Alattomos téli szél;
A gyáva rettegve él.
Fagytól csillog az eresz;
Béke tanktól sose lesz.
Elfeledett háborúk
Tanulsága visszarúg.
A dogma könyörtelen;
Menekül az értelem.
Alattomos téli szél;
A buta pénz sose fél,
A Jó
Mégis
Jót remél;
Alattomos téli szél.
Hetedik évtizedemben
Halad az élet-vonat,
Régen tudom, hogy
Mindvégig
Állni fogom a sarat.
Hogy mennyi lehet még hátra,
Nem tudom,
Nem sejthetem,
Addig élek,
Amíg velem
Anikóm,
S a Szerelem.
A Szerelem sosem enyészik el,
Tán egyszer majd ott lebeg,
Sírunk felett,
Vagy új életre kelt a Léthe partján...
Ahogy fut az idő,
Értéke egyre
Nő;
Szaporodnak
A közös évek,
Évről évre mind
Meghittebb és
Mélyebb.
A Szavak mindig jobban simogatnak,
Az Érintés egyre nagyobb csoda...
Féltve őrzött
Ifjúságunk
Mindig újra éled,
Napról napra
Intimebb
Az Élet.
"Drága szerelmem!" - szól a telefon,
S én boldog vagyok...
Nagyon...
Csillagtalan háttér előtt
Kopasz januári fák;
Még mindig nem tud okulni
Hibáiból a világ.
A globális politika
Lompos, rusnya vén tehén,
Semmivel sem jobb, mint egykor
Asszíria idején.
Hevernek az évezredek
Az időben, mint a lom,
De ma is ostoba, kapzsi,
Vérszomjas a hatalom.
Csillagtalan háttér előtt
Bandukol a vén Idő,
Ma is aljas, alattomos
Mindenféle túlerő.
Régen is csak keveseknek
Szolgáltak nagyon sokan,
Fejlődtek az eszközök, de
Az erkölcs ugyanolyan.
(A Himnusz születésnapján)
Zivataros évszázadok
Átka ma is ránk vicsorog.
Valaha jó úton jártunk,
Vissza máig sem találtunk.
Álhitű janicsársereg
Még ma is bennünk kesereg.
Lelkünkben van Jövőnk mása;
Sose számíthatunk másra.
Téli szélben por kavarog;
Zivataros évszázadok.
Atlantiszi téli ének;
A rémek örökké félnek.
Egyhangú az Idő dala;
Istennek nincs hivatala.
Köd a Jövő,
A Múlt - bőség;
Minden Jelen - Felelősség.
A spirál útján nincsenek
Sem nyertesek, sem vesztesek.
Atlantisz téli ének;
Ami elmúlt, visszatérhet.
Minden Jövő Múltat keres;
A profán sosem végleges.
Még az Idő is halandó;
Soha semmi nem állandó.
Múlttá érik minden Jövő;
Istent nem szolgál túlerő.
Atlantiszi téli ének;
A Hitek örökké élnek.
Januári novemberben
Ázik a világ vízcseppben.
Szipákoló szürke egek
Nyögik a bús fellegeket.
Ólomködben úszik az ég,
Hull a tömérdek csapadék.
Válaszút előtt
Az Ember;
Januári novemberben.
A Hit önmaga forrása,
Örök Titkok földi mása.
Ha fogalom-páncélt növeszt,
A Tartalma illanni kezd,
Ha meg társadalmiasul,
Nagy része profánba konyul,
S doktrínákon lovagolva
Útlevél lesz a pokolba.
Érzés-ködben ül a Lélek;
Mindig a mélyben a Lényeg.
Csak az Egyéni Hit
Erő;
Itt nem négy a kétszer kettő.
Örök Titkok földi mása;
A Hit önmaga forrása.
Fegyvercsúszdán - háborúba
Süllyed egyre Európa.
Gügye szankciókat alkot,
Béke helyett szállít - tankot.
Szellemileg fél keréken,
Háborúba - nadrágféken.
Demagógok torka vásik,
Egyik hülyébb, mint a másik.
Nadrágféken a pokolba;
Fegyvercsúszdán - háborúba.
Élek, míg velem vagy.
Mindig van
Hit,
Erő;
Mindig lesz
Akarat,
Míg utunk egymásba ágyazva halad.
Élek, míg velem vagy.
Míg vár a mosolyod,
A túlvilágról is felébredek.
Isten áldása jött hozzám
Veled.
Isten szemében mi számít?
Talán csak az őszinte Hit
Gyakorlati lenyomata.
Nem szentírást olvasgatva,
Vagy templomban térdepelve
Adunk bizonyságot erre;
Hogy kinek milyen a Hite,
Az mutatja: él-e vele.
