Kevéske

 
Szitál a fény gubbadt tanyákon,
de még a szél fagyosra kékít,
nagy téli éj után az álom
simítja borzos tollpihéit.
 
A gémeskút halálra váltan 
mereszti ég felé az ujját,
sóhaj remeg csalóka vágyban,
és lelkemen zörögve fúj át.
 
Röppeni kész parányi lázak
hullnak mohón a szív sebére,
kifosztják, tépik, mélyre vájnak,
kevéske emberit remélve.
 

Hozzászólások

hzsike képe

Ó, de gyönyörű, drága Csillám! Dehogy kevéske, hisz bőven adott, versélményt mindenképpen! Ölellek. :)

Csilla képe

Örülök, hogy ezt írod! Köszönöm szépen:)

 

hubart képe

"Röppeni kész parányi lázak
hullnak mohón a szív sebére"

Nagyon kifejező, ilyet se sokan tudnak, drága Csilla... Szeretettel gratulálok gyünyörű versedhez! :)

Csilla képe

Köszönöm szépen a kedves szavakat és a gratulációt :)

 

 

Vaskó Ági képe

Látom, Feri már kiemelte ezt a két sort : 

"Röppeni kész parányi lázak
hullnak mohón a szív sebére,"
Nekem is muszáj volt. 
Csodás!
Szeretettel gratulálok, drága Csilla!

Vaskó Ági

Csilla képe

Köszönöm szépen, Ági, örülök, hogy erre jártál!

 

Haász Irén képe

Csodás, gratulálok!

Csilla képe

Nagyon szépen köszönöm, Irénke! Utólag is boldog névnapot! :)