Végtelenül
Beküldte Zajácz Edina - 2014, március 28 - 21:18
Szénporos ébredésem keresztüljár,
világunk meghasonlás nélküli lett,
úgy hulltál rám, mint kiforgatott zsoltár,
mint fényszilánkokban fürdő sziluett.
Kinyílott neked minden ódon ajtó,
csókjaid fészkelnek sejtjeim között,
a csend, a magát bőkezűn hullajtó
csitulatlan vágyunk halmán felnyögött.
Mint táguló tükör, cinkosul ragyog,
csillagait félti a végtelen űr,
Szíriusz-szemedben mindenség vagyok,
míg egymást szeretjük itt védtelenül.
Nem félek, hogy belém csapódsz, csak attól;
holnap talán kilakoltatsz magadból.
Hozzászólások
lnpeters
2014, március 28 - 22:57
Permalink
"Nem félek, hogy belém
"Nem félek, hogy belém csapódsz, csak attól;
holnap talán kilakoltatsz magadból."
Meseszép a versed zárlata.
Pete László Miklós (L. N. Peters)
Mysty Kata
2014, március 29 - 10:44
Permalink
Nagyon tetszik Edy!!
Nagyon tetszik Edy!! Gratulálok!Kata
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
hzsike
2014, március 29 - 13:34
Permalink
Fantasztikusak a képeid,
Fantasztikusak a képeid, Edinám. Csodálatosan szép szonettet írtál ismét. Csak gratulálni tudok ehhez is. Nagy szeretettel: Zsike :)
hubart
2014, március 30 - 14:01
Permalink
Ehhez a gyönyörű szonetthez
Ehhez a gyönyörű szonetthez csak gratulálni tudok! :)