lnpeters blogja

Szép kiadós alvás után
Fényes az őszi délután.

Fáradt hajók révbe értek,
A gondok vackukba tértek.

Profán világ bajsza kajsza,
Léte mindennapos hajsza,

Azt hiszi, a Föld vén dió,
S nem akad más dimenzió,

Csak a pénzhajsza világa;
Szoros a lelke nadrágja.

Szép kiadós alvás után
Csak néz a külvilág - bután.

Élni - nem szekeret tolni,
Amit lehet, fiókolni.

Pénz-sivár seft-bölcsességek
Ajtón kívül érnek véget.

Elindulunk
Ádvent nyomán;

Konzervatív lett a
Béke.
Felleg fut az őszi
Égre.

Világfából vér szivárog,
Változnak a szélirányok.

Globális kánon megbukott,
A "haladás" lesre futott,

S feketelyuk-utópiák
Állják el a Jövő útját.

Istent újra látni kéne...
Konzervatív lett a Béke.

 

Késő őszi poétikák

Vinnék a világot tovább.



A "világba vetett" profán

Pislog a vén halál után,



S az "egyszer lét" áltörvénye

Miatt teher lett a Léte...



A profán - matematika,

De minden Lét - poétika...



Örök változás a világ;

Késő őszi poétikák.

Késő őszi kurta napok;
Szürke égen bánat vacog.

Identitás-zavar felett
Gyülekeznek a fellegek.

Mű-Napokkal pipiskedő
Ál-nyarakra hull az eső.

Az út Őszből Télbe vezet,
Megfordítani nem lehet.

Mesterkéltség ordít, jajgat;
A vén Tradíció hallgat.

A vén Idő sose nyafog.
Késő őszi kurta napok.

 

Túlerőhöz sose állok,
Mű-csodákra sose várok.

Nem vágyok vigyorgó sorba,
Kocsmába, se hatalomba.

Sztrátosz fölött nem röpködök,
Azt tisztelem, ami örök.

Doktrínák útját nem járom,
Trianont meg nem bocsátom.

Világboldogító "eszmék"?
Tán a lefolyóba tessék...

Pénz uralma mindig véges,
Csak a Béke tisztességes.

Nem kellenek brancs, kánonok.
Meghalni nélkülük fogok.

Idegen körbe nem vágyok,
Túlerőhöz sose állok.


 

Őrmesterlelkű November;
Vacog minden szegény ember.

Párás, nyírkos majdnem-fagyok;
Alattomos köd gomolyog.

Aggodalom-démon sereg
Tépnek önbizalmat,
Hitet.

Őrmesterlelkű November
Borult eget, fagyot rendel.

Fogát élezi a hideg,
Portyáznak a gonosz szelek.

Ködök félelmet aratnak,
Kell a zsold a hó-hadaknak.

Őrmesterlelkű November
Tél-helytartónak csapott fel,

Tél urának buzgón jelent,
Gyarmatosítja a jelent,

Közben a Tél már vitézül

Köszönöm, hogy addig élek,
Amíg értelmes az Élet.

Köszönök mindent, ami jó,
Hogy mellettem él Anikó,

Van jó munkám, kicsi házam,
Tisztességes jövő-vágyam,

Munkakedvem,
Becsületem;
Köszönöm Neked,
Istenem!

Amíg értelmes az Élet,
Köszönöm, hogy addig élek.

 

Mítoszföld, az örökségünk,
Tulajdonunk,
Ha nem félünk.

Egy teljesen komplett világ.
Nem utópia-doktrínák

Spekulatív, rossz halmaza,
Hanem egy valódi
Haza,

Ahová könnyen eljutunk,
Ahol mindig
Otthon vagyunk.

Mítoszföld, az örökségünk.
Nemcsak profán síkon élünk;

Lelkünkön van számos ablak;
Határaink tágasabbak.

Álmokon és emlékeken
Örök társunk
A Végtelen.

Teremthetünk szerszám nélkül,
S Alkotásunk sose vénül.

Mítoszföld az örökségünk;

Most kezdődik a hétvége!

A ház elé állok végre.



Késő őszi szürke égre

Néz fel az itthoni

Béke.



Elfogytak a hétköznapok,

Boldog

Nyugalmat

Akarok!



Ha Anikóm hazaröppen,

Itthon leszünk végre,

Ketten.



Apró-cseprő gondok félre;

Most kezdődik a hétvége!
 

Atlantiszi őszi Ének;

A Dalok örökké élnek.



Nem a profán, testi végzet,

Nem a halál az enyészet,



Hanem a Lét apadása,

Identitás feladása,



Hitek, Célok sárba este,

Arra jön az örök este...



