A Magyar Kultúra Napján

A Magyar Kultúra Napja…

Számunkra fontos jelkép…

Hogyan is áll most a magyar kultúra?

Darabokra szakadozott, szinte apró parcellákra oszlott, amelyek között gyakorlatilag nincs kapcsolat.

—–

Az országban lényegében évtizedek óta permanens válság van. Utólag visszanézve egyre gyanúsabb, egyre inkább tűnik mesterségesen előidézettnek. Mintha a mi hazánk valamiféle válság-gyakorlóterep volna. Mintha bizonyos jelenségek csak ránk korlátozódnának. Az egykori éltanulóból – tökutolsó lett. Jegyezzük meg ezt a gondolatot, később visszatérek rá.

—-

Az állandó válság, a “nincs pénz” szituáció rombolásai immáron beláthatatlanok. Ki tudná összeszámolni, hányféle kártétel oka, ürügye volt már itthon a pénztelenség. Jószerivel már azt se tudjuk, mikor kezdődött.

A kultúra talán még erőteljesebben széttagolódott, mint a politika, pedig az utóbbi is eljutott immár a megértés teljes hiányához.

Nem is tudom, melyiktől féljünk jobban. Az unortodox gazdaságpolitika kiszámíthatatlan bakugrásaitól, vagy az esetleg visszatérő ortodox gazdaságirányítás okozta nagyon is kiszámítható végromlástól.

—–

Ott tartunk, hogy időnként azt akarják elhitetni velünk, hogy vagy hazafiak vagyunk, vagy demokraták.

—-

A hazafi  a tömegkultúra részéről egyre inkább az apokrifnak nyilvánított kifejezések közé tartozik. Tucatjával születnek az olyan játékfilmek, ahol az ördögi gonosz nem más, mint – egy hazafi. Persze, általában köszönő viszonyban sincs a karakter azzal, amit mi a hazafiságról képzelünk, de mintha mégis akadnának átfedések. Félmondatok. Hangsúlytalan célzások.

A “hazafi” gyilkol, rombol, robbantgat, katasztrófák előidézésén ügyködik. Roppant különös hazafi. Egyre démonikusabb. Ellenfele, a “jófiú” meg mind harsányabban sulykolja belénk a globalizációs propagandát.

Miféle agymosás folyik itt?

—–

A hazafi sátáninak tűnik – némelyik forgatókönyv meg igazán izzadságosnak. Helyenként kitűnő színészek erőlködnek, hogy valóban meggyűlöltessék a velünk a karaktert. De az agressziója általában túlnyomó részben verbális.

Hanem a jófiú…

A hazafi mindig fenekedik a jófiú ellen; többnyire a világ ellen is. A “jófiú” azonban mindig lemészárolja a hazafit. Többnyire igen brutálisan. Kivétel nincs.

Ki és miért fél ennyire a hazafiságtól?

——

Elhisszük-e mindazt a badarságot, amit a hazafiságra ken a tömegkultúra?

A hiszékenységünket az utóbbi időben alaposan próbára teszik. A hiszékenység fontos globalizációs tulajdonságnak tűnik.

Ha nem hisszük; összeesküvés-elmélet; ha hisszük – butaság.

Például…

Elvárják tőlünk, higgyük el, hogy a világ legjobban védett légterében több nagy utasszállítót is el lehet téríteni, aztán ezek a gépek – olyan “pilóták” irányítása alatt, akiket oktatóik még egy kis Cessna vezetésére sem tartottak alkalmasnak – képesek eltalálni a WTC ikertornyait, hovatovább romba is dönteni azokat…

A két torony ötemeletnyi mélységben kemény sziklába volt rögzítve. Szilárdságát 47-47 kemény acéltartóból készült mag biztosította.  100 mm vastagságú különleges nemesacélból. Ezek 900×360 mm-es acélidomok voltak. 100 cm-enként követték egymást. Emeletenként vízszintes acéllapokkal voltak összehegesztve…

Mit tesz Isten…

Egy-egy utasszállító romba döntötte őket.

Földig.

Ja…

Az egészet egy afgán barlangból szervezték.

