Varga Tibor: Helyesírásunk gondjai
Hat fő helyesírási, nyelvhelyességi témában várom a figyelmeteket. 1. központozás, vesszőhasználat, írásjelek, 2. összetett szavak, egybeírás, különírás, 3. Névelők használata a versben, 4. Az igekötők és az igék helyesírási problémái. 5. Az igeragozás, 6. A határozók kül- és belviszonya.
1. A központozás elhagyása csak kivételes esetekben vezet célra. Ilyen alkotói cél lehet, ha a vers maga sem kíván másképpen megszólalni, mint afféle monoton hangon mormolt ima, zsolozsma. De ha a művet sűrűbb belső tartalom, indulatok feszítik, akkor nem lehet monoton, akkor bizony muzsikálnia kell, s ehhez a muzsikához hozzá tartoznak a vesszőkkel jelölt szünetek, a szünetek utáni erősebb hangsúly és az azt követő hanglejtés. Kell a versbe piano, forte, crescendo (ejtsd: kresendó). decrescendo, azaz erősítés, halkítás, tempógyorsítás és lassítás, s ezeket csak a pontos tagolással lehet jelezni az olvasónak, így tudjuk vezetni őt a József Attila-i "szalagúton". Ne feledjük: a vers csak addig holt betű, amíg a bezárt könyv lapjain tartózkodik, ám az olvasás első pillanatában életre kel, hangja van, amely az olvasó belső hallásában visszhangként zeng. Előttem van egy emlék: könyvbemutató, verseit a költő maga mondja, és küzd, kínlódik a saját központozatlan versével, annak helyes, értelmes tagolásával. A közönség részéről udvarias taps a vége. Látom, hogy itteni alkotótársaim nagy többsége fontosnak tartja a központozást. Csak itt-ott hiányzik, vagy éppen ott van a vessző, de nem a megfelelő helyen. Nézzük tehát az első kérdést; Hova kell, és hova nem kell vesszőt tenni?
1/1. Azonos mondatrészek felsorolásakor – például jelzők, határozók halmozása – ott a helye, de a felsorolás utolsó tagja előtt az "és, s" kötőszók valamelyike helyettesítheti. Ez a szabály téveszt meg sokakat, ráadásul még az elemi iskolában úgy oktatták, hogy az "és" kötőszó elé soha sem kell vesszőt tenni. Ez valóban szabály volt mindaddig, amíg a nyelvi oktatásban el nem jutottak a nebulók az összetett mondatokig. A hibásan kitett vesszők... Bizony itt, a Parnasszuson is többször találkozom olyan esetekkel, hogy jelzős szószerkezeteket választanak ketté. Helyesírási tekintetben súlyos hiba, de ott a költői magyarázat: "Bennem úgy hangzik a vers, hogy ott szünetet kell tartani." A válasz: akkor sem szabad a nyelv törvényei ellen vétkezni, szükségtelen így vezetni, megkötni az olvasó fantáziáját, a szépség az ő belső hallásukban személyiségük szerint hangzik, a szüneteket ott tartják, ahol kell, ott, ahol valamely versszavak erősebb hangsúlyt kívánnak az ő fantáziájuk szerint. Más a helyzet az úgynevezett értelmező (hátravetett) jelzővel: átkozott szívem, ez egy sima jelzős szerkezet, közéjük vesszőt tenni tilos. Szívem, az átkozott – hátravetettük a jelzőt, ide bizony ki kell tenni a vesszőt. Ha egy-egy verssor önálló mondat, akkor a sor végére szintén odakívánkozik a vessző, vagy pont akár, s a következő sort nagybetűvel kell kezdeni, így csendül, zeng bennünk a sajátos versmuzsika. Gyakori a soráthajlás, amikor a verssor végén nincs vége a mondatnak, az áthajlik a következő sorba, ilyenkor kell vesszőt vagy pontot tenni a következő sor közepére vagy végére attól függően, hol van vége a gondolatnak.
