Télutói hűvös éjszakákon

Télutói hűvös éjszakákon
Két idő-sarok egymásra borul,
S a magányosan sötét láthatáron
Sok bilincsbe vert emlék szabadul.

A világ elbitangolt ifjúsága
Távoli múltból a jelenre néz,
Rég tudja már, hogy a logika drága,
De a szabadság édes, mint a méz.

Idő résein át néz a jelenre
Sok halhatatlan szerelemvirág,
Kötél feszül szkeptikus háttércsendre,
Ott száradnak a rossz utópiák.

Télutói hűvös éjszakákon
Elszunnyad minden sötét sejtelem,
Hatalom függ egy vékony szalmaszálon,
De tovább él az igaz szerelem.

Műanyag álomködben haldokolnak
Vénséges vén, szegény tinédzserek,
S reményt abrakolva jövőt csókolnak
A tüzes, ifjú hatvanévesek.

Télutói hűvös éjszakákon,
Ha szemerkél a friss, csöndes eső;
Éled az érzés, menekül a mákony,
Tavasz jön,
Újul az életerő.