Zöld mező
A zöld mező diktálja
léptemet,
pihenni pillanatra
sem enged.
A zöld mező irányít
engemet,
eltévedni eddig nem
lehetett.
A zöld réten emberek
kaszálnak,
megpihennek a lombos
fák alatt.
Nem kóboroltam eddig
zöld mezőn,
jól érzem magamat a
hegytetőn.
Dombtetőn eszem meg az
ebédet,
jóformán, csak a száraz
kenyeret.
Nem megyek ma tovább a
mezőnél,
lefekszem, s rám borul a
sötét éj.
A zöld mezőn sokáig
pihenek,
alszom egyet, s azután
elmegyek.
A zöld mező ismeri
léptemet,
változtatni rajta nem
engedek!
Zöld mezőn hullatom a
könnyeim,
elhagyni otthonomat,
az a kín.
A zöld mezőn nehezen
lépkedek,
csupasz földre fekszem le
s szendergek.
Szükséges: nehéz napra
ébredtünk,
eljött az ideje, hogy
elmenjünk!
Induláskor kérdezték
meg tőlünk,
itt a hideg, lesz hová
bemenjünk?
Hullt a hó, befedte az
utakat,
mi ott vesztegeltünk
három nap.
A havazás elállott,
s örvendtünk:
vége a havazásnak:
mehettünk.
Zöld mező már nem volt,csak
fehér hó,
hideg éjszakában,jó
takaró.
Zöld mezőt azután már
nem láttunk,
miénkhez hűségesek
maradtunk.
Élünk, és folytatjuk az
utazást,
ti pedig ne várjatok
tőlünk mást!