—

Tanúi vagyunk a liberalizmus szájzárassá degradálódásának, ahogy az egykori “szabadelvű” gondolatrendszer kisstílű szó-inkvizícióvá jelentéktelenedik, mind üresebbé és ezzel együtt mind dogmatikusabbá válik. Közönséges és egyre sekélyesebb ideológia. Nem is lehet más, hiszen szabadversenyes kapitalizmus már régóta nem létezik.

Ellenhatásként a sokáig szőnyeg alá söpört magyar nacionalizmusnak is egészen groteszk változatai támadnak.

A kettő szemben áll egymással, de – egyiknek sem hihetünk.

—-

A liberalizmus időnként “ezerrel” próbál meggyőzni bennünket arról, hogy valami – nem létezik. Igazából már a mondanivalójának bő kétharmada negatív. Némelyik dogmát már annak idején Bibó István is felfedezte, azóta még csak tovább csontosodtak.

Leginkább arról, hogy “nincs szervezett pénz-diktatúra”. Annyiszor szajkózza, hogy mind gyanúsabb.

Van-e a világban a pénz feletti uralomra épülő szervezett magán háttérhatalom?

—-

Egyes amerikai regények már régóta készítenek elő erre bennünket. A rosszfiúk – többnyire gonosz kínaiak vagy oroszok – ellen harcoló szuper főhős egy rakás bölcs előtt találja magát, akik az Egyesült Államok valamelyik félreeső helyén, de gyönyörű környezetben gyűlnek össze, hogy felelősségteljesen kormányozzák a világot, és eligazítsák a gonoszok okozta problémákat. A regényben (néha filmben) persze ez vitathatatlanul pozitív, de hát…

—-

Úgy gondolom, hogy a legszélsőségesebb konteók (összeesküvés-elméletek) nyilvánvalóan túllőnek a célon. Nem hinném, hogy a pénz-háttérhatalom valami évszázados szervezet volna, amely konokul tör előre haszontalan céljai felé. De azt se hiszem, hogy semmiféle formában nem létezik, mert a világra tekintve az meg abszurdum.

Hatásának annyi jelét mutatja, hogy a létezése felettébb valószínű.

—-

És?

Ha létezik?

Talán küzdenünk kellene ellene?

Nem hinném. Azt gondolom, hogy meg kell védelmeznünk. Leginkább önmagától.

Mert a háttérhatalom erősen hajlamos rá, hogy az emberiség védelme ürügyén saját magával együtt az emberi civilizációt is lerombolja.

—–

A háttérhatalomnak sem tisztességes koncepciója, sem értelmes célja nincs. Önmagáért van. Tulajdon eszköze – a pénz – lesz rabtartójává. Hivatkozási alapjai

• Az ökológiai világkatasztrófa megakadályozása
• A béke védelme
• A terrorizmus elleni világméretű háború
• Az emberiség védelme a világűrből érkező veszélyekkel szemben

Szánalmas ürügyek.

—–

Közben látjuk a globalizáció hibáit, halljuk a mind hibbantabb propagandát, az agymosást. Látjuk-halljuk, mi történik itt is, ott is…

—

Szóval: hazafiak vagyunk, vagy demokraták? Élezik a kérdést jobbról is, balról is. Nemrég egy a bajuszával ide is, oda is szurkáló honfitársunk egyenesen “törzsi nacionalizmusnak” minősítette a hazafiságot. Nagyon szánalmas ám az olyan ember, akinek a zsebéig terjed a szellemisége.

—

Ez nem választás: demokraták vagyunk és hazafiak. De nem úgy, ahogy balról. És nem úgy, ahogy jobbról.

—

A demokráciát eredeti értelmében tekintjük. Nem díszletdemokráciára vágyunk, a négyévenkénti “szabad” zsákbamacska-választás csak demokrácia-paródia.

A demokráciát alulról létrejövő önszerveződésnek tekintjük, ahol a közösség megbízásából dolgozó vezetők a közösségnek valódi felelősséggel tartoznak, és a felelősségnek ez a rendszere ténylegesen működik is.

