Belvárosi téli tárlat

 
Belepi a hó a tavalyi mocskot,
hull a kutyaszaros, csúszós betonra, s 
talpamhoz ragadva, némi szétfoszlott,
filterig szítt csikkel kerül szinkronba'.
 
Egyhangú a környék, unalmas a táj,
naponta ugyanaz a szürke festmény -
én vele lélegzem (szökött papagáj),
sokszínű tollaim bárgyún keresvén.
 
A parkban reszkető percekkel villog
a fényes kijelző... mindig ránézek -
s balra fordulva, mint szélütött billog
(erre örökké fúj) ... vászonra égek.
 
Levakarhatatlan lettem a képről,
táj-jellegzetesség, élet-kereszttel -
bár, elég egyszerű; nem aranyfénytől
sugárzik alakom; matt minden reggel.
 
Belefakultam a sápadt háttérbe,
a sarkon vár rám egy sárga villamos -
milyen érdekes! ha festőm cserélne,
lehetnék sárga én, míg az... színbajos.
 
(2016. január)
 

Hozzászólások

Haász Irén képe

Nagyon figyelemre méltó vers!

Egyedül a bárgyú...  nem hiszem, hogy ezt a jelzőt kerested. Beleillik, de talán mást akartál kifejezni, ha nem tévedek.

Sztancsik Éva képe

Kedves Irén!

Hálásan köszönöm jelenléted, figyelmes olvasásod. Lehet, hogy furcsának tűnik számodra, de én éppen ezt a jelzőt "kerestem". Valahogy... mostanában ilyesmi jellemző rám. (Ismerem a jelentését. :) ) S amint látom... sok emberre szintúgy. Jaj, félre ne értsd... az utcán és jártomban-keltemben-re gondoltam. :) Éva

Bieber Mária képe

Kedves Éva! Nagyon jó pillanatfelvétel, teljesen jól eltalált szókapcsolatokkal, jelzőkkel írtad le. Az utolsó előtti versszak tetszik a legjobban.

 

 

Bieber Mária

(Hespera)

Sztancsik Éva képe

Mária kedves!

Örülök, ha szinkronban találtad a mondanivalót a kifejezésmóddal, formával. Köszönöm szépen, hogy meglátogattál. Éva