1/2. Összetett mondatok tagmondatainak határán mindig vesszőnek kell lennie, akkor is, ha a következő tagmondatot "és" vagy "s" kötőszó vezeti be. Ám itt meg kell állnunk, mert úgy látom, némelyek bizonytalanok a tekintetben, mit is tekinthetünk mondatnak, mit nem, ezért vannak a nem helyükön való vesszők. Nincs köztünk senki, aki ne tudná: az a mondat, amelynek állítmánya és alanya van. (Figyeljünk! Néha az alany rejtett, az igei állítmány személyragja mögött bújik meg, máskor az összetett mondat megelőző tagmondatában.) A cselekvést, történést, létezést kifejező ige mindig állítmány, tehát ahol állítmány van, ott mondat is van, csakhogy az állítmány nem mindig ige. Az igei állítmány keresése közben gyakran ütközünk egy hibrid szófajba, ez pedig a határozói igenév. Fut – ez ugyebár cselekvést kifejező ige, de ha mi futva érkezünk valahova, akkor az már az érkezésünk módja. Megtéveszt bennünket az igenév igei természete, és hibásan állítmánynak véljük, máris bizonytalanok vagyunk a vessző tényleges helyében. A hangrend és az illeszkedés nyelvi törvénye szerint a -va, -ve, -ván, -vén toldalékkal (képzővel) végződő szavak a határozói igenevek, s csak igen ritka nyelvi helyzetben viselkedhetnek állítmányként. Van rá kísérlet, hogy a határozói igenevet állítmányi szerepbe helyezzük, de tudnunk, éreznünk kell, hogy ritkán érzi jól magát benne. Hogy mikor lehet mégis állítmány a határozói igenév, arra Zsike Míg ezernyi csillagot című versében találtam példát: "Ablakom bezárva, csak apró gyertya ég"... A határozói igenév igei természetéből fakadóan igekötőt is vonz. Ebben a szóalakban szinte halljuk, hogy jelöletlenül bár, de ott a létige is: be (van) zárva... Ám ugyanitt van egy furcsa nyelvi helyzet. A hivatkozott vers második szakaszában ez a szöveg olvasható: "Izzott az éjszaka(,) / fényével borítva e drága kis szobát..." Zsike a sor végére vesszőt tett, én javasoltam, hogy hagyja ki. És mi történt? A helyesírásra kényes fiam kezdett velem vitatkozni, hogy oda bizony kellene a vessző, órákon át tartott a szópárbajunk, elhangzottak pro és kontra az érvek, de nem tudtuk egymást meggyőzni. Nosza hát, kérdezzük meg az MTA Nyelvtudományi Intézetét az e-nyelv.hu oldalon. A túloldalon Balázs Géza, napjaink legfelkapottabb nyelvésze (az említett SMS-pályázat egyik zsűritagja) volt, gyors, de dodonai választ küldött. "Ha a költő követi a helyesírást, akkor ez a mondat a kérdéses helyen vessző nélkül helyes, de a költői nyelvben nem mindig kötelező követni (a költői szabadság nevében) a helyesírási szabályokat." Megengedő volt tehát, s ezzel a fiam is vitatkozik: miért nem adott egyértelmű választ? Számomra viszont egyértelmű: a költői szabadságnak is vannak határai, s ebben az esetben nem ildomos túllépni ezeket a határokat. Ha megtesszük, akkor egyre közelebb kerülünk a posztmodernhez. Az én álláspontom: ha költői nyelven írok, mindig a szabályokon belül fogok maradni, a költői szabadság lehetőségeivel csak akképpen élek, hogy követem az egyedi szóalkotás törvényeit, amint ezt már alkotótársaimnál is tapasztalom. Szóalkotás csak szóképzéssel és szóösszetétellel lehetséges. Egy amatőr irodalomkutató ismerősöm hívta fel nemrég egy szintén nyelvi furcsaságra a figyelmemet. Petőfi Nemzeti dalának második versszaka így kezdődik:
1/3. Az írásjelek: pont, vessző, kérdőjel, felkiáltójel. Az utóbbi kettő okoz gondot többeknél, amikor összetett mondatokba ütköznek. Elevenítsük hát fel tán megkopott ismereteinket! Ez egy egyszerű, felszólító mondat, igei állítmányának (elevenítsük fel) felszólító alakja ezt egyértelműsíti, tehát a szabály szerint felkiáltójelet kell a végére tenni. Ámde mi történik akkor, ha ezt egy alárendelő összetett mondatba helyezzük? Felhívom kedves barátaimat, hogy elevenítsék fel megkopott ismereteiket. Miért tűnt el a végéről a felkiáltójel? Azért, mert így az alárendelő mondatszerkezet főmondata kijelentő (felhívom) értelmű, s ilyenkor már a szabály és a nyelvi törvény szerint a főmondat határozza meg a gondolat egészének természetét akkor is, ha a mellékmondat felszólító jelentést hordoz. Lám csak, mi van itt! "Értelem" – ez főnév, elvont fogalom. Az "-ű" képzővel melléknevet alkottunk belőle, s így lett az utolsó tagmondat névszói, azaz melléknévi állítmánya... Tekintsük meg az "Ámde mi történik" kezdetű, alárendelő összetett mondatot! A főmondata kérdés, tehát az egész mondat végére kérdőjelet kell tenni...
2. Összetett szavak... Egybe vagy külön? A szabályzat tehát lehetőséget ad arra, hogy ha bizonytalanok vagyunk, megnézhessük a a helyes írásmódot. Gondunk akkor van, ha biztosak vagyunk a helytelen írásmódban, s eszünkbe se jut a szabályzat segítségét kérni. Ám tudni kell itt még egy nagyon fontos dolgot. A szabályzatban olvasható ismertető is megjegyzi: "...vannak ingadozások, többféleképpen is megítélhető esetek, ilyenkor a nyelvérzékünkre kell hagyakoznunk..." Fontos azonban megjegyeznem: Az írásainkat "felügyelő" helyesírási ellenőrzőprogram éppen e nyelvi törvényszerűségek szerteágazó voltából fakadóan képtelen követni az egybeírás, különírás szabályait. Helyesen egybeírt összetett szavakat húz alá pirossal, így tesz minket bizonytalanná a nyelvhasználatunkban, rombolja a már megszerzett tudásunkat. Nyelvérzékünk úgy működhet jól, ha megvizsgáljuk az adott szövegkörnyezetet, az éppen írt mondatot, ez a szövegkörnyezet segíti működni a nyelvérzékünket. Megpróbálom ezt egy történelmi példával is megvilágítani. A hadvezér csapatával ellentámadásba megy át, s az ellenség ötvenezer katonáját ötven mérföldnyi szélességben visszaveti az általa már elfoglalt területről. Mit ért el? Eredményt. Megnyert egy csatát, de a háború szempontjából ez csupán látszateredmény volt, és nem látszat eredmény. Csak összetett szóval fejezhetjük ki, hogy ez a győzelem nem befolyásolta döntően a háború kimenetelét. Külön írva a látszat is mást jelent, az eredmény is. Csak egybe írva fejeztük ki pontosan a dolog lényegét. (A példát Pete László Miklós Zrínyi Miklós Montecuccolihoz írt levelének közlése nyomán hoztam.)
Gyakorta látok ilyen hibát az írásaitokban, mintha félnétek az összetett szavaktól. Hogyan kell hát működnie a nyelvérzékünknek? A legfontosabb, amit meg kell jegyeznünk: az összetett szó egyetlen fogalmat jelöl, ha külön írjuk az összetartozó elemeket, a vele jelölendő fogalmat bontjuk szét szószerkezetté, s ezzel vétettünk a nyelv egy alapvető törvénye ellen. Nézzünk egy eklatáns példát: villamosmegálló... Ugyebár arról a járdaszigetről beszélünk, amelyen állva várni szoktuk az érkező járművet... Amennyiben ezt az összetett szót külön írjuk, akkor bevillan a villamos szó másik jelentése is: elektromos. A példát ugyanakkor nehéz kategorizálni is. Mondhatjuk birtokosjelzős szóösszetételnek is: a villamos(nak a) megálló(ja), ugyanakkor amint az értelmező mondatból is látszik, egy egész mondat jelentését sűríti magába, azaz jelentéssűrítő szóösszetételről beszélünk. Külön írva minőségjelzős szószerkezetté alakítjuk. Milyen megálló? Villamos, azaz elektromos megálló, ami ugye nem ráz meg minket, miközben ott állunk a járműre várva... A fentebb említett látszateredmény szó is egy egész mondatrendszer jelentését sűríti egybe.
