Hogyan alkossunk költői képet? - Varga Tibor költő, a Csarnok tagjának rovata
Beküldte Toma - 2012, szeptember 2 - 23:19
Kedves Versírók, Alkotók, Olvasók, Látogatók!
Tanulságos kis játékra hívlak Benneteket, amelyben tanulhatunk a legnagyobb
mestertől: hogyan alkotott ő költői képet. Hogyan lehet plasztikusan szép
például az alábbi költői kép? Minden esetben ott van egy rejtett
kapcsolóelem, amely a most feladott példában is működik. József Attila
három sorát idézem a Külvárosi éjből:
Kóbor kutyaként jár a szél,
nagy, lógó nyelve vizet ér
és nyeli a vizet.
Fedezzük fel, mi az a rejtett - voltaképpen nem is rejtett, hiszen ott van
a szemünk előtt - kapcsolóelem, amely a kutya és a szél képzetét ily szépen
egymás mellé állítja, és elhiteti velünk, hogy valóban hasonlítanak
egymásra... Ha megtaláltátok, adjatok magyarázatot is hozzá!"
Cikkek:
Hozzászólások
Zajácz Edina
2012, szeptember 30 - 13:47
Permalink
A verssorok tulajdonképpen
A verssorok tulajdonképpen ütemekből tevődnek össze, ritmikai egységként.
Egy ütem egy hangsúlyos és a hozzátartozó hangsulytalan szótagból áll, az ütemek végén szünetet tartunk. A névelővel, vagy kötőszóval kezdődő soroknál a hangsúlyos szótag hátrább esik. Szünetet tartunk az ütemek végén.
(egy hangsúlyos és három hangsúlytalan szótag szerepel maximum egy ütemben. )
hubart
2012, szeptember 30 - 14:15
Permalink
A szépen csengő rím
A szépen csengő rím követelménye a ritmikai előírásokon túl, hogy a verssor végén két, esetleg három szótagon át is megegyezzenek a magánhangzók, a szóvégi mássalhangzó szintén megegyezzen, különbözőség esetén pedig a képzés helyének és módjának minél közelebbi hasonlósága kívánatos. Bár ezen követelményeknek az azonos ragra végződő sorok tökéletesen eleget tesznek, használatuk sablonossá, unalmassá teszi a sorvégződéseket, ezért jó mellőzni a ragrímeket. A három szótagnál hosszabb összecsengés már nem a rím, hanem a szójáték kategóriájába tartozik, és groteszk hatású is lehet, ezért a lírában általában kerülendő, hacsak nem éppen a groteszk hatás elérése a cél.
Lobra
2012, szeptember 30 - 15:11
Permalink
MIndenek előtt két dolgot
MIndenek előtt két dolgot tisztáznék. Az első, hogy én is csak találgatok. A másik: szerintem mindenki hozzátett valamit a "megoldáshoz".Kicsit az iskolai matek szóhasználatát követve, mi az, ami szükséges (az alábbi feltételek egyenként) és elégséges (az alábbi feltételek összessége vagy döntő többsége) a korrekt rímérzethez? Először megismétlem (ha jól értettem), amit eddig írtatok:
Frissítés: Most látom - mert korábban nem olvastam el mindent "lejjebb" -, hogy Edina, majd őt követően Joe gyakorlatilag ugyanazt fogalmazta meg, amit én az utolsó bekezdésben.
Haász Irén
2012, szeptember 30 - 23:36
Permalink
Későn érkeztem... nem volt
Későn érkeztem... nem volt időm benézni egy darabig, lemaradtam a rímekről folytatott beszélgetésről, de legalább összefoglalva is elolvashattam, és tanulhattam belőle.
Csak azért jegyzem meg, mert Vati név szerint említett...
Én úgysem tudtam volna ennyire összeszedetten elmondani, hiszen mindenki hozzátett valami fontosat. :)))
vati
2012, október 1 - 14:30
Permalink
Köszönöm, kedves Miklós!
Köszönöm, kedves Miklós! Ígértem, hogy végül én is hozzáteszem a magam véleményét, illetve pontosítom, amit nem érzek egészen pontosnak a hozzászólásokban. Példának hadd hozzam ide a rovatot indító, József Attilától vett idézetet, kiegészítve azt két további sorral!
Akár a hűlt érc, merevek
a csattogó vizek.
Kóbor kutyaként jár a szél,
nagy, lógó nyelve vizet ér,
és nyeli a vizet.