Atlantiszi őszi Ének;

Tenger fölött kóbor Lélek



Játszik viharok hárfáján,

Táncol a hullámok táncán,



Vad ködben, hullám-robajban

Szól a bús ősrégi dallam.

Hazug eső - csöndben kopog.
Mindenütt csak béke-romok.

Meddő álmok ködbe vesznek,
Csipes jövőt csipegetnek.

Rózsaszínben játszik a sár,
Talán többé nem is lesz Nyár...

Szittya földön háborúság;
Szítja is az az ostobaság.

Semmibe süpped az avar,
Égig ér az értékzavar.

A lárma oszlopot repeszt,
Atlantisz árnya nőni kezd...

Búcsúznak a régi korok...
Hazug eső -
Csöndben kopog.
 

Panaszkodni csak Békében,

Amikor az Isten ébren.



Csak akkor bonyolultabban,

Hogyha egyszerűbb világ van.



Formátlan verset akkora,

Ha merevedik a forma.



Ha szaglik globális tömjén,

Két lábbal a Haza földjén.



Takarjon gránit, vagy moha;

A túlerő mellett soha.



Panaszkodni csak Békében,

Kényelmes jólét fészkében.



Ha abszurd terjeng szerteszét,

Legjobb az egyenes beszéd.

Csípős őszi éjszakában;
A sötétség - egymagában.

Jövő szűkül, emlék fakul;
Lassan minden ködbe borul.

Az út csöndben tűnik tova;
Nem is vezet már sehova.

Fenn száz fakó csillag remeg,
Rohamra indul a hideg.

Ami zöld volt, szürkére fogy;
Ezt is túléljük valahogy.

Fantomok a köd falában;
Csípős őszi éjszakában.

 

Hektór szelleme Trójában

Minden Jövőt utolér,

Novemberi éjszakában

Évről évre hazatér.



Viharos tenger partjáról

Köd hátán ott tör elő,

Ahol egykor táborozott

A danaó túlerő.



Trójai citadellából csak

Halott romhalmaz maradt

Szomorú szellem nézi a

Jelent és a Múltakat.



Birtokolta perzsa, görög,

Bizánci a falakat,

Aztán elözönlötte a

Mohamedán áradat.

Népek a pányvakötélen;
Drága lesz a fűtés télen.

Játszik a globális multi:
Energia-válságosdi.

Internetes kamu-pénzzel,
Sok hűhóval, kevés ésszel

Ül propaganda-gebére.
Az úticél: világvége.

Nagy sötét globális éjben;
Népek a pányvakötélen.


 

Magány az Erebus hegyén;
Felelős mindig - az Egyén.

Vulkán a Semmi határán;
Rossz dogmákban van a sátán.

Jégsivatag zord világa;
A Lélek a Lét hazája.

Égbe szökő füstpamacsok;
Bennünk laknak az Angyalok.

Tűz robban az egek felé;
Identitásunk - Istené.

Mindig felelős az Egyén;
Magány az Erebus hegyén.

 

Mogorva vén Történelem
Gubbaszt beton óvóhelyen.

Suttogja - szinte magának:
"Nem állok be pojácának.

Nem fogjátok fel, emberek,
Azt, hogy a pénz van értetek,

Nem ti érte. Élni kéne,
Ennek így nem lesz jó vége.

A pénznek nincs etikája,
S hozzá méltó a gazdája."

Ősz,
Háború,
November,
Köd...
Propaganda nem old, nem köt...

Vihar dúl szkíta földeken,
Morog a vén Történelem.

 

Avalon mitikus ködben;
Profán idő tovaszökken.

Növekszik a Csend hatalma;
Hallgat minden aranyalma.

Lenn a széles profán utak
Most is a semmibe futnak.

Fenn labirintus vagy spirál;
Panaszosan zeng a szitár.

Sosem csügged, aki nemes,
Soha semmi sem végleges.

A Madár majd újra röppen;
Avalon mitikus ködben.

 

Köddé gyűlik a félelem;

Isten keze fogja kezem.

Reflektor fényében kerek

Ködoszlopok özönlenek.

Alattomos fehér lepel;

Az utat is keresni kell.

A köd, mint az ördög teje,

Atomfelhőt elrejtene.

A jelen szakadt csutora,

A világon ködkupola.

Pojácák,

Háborúk,

Ködök;

Elszáradt falevél zörög.

Amíg élek, Isten velem.

Köddé gyűlik a félelem.

Emlékőrző Novemberben
Múlt bolyong a sűrű ködben.

Kinéz a Jövő-mezőre;
Lépést sem tettünk előre.

Az Út még a semmibe megy;
Távol nem is dereng a Hegy.

Könnyezik a Múlt a ködben;
Emlékőrző Novemberben.