3. Névelők használata a versben... Mindössze három névelőnk van, aligha kell őket felsorolnom. Érdekes kérdés, vajon hol és mennyi névelőt írjunk a versbe. A válasz első gondolatra: éppen ott és annyit, ahol és amennyi feltétlenül kell. Mindig az adott versbeli szövegkörnyezet adja meg az igazi választ, előfordul, hogy semmilyen módon el nem kerülhetjük, ritmikai szerepe van, másutt a feleslegesen beírt névelő éppen a ritmikát döccenti meg. Induljunk el József Attila Óda című versén:
Itt ülök (egy) csillámló sziklafalon.
Az ifjú nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom (a) szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz –
idesereglik (az), ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.
A költő által beírt, vastag betűvel általam kiemelt névelők nélkül alig érthető, mosolyogtatóan tört magyar nyelvű lett volna a vers. Az általam zárójellel jelölt névelőkkel viszont indokolatlanul szót szaporított volna, a ritmikát törte volna meg. Legyen ez példa előttünk, amikor verset alkotunk!
4. Az igekötők és az igék (+igenevek) helyesírásának problémái: Ugye, kedveseim, furcsa, hogy eme témára is kitérek. Hiszen mindenki ismeri az alapvető szabályt, sokunknak ezt már az elemi iskolában megtanították: ha az igekötő az ige előtt áll, akkor egybe írjuk, ha az igekötő az ige után áll, akkor külön írjuk, ha az igekötő és a ige közé más szó kerül, akkor három szóba írjuk. A gond a harmadik esetben akkor adódik, ha az igekötő és az ige közé került "más szó" is ige, mégpedig létige, adott esetben segédige. Ilyenkor jövünk zavarba, pedig nem kellene, ha tudnánk, hogy az igekötő a kettő közül melyikhez tartozik. Példák: meg fogom adni a tartozásomat, és nem megfogom adni, mert értelemszerűen megadni fogom. Érdekesen viselkedik nyelvünkben a "túl" igekötő. János vitézzel a hátán a griffmadár "hegyen-völgyön túlszállt", de túl vagyok a betegségen, és nem túlvagyok. Ám a Túl az Óperencián dalszövegben már nem is igekötő, hiszen nincs a közelében ige. A másik ilyen igekötőnk a meg. Ha igével áll kapcsolatban, akkor nincs egyéb tennivaló vele, mint az ismert szabályt alkalmazni. Meggyógyulok, meg fogok (és nem megfogok) gyógyulni. A "túl" igekötő nem írandó egybe a létigével, a "meg" viszont igen: "Megvagy" – szólt Szép Ilonka a pillangóhoz, megvagy – szólt a vadász Szép Ilonkához, de: "te meg vagy bolondulva", szokás tréfásan mondani barátok közt...
5. Ami az igeragozás tárgyát illeti csupán egy dologra, mégpedig az ikes igék ügyére szeretnék kitérni. Mindenki tudja: azok az úgynevezett ikes igék, amelyek egyes szám harmadik személyben az -ik ragot viselik. Úgy tanították, hogy ebben az esetben az első személy ragja az -m, második személyben -l. Csakhogy nem minden ikes ige viselkedik így az első és a második személyben. Ma már a szabályzat megkülönböztet úgynevezett ál-ikes igéket is. Eszem, eszel, eszik, iszom, iszol, iszik. Ezek valóságos ikes igék, ám a hírek szerint az új szabályzat az első személyben már megengedi az "eszek, iszok" szóalakot is, én nem értek vele egyet, továbbra is az eredetit használom, mert azt is "megengedi". Nézzük ugyanakkor példaként az omlik igét! Segítségül kapcsoljunk hozzá egy igekötőt: összeomlik! Hogyan is ragozzuk? Összeomlom, vagy összeomlok? Összeomlol vagy összeomlasz? Ez egy példa az ál-ikes igére, ilyenkor kinek-kinek a nyelvérzékére kell hagyatkoznia, melyik szóalakot használja fel első vagy második személyben...