A közösség alapja az erkölcs és a jog. Egy valóban demokratikus világban az emberi jogok komoly kiegészítésre szorulnak. Legalább az alább felsoroltak aktuálisak (lennének):

• Otthonhoz való jog
• Emberhez méltó megélhetéshez való jog
• Munkahelyhez való jog
• Lakhelyhez való jog
• Az otthon békéjéhez való jog

Ezek egyéni jogok, ezekhez pedig néhány (kis és nagyobb kollektívát érintő) közösségi jognak is járulnia kellene. Például:

• Békés helyi, regionális, nemzeti kulturális tradíciók ápolásához való jog
• Helyi és regionális önrendelkezési jog gazdasági, kulturális és bevándorlási tekintetben (legalább)
• Politika és gazdaság helyi és regionális kontrollját végző intézmények fenntartásának joga

Legalább ennyi – ami hiányzik. Persze, ha ezek megvalósulnának, aligha beszélhetnénk háttérhatalomról. Utóbbit a felsoroltak makacs akadályozása leplezi le a leginkább.

—–

Hazafiak vagyunk, de a hazafiság jelentését újra kell definiálnunk. Jogom van a hazámhoz, hagyományaimhoz, kultúrámhoz, vallásomhoz, történelmemhez. Az én hazám, lakóhelyem másnak is lehet hazája,  aki hosszú ideje ott él és dolgozik, neki is lakóhelye lehet, és neki is joga van a maga hazájához, hagyományaihoz, kultúrájához, vallásához, történelméhez. Nincs jogom kétségbe vonni az ő hazafiságát, és neki sincs joga kétségbe vonni az enyémet. Nem sérthetjük meg egymás hagyományait.

Huszonöt éve dolgozom egy olyan városban, ahol három különböző nemzetnek vannak évszázados hagyományai és azokhoz kapcsolódó intézményei.

—-

De jogom van valami máshoz is.

Jogom van eldönteni, hogy költözhetnek-e oda merőben más, tradíciókkal eddig e helyen nem rendelkező csoportok, akik megváltoztatják a lakhelyem életét. Akarom-e. Engedem-e.

A politikusok a közelmúlt Európájában sok efféle döntést hoztak, és rettenetes feszültségek jöttek létre. A kisembert nem kérdezték, pedig neki kell együtt élnie a más kultúrát képviselő, esetleg agresszív csoportokkal, nem a szökőévente félórára odalátogató, hangzatos beszédet tartó liberális gurunak.

Vajon hány helyen lappang a regionális polgárháború veszélye?

Egyik hazai liberálisunknak tulajdon tábora akarta leharapni a fejét, amikor – kissé félve – kifejtette azt a véleményét, hogy a multikultúra jelenlegi erőltetett formájában – svindli.

——

Tovább a tabu témákkal. Akad még bőven…

—-

Szinte kérlelhetetlenül terelődik a kvázi-polgárháború irányába a nyilvánvalóan mesterségesen szított cigány-nem cigány ellentét.

Próbáljuk kikerülni mindkét oldal hazugságait. Mert egyik félnek sincs igaza.

—–

A nagy port felvert romagyilkosságok valószínűleg még annál is sokkal gusztustalanabbak, mint amit tudni lehet róluk. Persze, magányos politikai szélsőségesek…

—–

Egyfelől…

Ha emberek sokasága kerül olyan helyzetbe, hogy három-négy generáció is lényegében segélyből kényszerül élni, az olyan kulturális és erkölcsi következményekkel jár, amelyek egyáltalán nem “fajspecifikusak”; előfordult már ilyen a világ számos pontján.

Lehet fikázni a segélyt, de van munkahely?

Amikor országszerte multiknak elkótyavetyélték, “elprivatizálták” a tömérdek kisüzemünket, és az “új tulajdonos” – aki sokszor a nevetséges vételárat se fizette ki – rögvest bezárta őket, a hazai politika cinikusan hallgatott. Az ürügy természetesen a szokásos volt: gazdaságtalanság.

Mindegyik kisüzemhez bedolgozók, kisvállalkozók, szállítók, őstermelők és egyéb dolgozók egész serege kötődött, akik szintén elveszítették a megélhetésüket.

Nyilván sokkal gazdaságosabb egész környékeket boldogulási lehetőség nélkül hagyni.

Hol voltak a törvényalkotók? Miért hagyták ezt?

Hány tisztességgel boldogulni akaró cigány és nem cigány család veszítette el a tisztességes munka lehetőségét? Ki tett valamit azóta az érdekükben?

Törvényalkotók, hol voltatok? A sebészt, ha fele ekkora műhibát vét, megfosztják a diplomájától, és börtönbe ültetik.

