérhatalom

Gubbaszt a lét-romokon;

“Szabad” piac-édenkertet

Ural

A dollár-pofon.

Minden anyag,

Semmi lélek…

Profánföldön – nincs is Élet.

Panasz-puszta, Harag-patak;

Tévé rágta porsivatag.

TIZENKETTEDIK RÉSZ

Intettem a kormányosnak, mire a Vízisellő irányt változtatott, és megközelítette a Tengeri Szellőt. Ez nem volt túlságos vakmerőség, kíváncsiskodni mindenki szeret.

-         Micsoda pompás hajó! – kiáltottam a tisztek felé. – Nem eladó?

-         Kéne mi, fickó? – felelte a kövérebbik. – Sose lesz a tied!

-         Melyik asztlanti hajóépítő műhelyben készülnek ilyen remek hajók? – próbálkoztam tovább.

SZÁZHETVENKILENCEDIK RÉSZ

A költészet tehát sohasem profanizálódhat – illetve profanizálódhat, de ezzel elveszíti jelentőségét, és nem képes betölteni küldetését. Utóbbival kapcsolatban azt mondhatjuk, jelenlegi kanonizált profán költészetünk nemcsak nem tudja, egyértelmű, hogy nem is akarja felvállalni a feladatait.

A Kezdetektől egész mostanáig

Itt élünk Európa közepén;

Múltunk véres,

Jövőnk bizonytalan,

Mint minden más népé

E földtekén.

Ezer függönyű homályban

A Kezdet;

Hogy jöttünk, vagy nem jöttünk valahonnan,

A história erről csak dadog,

De itt kell boldogulnunk,

Magyarok.

Itt még a szél is magyarul susog,

Itt lettünk önmagunkká,

Itt rejlik Múltunk,

Jövőnk,

Magyarok.

A Kezdetektől egész mostanáig

Él Nyelvünk,

Él lelkületünk vele

NEGYVENNYOLCADIK RÉSZ

Itt egy pillanatra meg kell állnunk.

Nem árt, ha rögzítünk egy igen fontos tényt. Khadim Ali pasa most tárgyalt, 1556-os hadjárata pontosan modellezhetően megmutatja, mire képesek a magyarországi török haderők a szultáni hadak megjelenése nélkül.

A jelenlegi történetírásunk a kor harcait elemezve a szultán részvételével zajló, nagy török hadjáratokra összpontosít, ezt az esztendőt néhány szóval intézi el. Soha nem olvastam még náluk olyat, hogy Khadim Ali 1556-os hadjáratának sorsdöntő jelentősége lett volna.

Esős nyári napokon

Duzzog nyaraló rokon.

Felhőzuhany-vízlepel;

Kánikula szünetel.

Csordogál sok új patak,

A lombok sóhajtanak.

Esős nyári napokon

Fut a toll a papíron.

Frissesség, csöndes eső,

Igazi író-idő.

Csendes eső szemereg,

Kedv és remény enyeleg.

Esős nyári napokon

Lét zenéje monoton.

Botorkálnak vén szelek,

Az Idő is szendereg.

Múlt napok romjainál

Csendben hűsöl a halál.

Állítólag ez megtörtént, méghozzá 1947-ben, a választás előtt, Kecskeméten.

——

Mindszenty József és Rákosi Mátyás egyszerre látogattak Kecskemétre. Ráadásul választás előtt.

Mindszenty érsek hatalmas, szabadtéri misét celebrált. Rákosi politikai nagygyűlést tartott. Légvonalban egy kilométerre sem voltak egymástól.

Nyár derekán

Fényesek az álmok;

Hívogat a Jövő,

Mint egy mosolygó zsarátnok.

Nyár derekán

A színek zenélnek;

Színesebb is, boldogabb is

Ilyenkor az Élet.

Nyár derekán

Zöldebbek a zöldek;

Hallhatjuk boldog sóhaját

A jó öreg Földnek.

Nyár derekán

Kékebbek a kékek;

A Hitek és a Remények

Fütyörészve élnek.

Nyár derekán

Sosem élünk félve;

Isten ilyenkor ad nekünk

Tartalékot

Télre.

TIZENEGYEDIK RÉSZ

A legénység apám embereinek segítségével partra vontatta a Tengerasszonyt, és megkezdődött a hajó átalakítása. A Tengerasszonyt átfestették, megfosztották nagyszerű kényelmi berendezéseitől, kicserélték az evezőket, és kerítettek egy erősen használt vitorlát. A hajó új neve Vízisellő lett. A kormányos irányításával még egy sor változtatást vittek véghez a hajótesten és a fedélzeten. Mindnek ugyanaz volt a célja: a Vízisellő úgy fessen, mint a legközönségesebb kereskedőhajó – amilyenből tizenkettő egy tucat.

SZÁZHETVENNYOLCADIK RÉSZ

Magánügyben a profán és a szakrális éppen annyira különbözik egymástól, mint a kukkoló státusza a résztvevőétől.

Ennek alapján tudjuk felmérni igazán a profán lehetetlenségét a költészetben.

Fülledt, ragacsos meleg

Zsibbasztóan ténfereg.

Perzsel, nyúz a levegő,

Elszivárog az Erő.

Száraz föld esőre vár,

Fulladozik a határ.

Fáradt, sivatag-korok

Egén közöny csámborog.

A szélben bogáncs forog,

Szépség, erkölcs – párolog.

Portengerbe fúlt a menny;

Trónuson zörög a szenny.

Poshadt kánon nyekereg,

Körülötte holt berek.

Valahol már fény lobog,

Jövő füstje gomolyog.

Mint vad, kemény égi kar,

NEGYVENHETEDIK RÉSZ

Most kezdődött azonban az ostromlottak számára a neheze.

A város védelme eleve nagyon nehéz volt, hiszen az amúgy is elégtelen tüzérség zöme a várban nyert elhelyezést. Horváth Márk nem akart a várból egyetlen löveget sem a városba telepíteni, mert az azzal a veszéllyel járt volna, hogy ha a török bárhol áttöri a város védelmét, elveszíti a lövegeket. Kettős veszteség lett volna: az ágyúk nemcsak az ellenség kezére kerülnek, de az haladéktalanul be is veti őket a vár ellen.

Továbbra is csak a Szép;

Ami természetes, ép.

Család, Szerelem, Haza;

Meg az Isten igaza.

Továbbra is csak a Jó;

Amíg élek: Anikó.

Valahol Kijev környékén egy szovjet alakulat hazatérését ünnepelte a lakosság 1945 őszén. Nagy volt az öröm, rohantak a szülők és feleségek, alig várták, hogy lássák a harcokat túlélt férjet vagy fiút. A gyerekek sikoltozva szaladtak a katonaruhában hazatérő apák elé.

A hadiözvegyek és hadiárvák otthon maradtak, még az ablakokat is magukra csukták. Vad fájdalmukban nem akarták a mások örömét látni.

A leszerelő bakákat tüstént megrohanta volna a rokonság, de a karhatalom megakadályozta. Előbb az ünnepség, utána ki-ki mehet haza a családjához. Sora van mindennek.