Irodalomtörténeti szösszenetek - 17.

Az írói hiúság szokatlan dolgokra képes. Művel csodát is, egyebet is.

Az alábbi történetet több emlékirat is tartalmazza.

——

Valamikor a harmincas évek legelején egy nagyobb Nyugat-rendezvény után a társaság egy része együtt maradt, és sétára indult az éjszakai Budapesten. Egy frissen közéjük csöppent író felajánlotta, elviszi a nyugatosokat egy olyan lokálba, amit egyikük sem ismer.

A végén el is jutottak valahol a Dohány utca környékén a Denevér nevű becsületsüllyesztőbe, amit valóban nem ismertek – alulmúlt mindent, amit életükben láttak.

Mit tegyenek, ha már ott vannak? Nem akartak szégyenszemre elkullogni a sivár helyről. Valakinek eszébe jutott, hogy Kosztolányi remek karcolatokat ír a fővárosi élet sötét oldalairól. Mi lenne, ha meginterjúvolná az ott unatkozó éjszakai hölgyikék egyikét?

A költő húzódozott. Meglepetésre azonban a felesége, a gyakorlatias Ilona asszony úgy vélte, esetleg valóban sikeres írás születhetne egy ilyen kísérletből. Mivel a férje nem állt kötélnek, maga kezdett beszélgetni a lánnyal.

Maga mellé ültette, és kérdezgetni kezdte. A társaság unatkozva figyelt, közben csendben tereferéltek. Kosztolányi határozatlanul üldögélt az asztal túloldalán.

A negyedik vagy ötödik kérdés így szólt:

- Olvasni szoktál-e?

Meglepetésre a lány azonnal rávágta:

- Igen! Sokat!

Csend lett, mindenki a párbeszédre figyelt.

- Adyt ismered?

- Sose hallottam róla.

- Babitstól olvastál valamit?

- Nem tudom, ki az.

A társaság ismét unatkozni kezdett.

Ekkor azonban valaki szóba hozta a jelen lévő költőt:

- Kosztolányi Dezsőt ismered-e?

- Igen, őt nagyon szeretem! – hangzott a lelkes felelet.

Áhítatos csend támadt. Kosztolányi Dezső átszellemült mosollyal emelkedett fel a helyéről.

Van talán az életnek olyan terrénuma, ahol őt kedvelik, Adyról meg soha nem is hallottak…

Ilona asszonyon kívül mindenki elhitte…

- Mit olvastál tőle?

- Egy nagyon jó könyvet! Idehozhatom?

- Hozd!

A leányzó már ugrott is, és pillanatok alatt visszatért az ominózus kötettel. Amikor Kosztolányi meglátta, fanyar mosollyal ült vissza a helyére. Dehogy is ő a szerző. Még csak nem is hasonlít a neve…

Szakadozott borítójú, salátává olvasott könyv volt.

A címe pedig:

A nemi élet fiziológiája.

Hozzászólások

M. Karácsonyi Bea képe

Tetszett ez a rész is..)

Mysty Kata képe

  Mi más is lehetne a könyv , mint Örömök könyve...

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

:))