—

Lehet ám vonulgatni, meg hangoskodni, ezek csak ostoba és üres gesztusok, senkin sem segítenek.

Még az sem, ha táblát tesztek a nyakatokba. Főleg, ha olyan teszi, akinek a hivatali ideje alatt némely dolgok történtek tizenharmadik havi fizetéssel, GYES-sel, GYED-del. Az hány cigány családnak ártott?

—–

Másfelől…

A cigányság integrációja olyan probléma, amit kurzusok egész sora söpört a szőnyeg alá. A hatvanas években a külföldi turisták előszeretettel fotózták a nyomorúságosan kéregető romákat. A hazai lapokban meg a négerek sanyarú sorsáról estek szívhez szóló szavak.

Mi megoldjuk a négerkérdést, az amerikaiak megoldják a cigánykérdést – jelezte a pesti vicc a szemben álló “világrendszerek” kölcsönös impotenciáját.

—–

A Kádár-korszakban számos diszkrimináció sújtotta a cigányságot, legalábbis annak békésen boldogulni kívánó részét. Volt látványos – mint a cigány-mosdatások – és kevésbé látványos is. De ugyanakkor született a “cigánybűnözés” kifejezés. Ezt nem a politikai jobboldal találta ki, hivatalos terminológia volt, olyan bűncselekményeket jelölt, amelyeket a rendőrség szerint zömmel romák követtek el.

A cigány maffia (mert van ilyen, bárki bármit tagad) akkoriban alakult. A hatóságok tudtak róla, de nemigen zaklatták. Rontotta a statisztikát. Számos helyen egy-egy maffiavezér egész környékeket tartott rettegésben – zömmel más romákat. A rendőrök nemigen mertek fellépni ellenük, ha mégis, a bíróságok feltűnően enyhe ítéleteket hoztak. A piti romát, ha elkövetett valamit, kíméletlenül megbüntették, a nagyhalakat kímélték. Nem lepne meg, ha ez ma is így volna.

Moldova György a nyolcvanas évek elején írta Bűn az élet című bestsellerét, annak igen jelentős része foglalkozott a cigányok bűnözésével. Akkor ez még nem volt apokrif gondolat. Sőt, talán éppen emiatt lett sikeres a könyv.

Akkoriban került a magyar argóba számos cigány szó.

Azt viszont kevesen írták le, hogy a hazai lumpenek és a cigányok közül kikerülő bűnözők egymáshoz integrálódtak, és valóban létrejött egy részben cigányokból álló bűnöző réteg, ami nagyon sok bajt okoz.

Lehet persze tagadni is. Azt is, hogy kétszer kettő négy.

—

Hogy van-e maffia?

Bő tizenöt éve egy pesti maffiafőnök fényes nappal térdeltette le egy vidéki város maffiavezéreit a főutcán. A rendőrségtől alig száz méternyire. Percekig állt a forgalom. A térdeplők egy része roma volt, egy része nem.

Bőven volt szemtanú. A rendőrök még csak arra sem néztek.

Melyik médium tudósított róla?

Nincs maffia?

Persze. Szalmával kell oltani az égő Balatont.

—–

Maffia jellegű bűnözés.

Megélhetési bűnözés.

És még valami.

Ősidők óta megvannak a technikái a törvény sáncai közt való bújócskának. Bizonyos körökben ez gyakorta hagyományozódik. Ki így, ki úgy. Van, aki az adóbevallással “ügyeskedik”, más meg egészen másutt “umbuldál”. Bő harminc éve a vonaton tanácsolta nekem egy idős roma bácsi, amikor megtudta, hogy fiatal házas vagyok:

- Sok gyerek kell, fiatalember, mert a kevés gyerek viszi a pénzt, a sok meg – hozza!

Ez persze sok embert irritál, mint ahogy az adócsalás is. De ki a felelős?

Törvényalkotók, hol vagytok?

Egyes pontokon képesek voltatok a dolgokat úgy túlszabályozni-bürokratizálni, hogy fű se nő, másutt meg akkora rések tátonganak, hogy kamionnal is át lehet hajtani rajta. Hány ostoba törvényt hoztatok?

—-

Tovább.

Rasszizmus.

