Miskolci nyár

Kirúgott vendég az ajtó előtt a nyár,
szomorkás csendben fullasztva köd szitál,
rendezett vagyok, hagyom hogy az legyek,
de lelkembe toppan a rendetlen gyerek,

mely voltam én a nyárral karba öltve rég,
fent a dombon kézközelbe ért az ég,
völgybe lenn a Szinva sziklaágyba dölt,
száz kaland patakja az ujjam közt söpört,

száz leány-mosollyal az ablakomban állt,
száz haver-torokból játszótér kiált,
nyárra tárva ajtóm zárja kattanó,
száz kötetnyi emlék nyomdába adható.