Megváltásra várva
Angyali trombitaszóra
felnyílt a sok sírgödör,
eljött az ítéletóra,
vétket, vétkest elsöpör.
Bűnbarlangi állapotnak
egy csapásra vége lett,
megváltásra várakoznak
ájtatos gazemberek.
Ügyeskedő és ki henyélt
mind hullatja könnyeit,
csak ki hitt, szeretett, remélt,
az nem lesz megtörve itt.
Rabló kegyelemért ágál,
árulkodik bosszúból,
az Úr fényes trónusánál
kígyózik a hosszú sor.
Hányan éltek itt a mának,
loptak, csaltak oly sokat,
szolgalelkű pojácának
kényszerítve másokat.
Volt, ki hitt a földi mennyben,
de rossz példát mutatott,
vágyban, kéjben, vérben, szennyben
más zsebében kutatott.
Az uzsorás vagyont szerzett
szegény ember kárára,
kölcsönt törleszt az, mit felvett
kis családi házára.
Aszalódva gyilkos kórban,
volt, ki utcára került,
téli éjen, egy bokorban
öröklétre szenderült.
Vásott strici lányok felé
boldog jövőt hirdetett,
dús prédának disznók elé
igazgyönyöt így vetett.
Kihasználva beteg baját,
orvos kincsért operált,
hajléktalan romlott kaját
a kukában guberált.
Volt aztán sok hivatalnok,
ki a pénzre utazott,
s mikor begyűjtötte skalpod,
új ajtóra mutatott.
Vállalkozó dolgoztatott,
s nem fizette ki a bért,
kapzsi sírköves faragott
cifra kriptát vagyonért.
A bíra, ki mások felett
igen könnyen pálcát tört,
békezászlót lebegtetett,
meg lenyúzott emberbőrt.
Minden rendű, rangú ember,
hogy megéljen, vétkezett,
útba taposta a henger,
hogyha jámbor érkezett.
A plébános vizet papolt,
szentelt misebort ivott,
tömjén helyett nőt szimatolt -
a cseléddel ordított.
Nyájas szóval hitegetett,
bűnbocsánatot ígért,
rózsaszínű eget festett
befizetett pénzedért.
Megváltásra vár a gazdag,
mit sem remél a szegény,
úgy véli, hogy minden maszlag,
romantikus lányregény.
Ám az Ige igaz beszéd,
boldog, aki elhiszi.
Ki rosszra használja eszét,
azt az ördög elviszi.
2010. 10. 15.
Hozzászólások
hubart
2012, április 29 - 12:39
Permalink
Versem aktualitását az adja,
Versem aktualitását az adja, hogy a címe teljesen véletlenül egyezik a Zajácz Edina verséével. Sajnos néhány ragrím becsúszott, és a ritmuson is van javítanivaló, egyszer talán átírom az egészet.
hubart
2012, április 29 - 19:04
Permalink
Köszönöm, Joe. A
Köszönöm, Joe. A meglátásoddal tökéletesen egyetértek, én is úgy érzem, hogy túl hosszú. Valahogy elkapott a gépszíj, nem tudtam leállni. Mindenképpen rövidítek rajta, mert a tömörítés, szabatosság a lírai megközelítés egyik alappillére. A címválasztás talán határeset, lehet magyarázni így is, úgy is, de meggyőztél, azon is fogok változtatni. Végül is jó ez, hogy az ilyen dolgokat megbeszéljük. Hej, de sokszor szükségem lenne okos tanácsokra az alkotás folyamatában! Erre is nagyon jó ez a fórum.
Üdvözöllek, Feri
Mysty Kata
2012, április 29 - 19:05
Permalink
Gratulálok , javítgasd,
Gratulálok , javítgasd, de nekem így kerek! Bűnbarlangi állapot ez semmi kétség!Üdv.tel!
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
hubart
2012, május 1 - 07:29
Permalink
Hát, javítgatom, Kata!:)
Hát, javítgatom, Kata!:) Köszönöm kedves szavaidat.:))
M. Karácsonyi Bea
2012, április 30 - 18:22
Permalink
Szeretettel olvastalak.
Szeretettel olvastalak.
hubart
2012, május 1 - 07:30
Permalink
Köszönöm, kedves Sea!:)
Köszönöm, kedves Sea!:)
Kőszeghy Miklós
2012, május 1 - 09:14
Permalink
Összességében jó lehetne ez a
Összességében jó lehetne ez a vers, néhol azonban valóban kissé unalmassá válik.