6. A határozók kül- és belviszonya... Némely szerzőnknél bizony ebben a tekintetben is látok bizonytalanságokat. Különösen sokat rontott a dolgon az élőbeszéd: Itt vagyok a szobába... A helyesírási ellenőrzőprogram se képes követni, lám, nem húzza alá, nem ajánlja a helyes szóalakot: "szobában" Mit is jelent a kül- és belviszony? Legegyszerűbben a helyhatározók ragozásával tudom megmutatni: Bemegyek a szobába (mielőtt még lenyomnám a kilincset, hogy beléphessek, azaz még kívül vagyok), ez a külviszony. Miután beléptem, már bent vagyok a szobában. Ez azonban csak az egyszerűbb oldala, hiszen nemcsak a helyhatározónak van kül- és belviszonya, hanem például az állandó határozóknak is, mindegyiknek, amelyeket a -ba, -be, -ban, -ben ragokkal fejezünk ki. Figyelnünk kell e dolgokra is alkotás közben, hiszen szinte lépten-nyomon beléjük ütközünk... Nézzük, milyen példákat találunk! " Rektorok jobb időkben bíznak (újságcikk címe helyesen, a bízik ige a belviszony ragját vonzza). A Napóleon Boulevard egyik zeneszövegében viszont láthatjuk a kül- és belviszony ragjának tévesztését: "Egymásban nem kapaszkodunk..." Bizony, a kapaszkodik ige a külviszony ragját vonzza: Egymásba kapaszkodunk... Az "egymásban" itt kissé pejoratív, szinte pajzán értelmet hordoz...
Hozzászólások
vati
2013, október 20 - 08:17
Permalink
Gyors voltál, köszönöm, és
Gyors voltál, köszönöm, és egyben ajánlom ezt a többiek figyelmébe is. Az első példamondatpárt illetően van egy gondolatom: "Jegyet kell vennie, merthogy elmúlt hét éves". Itt inkább ezt az összetett kötőszót érzem helyénvalónak. Ezt az előző hozzászólásodban nem említetted. A modatpár második transzponálásában viszont helyesnek vélem a mint hogy különírt változatot. Találsz-e példát a mert hogy különírt változatára? A többi valóban remek példa.
Varga Tibor
hubart
2013, október 20 - 09:05
Permalink
Nagy érdeklődéssel és
Nagy érdeklődéssel és figyelemmel követem ezt a rovatot, Örülök, hogy konkrét példákkal támasztjátok alá a szabályokat, így sokkal érthetőbb, és könnyebb megjegyezni is.
vati
2013, október 20 - 15:43
Permalink
No, ez remek! Szóljatok még
No, ez remek! Szóljatok még hozzá! Jóska, remekül vezetted le a nyelvi logikát, de az áttranszponált mondatban van egy érdekes dolog. Egy helyütt nem kell az a vessző: "A szüleitől kért pénzt azért, hogy jegyet vehessen". Érteni fogjuk, ha most megváltoztatjuk a mondat szórendjét: Azért kért pénzt a szüleitől, hogy jegyet vehessen... Az "azért" utalószó tehát hozzá tartozik az első tagmondathoz (célhatározói mellékmondat főmondatához), nem lehet róla vesszővel leválasztani. Nagyon fontos nyelvhasználati adat ez, jegyezzük meg... Hogy miért tűnik el a vessző a példamondatban a csak hogy kötőszavak közül? Azt hiszem, éppen azért, mert így valamelyest őrzi, visszautal a valamikori összetett szó voltára. Lobra példamondatai irodalmi alkotásokban nagyon ritkán fordulhatnak elő, de megköszönhetjük, hogy velük ilyen agytornára "kényszerített" bennünket...
