Kék ég alatt

Gyakran visznek álmaim
oda, hol most is kék az ég,
diákjaim emléke hív haza,
hallom a rézcsengő hangját,
érzem, hogy most
csak nekem rázzák.
Felkészülök lélekben
a nagy találkozásra,
és fiatal drukkal lépek
az osztályba. Más a bútorzat,
másak a falak, más emberekre
világít az ablak.
Idebent sorakoznak az emlékek;
felnőtté váltak a gyerekek.
Fejlődtek, nagyok lettek,
szellemileg használnak
a szülőföldnek: általában
hazatérnek.
A hagyományt nem törik meg:
Sarmaság szép kisváros lett,
az emberek szorgalmasak,
erőn felül is dolgoznak,
jövőjükben hittel bíznak.
Csillagok fénye világít,
ég és a napsugár segít,
kék-remény a kék ég alatt,
irányítja az útjukat,
tiszta-fehér az ő lelkük,
akit kellett, elkergettük!
Kék ég védelmezi őket,
közben felcsendül az ének,
végtelen a szőke mező,
áldást ad rá a Teremtő.

 

Hozzászólások

Balla Zsuzsanna képe

A diákok felnőnek. Pár évre visszamenőleg találtam éppen tegnap fotókat rólam és diákjaimról. Akik akkor gyerekek voltak 2008-ban, már leérettségiztek, vagy akik 2009-ben,  úgyszintén. Manapság egyetemisták, vagy fital munkavállalók. Az iskola ahová jártak, azóta is megújult. Az a furcsa, hogy a képeken a tanárok ugyanazok, s múlik felttünk az idő.

Nyolcadikos voltam, amikor a ballagáson Jobbágy Károly versét szavaltam.

"Mert minden évben egy napon felbőgnek a friss motorok, 
próbálkozások, monoton, fárasztó léggyakorlatok után mind repülésbe fog. 
Billeg a beton kikopott kockáin, aztán nekivág: 
egyre kisebb a távozó gép s törpül a lentmaradt világ. "
...

S míg téged világűrbe von korunk süvítve, gondolj majd rám, 
ki akkor is ott, lent leszek még, ott az iskolaudvaron. 
Számon kopott szavak kopognak, s rovom a kört a megszokottat. 
S mert az idő nem szekér, vénhedt, hanem rakéta - felragad, 
ha találkozunk - megtörténhet - billentsd meg majd a szárnyadat..."

Ez a versedről jutott eszembe.

Aysa

Nagyon szépen köszönöm,kedves Zsuzsanna. Különösen azt, hogy ez a vers felidézte benned az egyik szép élmény-emlékedet, ugyanis - ennek alapján - merem feltételezni,hogy ez a vers is beépül emlékeid sorába.

Üdv.János

 

Kui János

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kui János