Kár-valló

Földi lét porának hitetlen, új kora,

nem vagy sem utóda, sem őse, rokona

senkinek? Senkinek?

Lépteid nyoma, mint alvó folyó medre,

lennél bár haboknak hömpölygő jókedve,

s akkor az égiek

segítenének, hogy vak szemeddel láthasd

az éltető forrást és magaddá válhass,

hogy cseppként légy egész.

De tévelygő elméd a hullámok között

vergődő rabmadár, a szárnya eltörött

és károgja a vészt.

Céltalan dalokkal új utakra menni,

idegen mederben könnyű hősnek lenni,

ha nincs kit féltened.

Lennél termő földed táplálója, magja,

elhalsz, ha arra vársz, helyetted akarja

más a szép életet...