A Hit nem az imában van,
Hanem a hétköznapokban,
Templom az utca, a liget,
Rítus minden cselekedet.
Hit van a jóindulatban,
A Hűségben,
Akaratban,
Minden tiszta tekintetben,
Jótettekben,
Becsületben,
A Kedvesünk
Örömében;
Tél közepén, vasárnapon
Sürget már az új darabom.
Szép januári délután;
Betű jön a betű után.
Hogyha maga, összeszedem,
Talán be is fejezhetem.
Napsugár az udvaromon;
Tél közepén, vasárnapon.
Kinőttük kultúr-kabátunk,
Kánonváltás előtt állunk.
Bal-tudomány, bal-művészet
Útján már csak az enyészet.
Egy évszázad dogma-tára
Fáradt, kopott ripityára.
Ha tovább akarunk élni,
Tilos a Jövőtől félni.
Kinőttük kultúr-kabátunk,
Valóság alá kell állnunk,
S hogy alatta tovább éljünk,
Jobb kabátra van szükségünk.
Hitvány beidegződések
Napjainkban érnek véget,
Sületlen szöveghalmazok
Után csak az ördög morog,
S a mesterkélt "művésziség"
Valamikor megszületett -
Már jó kétszáz éve,
És Ő lett a Magyar Költő
Örök mintaképe.
Szavait a magyar ember
Nap mint nap idézi,
S minden magyar kultúrkánon
Fanyalogva nézi.
Roppant energiáival
Nem tudtak elbírni,
Csak ezerszer leírták, hogy
Nem tud verset írni.
Nem csüngött Ő semmiféle
Poétika-elven,
Csak dalolt a természetes
Hétköznapi nyelven.
Tisztán, és nem mesterkélten -
Mint madár az ágon -
Azóta gyűlöli érte
Valamennyi kánon.
Értette és kedvelte a
A Boldogság az jár mindenkinek,
De van, aki rest lehajolni érte,
Mert azt képzeli, hogy van fontosabb...
Isten sem ad helyette másikat.
A Boldogság az jár mindenkinek,
De nem díj, nem vétel, nem adomány,
Aki nem ér rá megteremteni,
Az másokban hiába keresi.
A Boldogság az jár mindenkinek,
De akad, aki észre sem veszi,
Mert "nem érték", ami alant hever,
És megszokta, hogy panaszkodni kell.
A Boldogság az jár mindenkinek,
A piacon csak pótszer van helyette,
Ha magunk nem tudunk dolgozni érte,
Sötét, nyírkos téli esték.
Lassan kúszik az öregség
Párás köddel a szív mögé;
Felhő úszik a ház fölé.
Fakorona ködben lebeg;
Átfúr az Időn a hideg.
Érlelődik az öregség;
Sötét, nyírkos téli esték.
Balhitek és balvégzetek
Rossz órája ma is ketyeg.
Ma is van megvezethető
Bábu-létért lelkesedő
Szellemi ágyútöltelék;
Szürkén hallgat ott fenn az ég.
Ős-öreg, unalmas fazon;
Emitt munka, amott haszon.
Az eszköz tiszta és merész,
De a cél lompos ködbe vész...
Sarak, pocsolyák, zord egek...
Balhitek és balvégzetek...
Januári mítoszködök
Hömpölyögnek a Múlt fölött.
Év leghidegebb hónapja,
Fagy volt egykor anyja, apja
Most csendes eső szemereg,
Január sárban kecmereg,
S mítoszától megfosztottan
Csupán profán időtartam.
Telét vesztett bús január
Locspocsot hoz, sárral dobál,
Pocsolyák között mendegél.
Egyelőre késik a Tél.
Néha csak a haraszt zörög;
Januári mítoszködök.
A néhai August Schlözer
Füstölgött, mint a rossz lőszer.
Nem szeretett minket szegény
Korai übermensch-legény.
A komprádor értelmiség
Lesi szellem-Schlözer kegyét
Egészen a mai napig.
Méltatják. Megjelentetik;
Dörgölőzködnek hozzája;
Kánonunknak nincs hazája.
A néhai August Schlözer
Szidott minket igen bőszen,
Csikorgott a hamis pátosz:
Nincs jogunk Magyarországhoz,
De Erdélyt se tarthatjuk meg,
Adjuk át a németeknek.
Minden a németet illet;
Anyám Tyúkja - januárban;
Bent csipog a kis szobában.
Talán még szárnyra is kelne,
Ha a gépből kijöhetne.
Kot-kot-kot-kot-kot, január,
Ott kint bokáig ér a sár.
Téli napban szunnyad minden,
Hónak, fagynak híre sincsen.
Darabírási munkában;
Anyám Tyúkja - januárban.