Varga Tibor
Nagygyörgy Erzsébet
2013, október 21 - 17:52
Permalink
Kedves Tibor! Remek okfejtés,
Kedves Tibor!
Remek okfejtés, példákon keresztül tanuhatunk belőle.
Jómagam is a vesszőkkel harcolok, még mindig...
Szeretettel Dyona
vati
2013, október 21 - 18:20
Permalink
Mindig szívesen és
Mindig szívesen és szeretettel segítek, kedves Dyona!
Varga Tibor
yn
2013, november 7 - 19:12
Permalink
Szerintem ez az egész
Szerintem ez az egész helyesírási okoskodás nem egészen lógikus. Elsősorban azért nem, mert kizárja azokat, akiknek a helyesírási felfogása elüt a magukat "szakértőnek" képzelt zsenikétől. Véleményem szerint nincs ahhoz joga senkinek, hogy másokat valamiből kizárjon, csupáncsak azért, mert nem egyeznek a felfogási téren a meglátásaik, Ezzel persze, nem azt szeretném mondani, hogy nem jó, amit a mai helyesírást védők állítanak. Szerintem jó, viszont, mint ahogyan Bolyai János is megdöntött előtte lévő elődök felfogásait, ugyaúgy a magyar helyesírásdban is lesznek majd olyanok, akik kifogják mondani, hogy a helyesírás szigorú megkövetelése bizony uniformizálja az írók felfogását. Ezáltal eltűnik az egyéniség. Hogyan értem ezt?
Úgy, mint például a beszéd használat mindennapjainkban sem teljesen helyes használat. Sőt éppen ezért tetszik sokunknak, amikor színházba megyünk, mert ott sokféle egyén(egyéniség) kiejtett szavait halljuk. Kifiguráznak rendesen. Nos, ezek a szavak, bizony ssokféle csavarásban, nyegleségben, s még kitudjay milyen más eltérésben színeződő szavakból állanak, Ám ugyannezektől az egyénektúől, vagy emberektől megkövetelni, hogy amikor írnak, a helytelenül vagy éppen viccesen, avagy magyartalanul kiejtett szavaikat mégis helyenen írják le. Ez bizony helytelen felfogás.
Jómagamról tudom, hogy amíg falun éltem, addig a beszédem is, tanáraim szerint "türhető" lehetett. Ám azóta dolgoztam zajban, bányában, huzatban s még ki tudja hól, tán még istálóban is. Nem mondom, hogy ezek miatt, de ezek is rontottak sokat beszédstílusomon, no meg a fogak potlása, s miegymás. Ám ettől vagyok olyan, amilyenre formált a sors. Na már most, akkor mondja már meg valaki hogyan lehetnék ilyen az írásomban? Na, jó itt lehet megint leinteni, de mégis azt mondom, ha kiölik az emberekből (írókból, költőkből)az egyéniséget, az összes írás, olyan lesz, mintha csak egy ember írta volna mindet. Más senki nem, a kevésbé jártasak mind elkussoltak, stb. Érdekességként még megszeretném említeni: Állítólag a régi, rovásírásos világban sem volt ennyire nagyon szigorú ez az írási ceremónia(mánia). Akkor nem volt semmiféle központozás. Nem mondom, hogy térjünk vissza azokba az időkbe, de szerény véleményem szerint igenis valamilyen mértékben kellene hagyni a költőre, íróra, hadd döntse el ő, hogy miként szeretni kipontozni. És nem előre rákiáltani, hogy csakis, és csakis így lehet, mert másként nem fogadható el. Azt hiszem a szakértők azért vannak s a kritikusosk, hogy ezzel élve, ők mondhassák el rólam, hogy helyesírásom mennyire tér el de ha nem térhet el, akkor meg hiába szakértők, amúgy sem fogják tudni, mennyire vagyok képzetlen.
