Irodalomtörténeti szösszenetek - 24.

Elég szomorú jelenség, amiről most írok…

Nyugat-Európában talán a kiváló francia esszéíró, kritikus és szerkesztő, Jean Paulhan volt az első, aki beszámolt róla, még valamikor a hatvanas években.

Nálunk annak idején azt mondták, hogy a magyar irodalomban az ilyesmi nem lehetséges.

Miről van szó?

Irodalom és közönség szétszakadása.

Kölcsönös bizalmatlanság, távolodás, a közönség felbomlása, az irodalom eljelentéktelenedése.

Öngerjesztő folyamat, igazi circulus vitiosus. A kölcsönös meghasonlottság miatt az író egyre elvontabb, arisztokratikusabb – vagy csak egyre önkényesebb – jelrendszert használ, aminek az a következménye, hogy még kevesebben olvassák.

Jean Paulhan valami olyasmit mondott: az írót tulajdon gyanakvása kergeti egyre lehetetlenebb circulus vitiosusba.

Talán túlságosan megértő álláspont, de valahol benne van a lényeg.

A francia író beszámol róla, hogy akkor nagynak minősített kortárs francia költők művei az akkor jelentéktelen ezerötszázas példányszámban sem fogynak el, a Sorbonne hallgatóinak fogalmuk sincs a kortárs irodalomról és költészetről, a dédelgetett költők és írók állami alamizsnából élnek, pedig a közönség sokat olvas, falja a klasszikusokat – csak a kortárs nem kell a kutyának se.

Nem ismerős?

A magyarázatok persze már akkor is egyoldalúak voltak. A hallatlanul nívós irodalom olyan fékevesztett magasságokban szárnyal, hogy a földhöz ragadt, buta nép nem tudja követni. Éppen ilyen marhaságokat mondtak aztán nekünk is – néhány évtizeddel később.

Mintha színpad és nézőtér kapcsolatának felbomlásáért egyedül a nézőtér volna a felelős…

Ez az ideológia a csúsztatás tipikus példája, hiszen két megállapítást tekint bizonyítatlanul axiómának:

1. A kortárs irodalom nívója magas

2. A közönség színvonala alacsony

Ebből aztán közhelyet fabrikál, ami még tovább mélyíti az ellentétet irodalom és publikum között.

(Hogy ennek az egész kultúrára nézve milyen veszélyei vannak, most nem taglalnám. Készülő nagy tanulmányomban (erre is) kitérek.)

Túlságosan alacsony a közönség a “magas” irodalomhoz?

Másról van itt szó…

A kultúrák belső arányainak, egyensúlyának megbomlásáról…

Itt csupán arra hívnám fel a figyelmet, miféle, ezzel analóg folyamatok zajlanak a világban…

• Globális és lokális egyensúlyának (durva) megbomlása
• Politika és hétköznapi élet között egyre táguló szakadék kialakulása
• Nemzetközi magántőke államok felettivé és törvényen kívülivé válása
• Technológiai fejlődés gyorsulásának és a társadalmi fejlődés beszűkülésének ellentmondása
• Tudomány és egyetemes emberi erkölcs ellentmondásai

Meg számos egyéb.

Minden mindennel összefügg…