Behunyt szemmel
Beküldte Sztancsik Éva - 2016, május 4 - 19:01
Lecsukom a szemem, anélkül is látok...
látom a hangokat, mit szalagjuk átfog -
nézek erdőt, ahol nagyra nő a szépség,
emberek is jönnek, hogy magukat tépjék.
Gyomtalan fű közé rejtik el a szívük,
(hol a tündöklő Nap álmában, ha kisüt) -
ne találhasson rá élő, sem holt fia,
nehogy lecsurogjon mázról a patina.
Utána nyugodtan, mint dolguk végezték,
elhiszik kevélyen: bennük a képesség -
mivel boldogulnak, érvényre juthatnak,
mert ki fejben erős, ő lehet dúsgazdag.
Indulnak vissza az ösvényen, sorjában;
megbotlik a szélső, nézik talán százan -
egy kéz sem nyúl felé, ami őt elkapja,
fejtől vérző sebbel fetreng a latyakba`.
Lecsukom a szemem, anélkül is látok...
látom a hangokat, mit szalagjuk átfog -
nézek csapatot, ki szíve nélkül halad,
és hosszú még az út, amin új szív fakad.
(2013. október / 2016. május)
Hozzászólások
Bieber Mária
2016, május 5 - 15:26
Permalink
Kedves Éva! Szeretettel kissé
Kedves Éva! Szeretettel kissé elidőztem nálad. Olvastam, gondolkodtam, olvastam. Izgalmas látomás jelent meg lehunyt pilláid mögött. Különösen a záró sorok nagyon ütősek, szerintem. Szép a keretes szerkezet is így, hogy a záró versszak variánsa a nyitónak. A 2. sorral azonban nem tudok mit kezdeni. A tartalom inkább látványos, erdő, táj, emberek, elesés, segítség elmulasztása... Hangokra utaló sorokat ezen kívül nem találtam, ezért inkább zavar a 2. sor, és a végén sem szükséges ennek ismétlése. De összességében tetszik versed, és hatással volt rám.
Bieber Mária
(Hespera)
Sztancsik Éva
2016, május 5 - 21:50
Permalink
Kedves Mária! Nagyon szépen
Kedves Mária!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen hosszan elidőztél nálam. Örülök, hogy van véleményed, melynek hangot is adsz. Próbálom "magyarázni" a magyarázhatatlant. :) Az, hogy "látom" a hangokat... arra utal/na: olyasmiket érzékelek és fogok érzékelni versemben, ami nem teljesen (sőt!) kézzelfogható. Kiindulok a torokból és haladok lefelé a szív felé. Szinte belémnézek avagy másokba, ha úgy tetszik. Lehet, hogy furán/rendellenesen "veszi ki" magát, de ez lett volna az alapötlet. A többi jött... szinte magától. Bár azóta többször módosítottam, mindig találok ebben is problémát. Viszont a 2. sort (én) nem bántanám. Örülök, hogy beszélhettünk. Szeretettel. Éva
Bieber Mária
2016, május 10 - 15:28
Permalink
Kedves Éva! Én azt a
Kedves Éva! Én azt a fokozatos lefelé haladó irányt nem annyira érzékelem következetesen, de a lényegen ez nem változtat: nagyon-nagyon tetszik a tartalom, és a lezárás igazán találó:
"nézek csapatot, ki szíve nélkül halad,
és hosszú még az út, amin új szív fakad."
Gratulálok.
Bieber Mária
(Hespera)
Sztancsik Éva
2016, május 11 - 18:53
Permalink
Valóban - ha jól belegondolok
Valóban - ha jól belegondolok - ezt csak én látom/láthatom így, mert már annyiszor "átéltem" (igazítottam, újra feldolgoztam) a sorokat, mondandót, hogy teljesen belém-épült. :) Azért nagyon köszönöm, hogy visszajöttél. :) Mindig szeretettel látlak és máskor is fejtsd ki véleményed, nyugodtan.
Nagygyörgy Erzsébet
2016, május 7 - 12:48
Permalink
Kedves Évi! A végére
Kedves Évi!
A végére kibomlott a vers mondandója, nem olyan rossz ez, nekem tetszett.
Erzsike
Sztancsik Éva
2016, május 7 - 21:27
Permalink
Nos, ennek örülök, Erzsike.
Nos, ennek örülök, Erzsike. Szerintem sem "olyan rossz". :) S egyre több hasonló mentalitású emberrel találkozom. Mindinkább kiveszik a törődés/gondoskodás, segítségnyújtás (nem csak a gyakorlati, a lelki még inkább). Sok az önző ember, a karjuk nem ér tovább önmaguknál. Szomorú ez. :( Szeretettel köszönöm az itt-létet, véleményt. Éva