Emlékek hava

Hallgatom szavát, mit mesél a tél…
Akácok csupasz ágai alatt
itt ólálkodik a csintalan szél,
s arcomba fújja a hideg havat.

Régi emlékek - megkopott festék.
Ó, az önfeledt, boldog hócsaták!
Jézuska-váró, meghitt szép esték,
csillogó díszes karácsonyfaág!

S bár mi nem voltunk soha gazdagok,
szépen terítve állt a nagyasztal;
templomba hívtak égi angyalok,
megtértünk onnan boldog malaszttal.

Arcunk piroslott, szívünk kitárva,
mint az örökölt nehéz Biblia,
de nem tudtam még, miért volt várva
a mi Megváltónk, Istennek fia.

Jó anyám tálalt, gőzölt az étel,
s a fogságáról mesélt az apám;
fel sem merült tán soha a kétely:
átélte ő ezt, tényleg? Igazán?

Békességgel volt tele a házunk,
két szoba, konyha, utcán volt a csap;
boldogabb család nem volt minálunk,
én se leszek már soha boldogabb.

Hallgatom szavát, mit mesél a tél…
Akácok csupasz ágai alatt
itt ólálkodik a csintalan szél,
s arcomba fújja a hideg havat.

2009. dec. 9.

Ezzel a régebbi versemmel kívánok áldott Ünnepet Mindnyájatoknak, kedves Barátaim!
Tudom, a ritmusa elég esetleges, talán majd egyszer átírom.