Végezetül még annyit, hogy - nem tudom más nyelvekben mennyire teszik kaptafára írásaikat az alkótók, de gyanítom, hogy nincs ekkora szigorúság, mint minálunk, magyaroknál. Üdvözlettel, egy hozzánemértő.
vati
2013, november 8 - 17:02
Permalink
Kedves "yosanik" Barátom,
Kedves "yosanik" Barátom, mielőtt hosszabban válaszolnék erre a hozzászólásodra, szeretném megkérdezni Tőled: magyarnak születtél? Magyar az anyanyelved? Üdvözlettel, egy magát zseninek nem képzelő "szakértő".
Varga Tibor
yn
2013, november 8 - 17:54
Permalink
Bizony magyar vagyok és azt
Bizony magyar vagyok és azt mondom, ennek a magyar nyelvenek nem használtak a szabályok, mindig rontottak, és rontanak rajta,. Ezek azok, amelyeket tudosok vezettek be. Nem használt a múltidő 2 t hangja sem, mert sok gondot okoz. Valamikor azt mondták, hogy vala nagy idő és mennyire igazuk volt, Azt mondták, hogy mondá az Úr, és nem mondta, ami ugye, ismerjük el nagyon magyartalan, hisz mássalhangzótorlódást okozott. Ó az a híres két t. Jól momndta Pál apostol, hogy mikor nem ismerték a törvényt, vagyis a szabályt, nem volt bűn sem. Így van ez a nyelvünkben is, mert amióta szabályokat állítottak fel, azóta csak romlik, romlik a nyelv. Semmit nem használ.
Azaz az használ azokbnak, akik visszaélhetnek vele, használ azoknak akik fegyverként használhatják, de a köznépet megfosztja az a sok szabály melyet nincs ideje megtanulni. Ezzel elesik attól a lehetőségtől, hogy teljesen magáénak higgye. Ám hiába is tanulná, egyre újabb és újabb fifikával állnak elő azok, akik ebben már jártasak.
Végülis, minek kell pontosan ott kitenni vesszőket, pontokat, ahol végül is lennie kell, mikor az úgyis érezhető. van itt sok olyan is, hogy mi van, ha éppen ezért használjhuk úgy, mert valakik előre eltervezték, hogy úgy használjuk, tehát leszükülnek a lehetőségek, hisz látható, hogy mind másabb a nyelv, már nem az, ami votl. (pl Arany János idejében, Nézzünk csak utána, maga Arany János is ellenezte a "nyelvészek" ügyködését. Van erről vers is. Ő maga írta, amelyben kifejti, hogy miféle ostoba szabályokat hoztak, már akkor az ő idejében. Éreztem én is,már az iskolában, hogy szekundát kapok, ha azt mondom hogy a szüleim "el vannak" utazva. Mert az nem helyes. Aha, értjük a végén semmi nem lesz helyes, és akkor tényleg nem leszek magyar.
vati
2013, november 9 - 14:21
Permalink
Nos, kedves Barátom, ha téged
Nos, kedves Barátom, ha téged magyar anya tanított beszélni, magyar tanítók oktattak a magyar nyelv törvényszerűségeire, akkor nem lehetsz ennyire tudatlan. Játszod a fejedet, provokálsz. Megbocsáss, de ezer más, fontosabb dolgom mellett nincs időm a te kificamodott "helyesírási felfogásoddal" vitatkozni. Elém teszel két stílustalan dolgozatot olyan hibákkal, amelyekre már az elemi iskola harmadik osztályában elégtelent adna a tanító... Na nem, ez csak hülyéskedés lehet, arra pedig nem vagyok vevő. Amikor idekeveredtél erre a portálra, szerintem eltévedtél. Más portálokon többre mennél...
Varga Tibor
Haász Irén
2013, november 9 - 17:11
Permalink
Kedves Yosanik, elhűlve
Kedves Yosanik, elhűlve olvasom válaszaidat. Te kevered a szezont a fazonnal. Nem a helyesírás nemtudásától lesz valaki egyéniség!!!!
Oldalak