A kifejezés meghonosításában és elterjesztésében a hülye médiát sok veretéses Döbrögi-díj illeti meg. Ami elég tragikus, mert mostanára a cigányellenesség valóban kezd a rasszizmushoz hasonlítani.

A fogalom nálunk merőben idegen volt, ott létezett, ahonnan importálták (valakik). A brit gyarmati hadseregben, ahol “A bennszülött” nem vihette őrmesternél feljebb, és akkor is megalázták, ha tisztességgel tette a dolgát.

A szabadságszerető Amerikában. Hja, kérem! “Niggereknek tilos a bemenet!”

Magyarországon soha sehol sem létezett olyan felirat, hogy “Cigányoknak tilos a bemenet”.

Cigányok és nem cigányok ugyanahhoz a rasszhoz tartoznak – a kifejezés keshedt elméjű meghonosítójának figyelmét ez bizonyára elkerülte. Vagy az a fura helyzet állt elő, hogy a “rasszista” szót csak egy valódi rasszista hozhatta be.

—–

A nyolcvanas években zugzenekarok üvöltöztek “cigánymentes övezetről”, gyakran bedrogozott káderkölykök játszották bennük a főszerepet. Legalább egy ilyet tudok, aki ma nagyon is álszent “rasszista-ellenes”.

A rasszistaellenes propagandára, meg a külföldön folytatott idióta Magyarország-ellenes kampányokra költött pénzből, hány roma család kaphatott volna tisztességes megélhetést?

—-

Külföldön is verhetik a tamtamot, az álszent cinizmus ott se ritka, de az általuk megtévesztett, menedéket kérő cigányokat rendszeresen haza toloncolják.

Már akad olyan külföldi ország, amelyik itt nálunk folytat bevándorlás-megelőző kampányt…

—–

Antiszemitizmus.

Ezt is szítják, de keményen. Mára már telivér formájában létezik. Ártatlan emberek tízezreire jelenthet halálos veszélyt.

Annál különösebb, hogy milyen gyakran játszadoznak vele. Ebben sem vétlen egyik oldal se. Felelőtlenül aggatják a jelzőt ide is, oda is, politikai eszközzé vált a hangoztatása. Mintha valaki csőre töltött géppisztollyal tekézne.

A gonosz kicsi és nevetséges. Ha teret kap, nagy lesz és veszélyes.

Ha valaki gonosz ostobaságot mond vagy kérdez, egy fél mondatos poénnal kell helyre tenni, és – azonnal. Nevetségessé tenni, de nagyon.

Nem várni másnapig, és ország-világ előtt sárga csillagot tűzni. Felelőtlenül használni egy nagyon súlyos jelképet, ágyúval lőni verébre ostobán, céltalanul. Ami csak arra jó, hogy az illető nagyokos politikus a világ nyilvánossága előtt hirdesse, hogy bezzeg ő – nem antiszemita. Egyébre se volt jó, az ellenfélnek reklámot hozott, keressünk rá, hány interjúja van a neten.

—–

Ezeket mind közösen kell rendbe hoznunk – a magyar kultúra alapján, erre támaszkodva.

Hogy a jelenlegi kanonizált kultúrának nincs köze a minőséghez? Na és?

Magyar kultúra mindig volt. Van ma is. Nem az infrastruktúra és a díjak teszik.

—-

Bő száz éve a nyugathoz kellett igazodnunk, hogy felzárkózzunk egy modern művészethez, mert a mienk fél évszázaddal volt szemlélettel lemaradva – a hazai valóságtól is.

—-

Most más a helyzet. A nyugat előtt járunk – a várható összeomlásban. Nincs hová igazodnunk.

Az allegorikus semmiségek, az összekacsingatás, a ködösítő cinizmus és a műanyag “művészkedés” elveszítette a talaját.

—–

Az igazi hazafiság békés és befogadó. Mindenkit örömmel üdvözöl, aki őszinte lélekkel akar hozzá tartozni. Zsidókat, keresztényeket, cigányokat, ateistákat – magyarokat.

Tiszteletben tartja más hazafiságát.

Aki más kultúrához akar tartozni, szíve joga. De a mienket éppen úgy nincs joga megsérteni, mint nekünk az övét.

—–

Nagyon sok a tisztázni való.

Minden jó szándékú magyarnak erőt, örömet, jó munkát kívánok a Magyar Kultúra Napján.