Irodalomtörténeti szösszenetek - 28.

Nagyon megnőtt a bizalmam Lengyel József írásaival szemben, amikor annak idején először olvastam tőle a következőt:

Az egyetlen ok feltételezése mindig tévedéshez vezet!”

Úgy gondolom, hogy ez a XX. századi magyar írók által leírt mondatok egyik legtisztességesebbike.

A szöveg egyébként a következőképpen folytatódik:

„Legyen az faj, gének, a termelőviszonyok, a szex, a tudatalatti, a szükségszerűség, a logika, az intuíció, a földrajzi viszonyok, az evolúció, felsőbb lény akarata, a voluntarizmus vagy az ellenkezője – mindig súlyos tévedésekhez vezet, és kiagyalt hamis következtetésekhez.”

(Kiemelés tőlem)

A szememben valahol itt kezdődik az igazi író…

Olyan korszakot élünk, amikor keményen szkeptikusnak kell lennünk mindazzal szemben, amit a kor propagandája igazságként felkínál, és elfogulatlannak mindazzal, amit elutasít. Korunk a hivatalos verziókban való bizalom összeomlásának időszaka. Legyen az politika, gazdaság, tudomány vagy művészet – a józan paraszti ész megtanult kételkedni a sablonokban, a hamis összefüggésekben, a túlságosan egyszerű és túlságosan logikus gondolatmenetekben. Mert valahol mindegyikben ott rejlik a hazugság.

Mert manapság már csak az alsóbb, a populáris szinteken lehet igazságot és őszinteséget találni, a politika és a gazdaság, meg a globál-szélhámosság dimenzióiban semmi sem az, aminek látszik.

Mondjak aktuális példát? Mi nem az?

Tudja valaki, voltaképpen mi is történt 2001. szeptember 11-én?

Annak idején olyan egyszerűnek és logikusnak tűnt…

Egy agresszív mohamedán szervezet tömegmészárlást rendezett a modern világgazdaság egyik legfontosabb városában. A civilizált világ védelmének érdekében háborút kellett indítani. A terror ellen.

Oszama bin Láden…

A művelt világ első számú közellensége….

Már az gyanús volt, hogy a Föld legerősebb és legkönyörtelenebb erőszakszervezetei a jelek szerint tíz éven keresztül bottal ütötték a nyomát. Aztán egyszer csak hirtelen…

Nem elkapták?

A csudába! Nem meghalt? Pedig olyan érdekes lett volna, ha bíróság elé állítják

Aztán kiderült: bin Láden a CIA ügynöke volt…

Akkor most mi van?

Ki indított támadást?

Ki ellen?

Ki terrorizál? Kit?

Főleg: ki kit akar átverni?

Gyanítom: az ördög Lengyel József idején sem volt feketébb, mint ma.

Vannak ám más régiói is a hazugságnak. A hivatalos, kanonizált irodalom és költészet se kutya.

Kinek jó ködösíteni, mesterkélt, nem is létező problémákat kiagyalni, üres díszlet-poétikákat záptojásból kikotlani, látszat-dimenziókban povedálni műanyag nyelven.

Cui prodest?

Az egyetlen ok és az előre gyártott magyarázat mindig gyanús.

 

Hozzászólások

M. Karácsonyi Bea képe

Bizony, gyanús...Tetszett ez  rész is.

Megint gazdagabb lettem

Köszönöm.

lnpeters képe

Köszönöm, hogy olvastátok!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

lnpeters képe

Joe, félreértettél. Az örök igazságokban én is hiszek, korábban írtam is erről. A propaganda hazugságait nem hiszem el.

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Mysty Kata képe

   A becsület lenne" az igazi befektetés!"

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"