Vannak napok

Vannak reggelek –

 látom azt az összeszáradt,

 foltos, víztől püffedt lábat,

 melyen véraláfutások

 nyitottak piros virágot;

 álomtól ragadt, megtört szeme

 vigyáz, amíg körbenézek;

 látom vízben a fogsorát,

 morcos arcán a félszet. 

Vannak reggelek –

 amikor csapot zárni elfelejt,

 és majd’ felgyújtja a lakást,

 mert csikket, gyufát, cigit elejt,

 s a hamut földre szórja. 

Vannak reggelek –

 utálom, hogy öreg lett,

 hogy szorong, zár mindent,

 hogy türelmetlen, engem is azzá tett;

 s azt főleg, hogy nem vagyok szent,

 korlátokat szab a léte.

Sokan dicsérnek nemes lelkemért –

 pedig de sokszor futni kéne, menni;

 pedig az áldozat nagyon nehéz;

 pedig mindenkinek így kéne tenni.

Vannak napok –

velőmig érzem, mégis,

mégis rájövök:

nélküle semmi sem lesz,

nem lehet ugyanaz többé.