A cinikus holnapfrász
Közeljövő ablakából
Mindig látható
A holnapfrász, mint vén, kopott
Fekete autó.
—-
A halk, rezignált félelem
Lappangó vámosa,
Ha egyszer elibénk osont,
Nem tűnne el soha.
—-
Hogy mi lesz? Hogy miből telik?
A számla? A hitel…?
Mintha a kecskelábú frász
Naponta vinne el…
—–
Tipródik hát a régi frász
Az ősi lópatán,
S azt kérdi: “Lesz-e munkahely
Majd június után?”
—–
Telnek a lusta frász-napok,
Lomkán és konokon;
És rágódik vén eb világ
Rossz gumicsontokon.
—-
Jöhet már bármi rettenet,
Vérengző, rút jövő;
A fáradt frásznapok nyomán
Rettegni sincs erő.
—
Meghitten néz le ránk a Nap,
A remény-keltető,
S megnyugtatóan mosolyog
Felénk – a temető.
—–
Egydimenziós pénz-bagázs
Csócsál és ragadoz,
Profit-agya nem sejti tán,
Hogy mennyi bajt okoz.
—
A vén holnapfrász arctalan,
Rossz háttérhatalom,
Koromszín volánja mögül
Ki sem rángathatom.
—-
Kamat-bubóból mételyez
Korunk pénz-pestise,
Elmúlik egyszer majd ez is,
S nem lesz írmagja se.
—-
Az élet helytállás csupán,
A Lét: örök moraj;
Kitöri még a frász nyakát
Majd néhány víg kacaj.
Hozzászólások
hubart
2013, január 31 - 11:37
Permalink
Versed szervesen illeszkedik
Versed szervesen illeszkedik be abba a sorozatba, amit az utóbbi időben Tőled olvashattunk. Társadalomkritika a javából. Azon is elgondolkodtam, hogy vajon tényleg ennyire elromlott ez a világ, vagy pedig mi lettünk sokkal érzékenyebbek? Mert ha visszagondol az ember akárcsak a közelmúlt történelmébe, megállapítható, hogy soha sem volt gondtalan, frásznélküli korszak. A háború után jött a nincstelenség, és az újjáépítés kemény időszaka, és amikor már alakult volna valami emberi élethez hasonlítható létforma, akkor jött az államosítás, kollektivizálás, koncepciós perek őrülete, ötvenhat, megtorlás.. A hidegháború mint demoklész kardja függött felettünk, s bár az anyagi helyzet javulásában, a talpraállásban reménykedtünk (hatvanas évek második fele), jött az új gazgdasági mechanizmus, majd rögtön utána a nagy olajválság, és attól kezdve a megkövesedettnek látszó világrend fokozatos eróziója. A nyolcvanas években újból reménykedtünk, de ez is csak illúziónak bizonyult. A nagy átrendeződés nem azt hozta, amit vártunk, és a többség hatalmasat csalódott. Persze, ma is vannak még akik reménykednek, (magamat is közéjük sorolom), de egyre inkább látszik, hogy azt a világot a mi generációnk már nem igen éri meg. Bennünk a holnapfrász, mert már nem is önmagunkért, hanem a gyerekeinkért, unokáinkért aggódunk. Félő, hogy az eggdimenziós pénzbagázs az ő jövőjüket csócsálja fel.
M. Karácsonyi Bea
2013, január 31 - 11:52
Permalink
Ferenc már mindent
Ferenc már mindent elmondott...
sturmy
2013, január 31 - 15:51
Permalink
Ez is egy jó és őszinte
Ez is egy jó és őszinte Peters vers!!
seni
2013, január 31 - 22:27
Permalink
A frász van rajtam, de
A frász van rajtam, de elűzöm.
Nagyszerűen megírt vers.
lnpeters
2013, január 31 - 22:36
Permalink
Nagyon szépen köszönöm! Feri,
Nagyon szépen köszönöm!
Feri, sajnos, ez van. Időnként nagyon elfáradunk tőle, és féltjük a gyermekeinket.
Pete László Miklós (L. N. Peters)
Haász Irén
2013, február 3 - 14:54
Permalink
Sajnos, mindig van mitől
Sajnos, mindig van mitől félni. Sehogy sem úgy alakul a jelen, a jövő, hogy jó legyen. De optimista vagyok, miként Te is, végül...
Nagyon jól kifejezted ezt a félelmet.
A holnapfrász egyébként a "csengőfrászt" juttatta eszembe, amit a mai harmincasok már nem ismernek...
lnpeters
2013, február 3 - 17:57
Permalink
Ha nem lennénk optimisták,
Ha nem lennénk optimisták, talán már nem is élnénk, Irénkém...
Pete László Miklós (L. N. Peters)