A labda
A labda gurult még egy kicsit, majd tétovázva megállt a pocsolyában. A mellette elszáguldó orosz tank sárral fröcskölte pöttyeit. Már lecsendesedtek a harcok, már csak itt-ott lehetett hallani elszórt lövöldözésrõl.
Az utcán romok, a romok között kószáló, lehajtott fejû emberek. Sanyika hetek óta elõször jöhetett fel az óvóhelyrõl. Szemeit szoktatta a napfényhez és kicsit könnyezett is. Piszkos kabátkája csücskét használta zsebkendõnek.
- Ne sírj Sanyika! - hallatszott az ismerõs hang. – Nicsak, ott egy labda - mondta Szabó néni, a mindentudó házmester. Sanyika boldog mosollyal kapta fel a sártól csepegõ labdát. Ennél nagyobb kincset nem is találhatott volna. Megtörülgette és hangosan számolta a pöttyöket. Egy, kettõ, három...
Szabó néni mosollyal az arcán figyelte. Alig várta, hogy kijavíthassa. Hiába várt, Sanyika okos, ügyes kisfiú volt, már húszig is el tudott számolni, igaz, ehhez a mûvelethez még le kellett vennie a cipõjét
Szüleit még korábban elvitték az oroszok, így ez a talált labda igazán nagy ajándék volt a számára. Ezzel aludt, ezzel kelt. Nem pattogtatta, nem rúgott bele, csak magához szorította és simogatta. Néha beszélt is hozzá.
- Ugye anyut és aput is majd megtalálom egyszer? - szegezte a kérdést a labdának, de az csak zárt burokként õrizte magában a titkot. Nem válaszolt. Egy idõ után Sanyika érdeklõdése is alábbhagyott és már nem a labda volt a legfontosabb dolog az életében. Azért vigyázott rá, ha már egy hónapig nem játszott vele, lelkiismeret furdalást érzett. Ilyenkor újra elõvette és megszámolta a pöttyöket, mind meg van-e, majd óvatosan visszatette a szekrénybe.
Telt-múlt az idõ, Sanyikából Sándor lett és Szabó néni lányából Sándorné. Csak a labda marad a régi. A szekrény is változott, elõkelõ háromajtósra. Éva - Sándor felesége - egy takarítás alkalmával megkérdezte: - Miért nem dobjuk már ki ezt a kopott, megfakult labdát? Nem vagy már gyermek, nem kell ez neked.
Sándor hirtelen felkapta fejét, szemei elõtt száguldó orosz tankok, a pocsolya, majd anyja utolsó mosolya jelent meg.
- Nem lehet Éva - mondta határozottan -, és hogy valami férfias elfogadható magyarázatot is mondjon, elmesélte a labda történetét.
- Tudod Éva, ebbe a labdába a Szabadság utolsó szabad lehelete van bezárva, ezt a labdát még 56-ban fújták fel. Ez jelkép, ezt nem lehet kidobni.
Sándor meg volt elégedve saját magával. Ez igazan férfias magyarázat volt. Éva nem egészen így gondolta, és egyre gyakrabban volt útjában a labda. Sándor csökönyös volt. Éva is. Egy veszekedés után, amikor Sándor mérgesen elvonult otthonról, Éva elõvette az addigra már gyûlölt labdát.
- Na megállj csak – gondolta. - Szabadság utolsó lehelete? Majd adok én neked! - és a konyhából egy kést hozott be. Ölbe vette, majd szigorú tekintettel beleszúrt. A labdából sziszegve kiáramló, áporodott gumiszag megcsapta meg az orrát.
- Ez büdös - mondta morogva, majd sátáni megelégedéssel tette vissza a labdát a szekrénybe.
Hozzászólások
George Tumpeck
2011, november 10 - 01:04
Permalink
Koszonom , hogy olvastad es
Koszonom , hogy olvastad es lereagaltad
G. Tumpeck
Vassné Szabó Ágota (nem ellenőrzött)
2011, november 10 - 06:54
Permalink
Ez egy jó írás. Minden adott
Ez egy jó írás. Minden adott benne, hogy lekösse az olvasót.
George Tumpeck
2011, november 10 - 10:06
Permalink
Koszonom szepen
Koszonom szepen
G. Tumpeck
Toma
2011, november 10 - 07:14
Permalink
Szerintem jó történelmi kép.
Szerintem jó történelmi kép. Érdekesség hogy nagyanyám házmester volt Pesten Es tényleg sokat tett a házért (pl. A világháborúban a bombatolcserben fekvő döglött lovat feltrancsirozta a háznak ennivalokent). Azt nem írod hogy befogadta a fiút, csak kitalálni lehet, de mivel nem írod, olyan mint ha pont akkor történt volna meg ez is, mikor kijöttek az ovohelyrol... Talan picivel több jellemzés kellene a szereplőkről, olvasnék meg róluk. A korról is, a házakról, az utcáról, kell egy kicsit mozisztatni az olvasót... Hadd legyen neki tortenelmi utazas.
Cask igy tovabb!
George Tumpeck
2011, november 10 - 12:01
Permalink
Koszonom szepen Toma , lehet
Koszonom szepen Toma , lehet hogy kibovitem egy picit .
G. Tumpeck
hundugo
2011, november 10 - 07:40
Permalink
Akiknek "sikerült"megélni
Akiknek "sikerült"megélni 56-ot,azoknak sokkal többet mond az írásod a leírt szavaknál,hisz ezernyi emlék köt bennünket hozzá,így csak annyit fűzhetek hozzá......köszönöm!!!!
George Tumpeck
2011, november 10 - 12:06
Permalink
56-ban mint 3-eves kisfiu,
56-ban mint 3-eves kisfiu, nagypapa moge bujva neztem a tankokat a Baros utca -Korut sarkon . Vannak emlekeim , persze egy kisgyermek szintjen . Koszonom , hogy olvastal .
G. Tumpeck
Justice
2011, november 10 - 13:13
Permalink
Bekapcsolódva a történetbe,
Cseri János
George Tumpeck
2011, november 10 - 13:50
Permalink
Tudom , kicsit igenybe veszem
Tudom , kicsit igenybe veszem az olvaso kepzeletet, nyitott kapukat hagyva a fantazianak , Nezzetek ezt el nekem ..D
Koszonom szepen , hogy ertekelted .
G. Tumpeck
Weinberger
2011, november 10 - 16:18
Permalink
Tetszik a labda, mint főhős:
Tetszik a labda, mint főhős: a kor levegőjét a legtökéletesebb térbeli alakzat, egy gömb őrzi. Biztosan többet kellene tudni a két ember felnőttkori kapcsolatáról, hogy megalapozottnak érezhessük a feleség labdaölő tettét. Egy helyet kissé pontosítanék: "... itt-ott lehetett hallani elszórt lövöldözésről." Ez így megfogalmazva nekem azt jelenti, hogy emberek beszélnek a lövöldözésről. Talán "... elszórt lövések hangját" pontosabb volna.
George Tumpeck
2011, november 10 - 18:09
Permalink
Koszi szepen
Koszi szepen
G. Tumpeck