Szerintem odáig semmi probléma nincs vele, hogy: "szolgalelkű pojácának // kényszerítve másokat." Ezután, vagy már ezzel együtt kezdődik egy felsorolás, amely voltképpen elnyúlhatna a végtelenbe, de nem vezet sehova. Ezzel az a gond, hogy átveszed a mások felett ítélkező szerepét, kívülállóvá válsz, pedig a valóságban nem vagy az! Ez egy buktató, hiszen erkölcsi romlásról és annak következményéről szól a vers, hogyan lehetne ettől a szerző független? Kicsit a szöveg így hitelét veszti. Van itt uzsorás, strici, felelőtlen orvos, hajléktalan, embertelen hivatalnok, képmutató pap. Ki ne értene egyet veled abban, hogy mindaz, amit felsorolsz, rossz? Az olvasó is elvonulhat egy hűvös, védett helyre, ahonnan távolságtartóan nézheti magát az ítéletet, amely ugyebár rá nem vonatkozik, hiszen egyetért veled! Én azt hiszem itt rontottad el. Amint kívül helyezed az olvasót és önmagadat az ítéleten, elmarad a katarzis! Elmarad a döbbenet érzése. Nem merül fel az olvasóban, hogy "vajon én is bajban vagyok, ami az ítéletet illeti?" Pedig láthatóan a vers eleje erről szól.
Vannak kifejezetten gyengécske szövegrészletek, amelyek az eléggé jól kimódolt elejéhez szintén nem méltóak. A legfeltűnőbb ezek közt maga az, amit csattanónak szántál. A komoly témához mérve ez olyan, mintha elbagatelizálnád végül az egészet.
Lehet, nincs igazam, de úgy vélem, volt egy nagyszerű alapötleted, amelybe belebonyolódtál, lett egy erkölcsprédikáció belőle a közepén, végül pedig nem tudtad igazán lezárni a verset, mert annak nem volt meg előre a terve, ötlete. Úgy gondolom egy egyszerű kérdés helyre tudná rázni a mondanivalót: mit akartál elmondani ezzel a verssel? Ne nekem válaszold meg, hanem önmagadnak. :)
Meg kell szerkeszteni a verset, elejétől a végéig!
Úgy nem érdemes belevágni a megírásába, (már ha közönségnek szánjuk) ha nem tudjuk, hová fogunk kilyukadni. Az ilyen verseknek is megvan persze a maguk szerepe, értéke. Kísérletezésnek, nyersanyagnak nagyszerű.
Viszont ezzel kapcsolatban felmerült bennem: lehet, hogy jó volna az oldalon belűl létrehoznunk egy "műhelyt", amely erről szól. Ahol meg lehetne osztani egymással az elképzeléseinket arról, hogyan építsünk versstruktúrát, hogyan építsük fel a mondanivalót? Ahol nem kész versek sorakoznának, hanem "nyersanyagok". Ahol egymás tapasztalait, meglátásait, ötleteit lehetne megvitatni. Más szóval: ahol tanulhatnánk egymástól. Nekem volna mit!
hubart
2012, május 1 - 12:04
Permalink
Kedves
Kedves Miklós!
Hozzászólásodnak nagyon örülök. Gondolataid bennem is itt motoszkáltak, éreztem végig, hogy ez egy beéretlen vers. Éppen ez volt az egyik ok, amiért feltettem, hogy mondjon róla más is véleményt, hiszen az alkotó néha egy kicsit elfogult a saját munkájával szemben, és nincs is olyan rálátása, mint egy kívülállónak. Tanácsaidat, mint ahogy a másokét is, megszívlelem, és nagyon köszönöm. Én ezt az irodalmi oldalt blogostul, Parnasszusostul eleve műhelynek tekintem, hiszen egymás munkáiról nyílt, őszinte véleményt írunk, néha vitatkozunk is, egymást segítve, és mindenképpen a fejlődést szolgálva. Nálam egy vers soha sincsen kész, még akkor sem, ha a hatos színre került, vagy pedig már nyomtatásban is megjelent. Ha utólag bármely részletéhez jobb ötletet találok, én bizony belejavítok. Ezt a verset mindenképpen át fogom írni, piszkozatban máris ejtettem rajta néhány változtatás, újra föltenni viszont csakl akkor fogom, amikor teljesen kész leszek vele.
Őszinte köszönet a részletes elemzésért, kritikáért!