Most nem a képalkotás, hanem a rímek természete érdekel bennünket. Az első két sorban látható, hogy az egymással rímelő sorok szótagszáma nem feltétlen követelmény. A második és az ötödik, illetve a harmadik és negyedik egymással rímelő sorok ugyannakkor szótagszámban is megfelelnek egymásnak. Ritmikai sokszínűséget hozunk, ha nem kötjük meg túlságosan alkotó képzeletünket. Nézzük most az egyes rímeket: merevek - vizek. Csak az utolsó két hang cseng össze egymásnak pontosan megfelelve, még pedig a többes szám -k jelével és annak -e kötőhangzójával. Toldalékrím? Az bizony, de ezt a vers befogadásakor elfedi előlünk a képek és a ritmus sodrása. Ugyanakkor rím tehát az is, amikor csak a két utolsó magánhangzó egyezik meg, de ebben az esetben a két utolsó mássalhangzónak is meg kell egyeznie, vagy legalább a képzés helye szerint rokonságban kell lennie, ahogy ezt a következő jár a szél - vizet ér rímpár is mutatja. Itt is az utolsó magánhangzó azonos, de a záró mássalhangzók már különböznek, csupán a képzés helye szerint rokonok. Ha jól megfigyeljük, látjuk azt is, hogy az összecsengő zárószótagokat megelőző szótagok sem felelnek meg egymásnak magas - magas, illetve mély-mély magánhangzók tekintetében. A vizek - vizet rímpárról már nincs is mit mondanunk, legfeljebb annyit, hogy míg a többi rímpár valóban épp hogy összecseng, itt, éppen a képsor zárásánál valóban igen erős válaszrímet hoz. Mi tehát összefoglalva a levonható ismeret? A jól csengő rímben nemcsak a magánhangzóknak kell megegyezniük, hanem a mássalhangzóknak is legalább valamilyen tekintetben rokonságban kell állniuk egymással, záró mássalhangzóknál ez különös követelmény.
Varga Tibor
hubart
2013, február 3 - 13:55
Permalink
Nagyon jó kérdés,
Nagyon jó kérdés, problémafelvetés, Joe! Van egy sanda gyanúm, de igazítsatok ki, ha tévedek. Divat lett az asszimetria, a "művészi könnyedségnek" nevezett esetlegesség, amit régebben a hanyag elegancia jelzős szerkezettel is illettünk. Valami újjal, meghökkentővel kell előrukkolni, netán sokkolni az olvasót, mert az a modern, a trendi. Nem számít, ha értelmetlen, funkciótlan, csak másképpen legyen, mint ahogy megszoktuk. Akkor talán megáll az olvasó, és csettint a nyelvével: ez igen, ez már a magas művészet, hiszen nem értem!
M. Karácsonyi Bea
2013, február 3 - 14:48
Permalink
A nem értem kevés. Ne
A nem értem kevés. Ne legyen esetlen, otromba, gyenge, és líra nélküli. Ha művészi, amit nem értünk akkor talán nyomot hagy. Különben esetlen, giccs, és nem tudás. (Ha már nem érthető…):)
vati
2013, február 3 - 15:41
Permalink
No hát, éppen csak benéztem
No hát, éppen csak benéztem ide, s lám, Joe milyen érdekes problémát vetett fel! Bizony az általa idézett példák az ad hoc, véletlenszerű sortörésekre értelmetlenek, funkció nélküliek. A költő persze kissé megváltoztatva idézhetné Adyt: Mit bánom én, hogy példának okáért József Attila hogy csinálja, de hadd hozzak ide egy tőle való, funkcióval rendelkező sortörést, még pedig az Óda 1. tétele 1. szakaszának utolsó két sorát: "a fej lehajlik és lecsüng / a kéz. Miért nem került az utolsó két szótag, melyek közül az első egy hangsúlytalan névelő, az előző sor végére? Nyilván azért, mert a "kéz" szónak, az általa jelölt fogalomnak erős hangsúlyt szándékozott adni. Egyebekben Feri válasza teljes mértékben helyettem szól.
Varga Tibor
Haász Irén
2013, február 3 - 16:15
Permalink
Kapcsolódva Joe felvetéséhez,
Kapcsolódva Joe felvetéséhez, (ami nekem is számtalanszor okoz fejtörést) ide másolom a szabadversről és a prózaversről szóló verstani meghatározást, mert a témához tartozik, és egy másik versnél is felmerült már, miben különbözik a kettő?( Fazekas: verstani lexikon)
Szabad vers
A szabad vers mai értelemben olyan költemény, amelynek írásképe versszerűen tördelt, de nem versritmussal, hanem prózaritmussal rendelkezik, esetleg minden ritmust mellőző és rímtelen próza. A ritmikai és más zenei elemeket keverten és kötetlenül alkalmazza, gyakran megtartja a gondolatritmust. A fogalom kezdetben – a 17. századtól – a kötött ritmusok fellazítására, a verslábak, ütemek ingadozó számú alkalmazására vonatkozott. Ma már az ilyen műveket nem tekintjük szabad versnek, megkülönböztetésképp szabadsorú versnek nevezik őket.
Prózavers
A prózavers (prózaköltemény) olyan költői szöveg, amelyet nem verssorokba, hanem próza formájúra tördelnek. Történetileg két fontosabb változata alakult ki: a hagyományos lírai kifejezőeszközöket mellőző, leginkább a példázathoz közel álló forma, amelynek hagyományai a Bibliához nyúlnak vissza; ill. egy tömör nyelvezetű, változatos hang- és gondolatalakzatokat, trópusokat, képeket fokozott mértékben alkalmazó forma. Az utóbbi, a lírai kifejezőeszközöket sűrítetten alkalmazó prózaverstípus a romantika korában formálódott meg (Novalis: Himnuszok az éjszakához, 1800), majd a szimbolistáknál vált népszerűvé. (Baudelaire A fájó Párizs, 1864).
M. Karácsonyi Bea
2013, február 3 - 16:31
Permalink
A szabadverseknél nagyon
A szabadverseknél nagyon sokat számít a tördelés.Az író érzi mindig, hol törje meg a sort, de csak akkor tudja helyesen alkalmazni, ha jól eligazodik az írásban...Azt gondolom, csak azoknál okoz igazán gondot, akik még kezdő írók.
Oldalak