Zöld mező

A zöld mező diktálja 
léptemet,
pihenni pillanatra
sem enged.

A zöld mező irányít
engemet,
eltévedni eddig nem
lehetett.

A zöld réten emberek
kaszálnak,
megpihennek a lombos
fák alatt.

Nem kóboroltam eddig
zöld mezőn,
jól érzem magamat a
hegytetőn.

Dombtetőn eszem meg az
ebédet,
jóformán, csak a száraz
kenyeret.

Nem megyek ma tovább a
mezőnél,
lefekszem, s rám borul a
sötét éj.

A zöld mezőn sokáig
pihenek,
alszom egyet, s azután
elmegyek.

A zöld mező ismeri
léptemet,
változtatni rajta nem
engedek!

Zöld mezőn hullatom a
könnyeim,
elhagyni otthonomat,
az a kín.

A zöld mezőn nehezen
lépkedek,
csupasz földre fekszem le
s szendergek.

Szükséges:  nehéz napra
ébredtünk,
eljött az ideje, hogy
elmenjünk!

Induláskor kérdezték
meg tőlünk,
itt a hideg, lesz hová
bemenjünk?

Hullt a hó, befedte az
utakat,
mi ott vesztegeltünk
három nap.

A havazás  elállott,
s örvendtünk:
vége a havazásnak:
mehettünk.
Zöld mező már nem volt,csak
fehér hó,
hideg éjszakában,jó
takaró.

Zöld mezőt azután már
nem láttunk,
miénkhez hűségesek
maradtunk.

Élünk, és folytatjuk az
utazást,
ti pedig ne várjatok
tőlünk mást!